A magyar nyelvterületen számos tavaszi, évkezdő szokás fűződik az ünnephez. Ekkor történik az állatok első kihajtása, amit régen különböző boszorkányűző, rontáselhárító, illetve szaporodást, tejhozamot növelő praktikák öveztek.
A jószágot nyírfaággal veregették meg, láncon, fejszén, ekevason, tűzön, a gazdaasszony kifordított kötényén hajtották át és fokhagymafüzért kötöttek a nyakába. A házat, az ólat, az istállót körülfüstöléssel, zöld ág kitűzésével, felfordított seprűvel igyekeztek megvédeni a gonosz szellemek rontása ellen.
Kora hajnalban az asszonyok lepedővel szedték föl a harmatot a mezőn, amit azután kicsavartak a vászonból – és a tejhozam gyarapítása végett – a tehenekkel itattak meg. A lányok szintén "szentgyörgyharmattal" mosták orcájukat, hogy szépek legyenek. A Szent György éjjelén gyűjtött gyógyfüvek varázserővel bírtak, szedegetőik, a "bűbájos" vénasszonyok ilyenkor a Gellért-hegyre nyargaló boszorkányokat is meglátták. A pásztorok szegődtetése és szolgálatba állításuk mellett ugyancsak ezen a napon fogadták az uraságok az éves cselédeket, akiknek a szolgaidejük kerek egy esztendeig tartott. Szintén György napján választották a falubírákat, szőlős vidékeken a hegymestereket és a csőszöket is.
Áprilisban, akkor is lehetőleg Szent György napján jó vetni babot, amely nem csak fontos eleségnövény, hanem babonáskodásra is alkalmas. Egyes vidékeken, rostán rázott tarkababból olvasták ki a tolvajokat, meg azokat, akik a jószágot meg akarták rontani, vagy a szerelmesek dolgát összekuszálni. Gonoszjáró napokon ezért az Egriek a nyakukba akasztott zacskókban, más vidékeken az emberek a zsebükben néhány szem babot hordtak magukkal a rontás ellen. A jó babtermést elősegítő hiedelmeket is ismerünk. A Szilágyságban például ültetés előtt három napig nyári esővízben áztatják, amit előző nyárról őriztek erre a célra. A Balaton mellékén pedig a vetés közben szidalmakkal illették, mert hiedelmük szerint akkor hozott bő termést.
