Karácsony másodnapja, István napja, különleges helyet foglal el a magyar néphagyományban és vallásos ünnepkörben. István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk, Szent István névadó szentje, így nemcsak vallási, hanem nemzeti szempontból is kiemelkedő alak.
A naphoz kapcsolódó egyik legarchaikusabb népszokás a regölés, amely ezen a napon éri el csúcspontját. Ez a szokás a magyar népi kultúra egyik gyöngyszeme, amelyben a legények és házasemberek házról házra járva énekekkel és rigmusokkal kívántak termékenységet, bőséget, valamint boldog házaséletet. A regölés eredetét a téli napforduló pogánykori emlékeiben találjuk meg, amikor az emberek varázslással próbálták biztosítani a következő év termékenységét és jólétét. Az énekekkel és csörgőkkel kísért köszöntő szertartás mágikus erejében hittek, és ezzel akarták megidézni az új élet kezdetét, a természet újjászületését.
István napja a népi időjóslás és termésvarázslás egyik kiemelt dátuma is volt. A bánáti hagyományok szerint, ha ezen a napon szép idő van, az a következő évre jó termést ígér. A Muravidéken pedig az volt a hiedelem, hogy ha a fák zúzmarásak, majd később kisüt a nap, akkor bőséges makktermés várható az erdőkben, ami különösen fontos volt a disznókat makkoltató gazdák számára. Ezek a megfigyelések generációkon átívelve öröklődtek, és az időjárás, valamint a természeti jelenségek bölcs megértésén alapultak.
Ezen a napon sok helyen tartottak közösségi ünnepségeket, ahol a regösök éneke mellett más rítusok is megjelentek. A családok és közösségek összegyűltek, hogy együtt köszöntsék a napot, amely nemcsak a múlt emlékeit, hanem az új év reményeit is magában hordozta.
