Augusztus 1. Dologtiltás a szőlőben

Augusztus 1. Dologtiltás a szőlőben

Augusztus 1-e Szent Péter ünnepe, annak emlékére, hogy egy angyal kiszabadította Heródes börtönéből, ahol láncra verve őrizték. Péter napja a Muravidéken a szőlőtermelőknek dologtiltó nap, mert úgy vélik, a szemek lehullanának a fürtről.

Zagyvarékasi, kukoricára vonatkozó termésjóslás szerint: "Ha Vasas Szent Péter napján még eső lesz, lesz kukorica, de még akkor se esik, gyühet a Duna vize is, nem lesz kukorica".

Időjárása a tél ellentétes mutatója, azaz e nap időjárásának az ellenkezője következik be a télen. Azt tartják, hogy a Vasas Szent Péter és Lőrinc közti nagy meleg tartós, hideg télre utal.

Másutt most vetik a tarlórépát, még van annyi ideje, hogy kifejlődjék és beérjen, hogy takarmány legyen belőle.

Turán patkányűző napnak tartják. A patkányoktól való szabadulás egyik módja, ha egy öregasszony a mise alatt minden ajtóra felírja: "Dömötör püspök". A másik módja pedig, ha egy patkány szemét kiszúrják és eleresztik, akkor a többi is elmenekül. Próbálkoztak azzal is, hogy ezen a napon megkerülték a patkánylyukat kilencszer, kilenc Miatyánk elmondásával.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR