Szent Miklós püspök a IV. században élt a kisázsiai Myra városában. A pékek, gabonakereskedők, diákok, eladólányok, révészek, vízimolnárok, polgárvárosok pártfogója.
A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a XIX. században került be a köznyelvbe. Az ország egyes területein szokás volt a mikulásjárás, amely eredetileg középkori diákszokás volt. A falvakban a XX. század első évtizedeiben városi hatásra terjedt el az ajándékozás szokása.
Miklós a gyermekek barátja, meg is ajándékozza őket. Amikor a századfordulón a Mikulás még világos nappal járta a falut, a szigorú, botos Mikulás előcsalta a kuckóba bújt gyereket, kifaggatta, tud-e imádkozni. Járt a vessző, ha bebizonyosodott, hogy nem tud, még az anyja is kikapott.
Az ajándékokat a szülők a kiskapuban adták át a Mikulásnak. Csak dió, alma, cukorka volt az ajándék. Később jött szokásba, hogy a Mikulás az ablakba kitett, tisztára "suvickolt" cipőkbe, megmosott, bemeszelt faklumpákba tette reggelre puttonyából a megérdemelt ajándékot a jó és szorgalmas gyerekeknek. Társa, a hosszú nyelvű krampusz, ördögfióka pedig arannyal befuttatott virgáccsal vagy festetlenül maradt ágacskákból kötött csomóval "jutalmazta", illetve büntette a haszontalan rossz gyerekeket.
Miklós napja ma inkább mindenfele termőnap, illetve időjósnap voltát őrizte meg. Tudniillik, ha ezen a napon születnek kismalacok, akkor a koca felnevelheti majd őket. Baranyában viszont úgy vélekednek, ha fúj a szél Miklóskor, elpusztulnak az egerek.
Mint időjós megmutatja a hónap végének az időjárását. Ha pedig enyhe idő volt, mondják a baranyaiak, Miklós egészen biztosan megrázza majd a szakállát. Azt is tartják, hogy megmutatja karácsony időjárását.
