December 31. Mágikus Szilveszter

December 31. Mágikus Szilveszter

Az esztendő utolsó napja, Szilveszter, a néphit szerint mágikus erővel bír, és számos, az emberi életre, az állatállományra és a termés bőségére vonatkozó szokást, hiedelmet von maga köré.

Ki lesz a férjem?

A lányok gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve, foglalkozása után, vagy férfinadrágot rejtettek párnájuk alá, hogy megálmodják ki lesz a vőlegényük. Ha pedig sótlan pogácsát sütöttek, és azt az egész napi böjtölés után elfogyasztották, álmukban biztosan megjelent a várva várt igazi.

Az éjféli zajkeltés

Szilveszterkor fontos szerepe van az éjféli zajkeltésnek, amit manapság - főként a nagyobb városokban - a sokszor hajnalig tartó éktelen dudaszó, meg a hangos mulatozás helyettesít. Régen azért keltették a zajt, hogy mindenki felébredjen, és az újesztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt, hogy a nyáj az újév beköszöntekor a másik oldalára forduljon. Ekkor ugyanis bízni lehetett az egészséges szaporulatban. Ezért aztán a nagyobb fiúk - vagy sokhelyütt a falusi pásztor - végigjárták a házakat, és kolompolással, ostordurrogtatással riasztották fel a háziakat és az állatokat. Pálinkával, borral, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták meg őket.

Szilveszteri időjóslás

Az időjóslás szerint a Szilveszter reggeli napsugár kevés bort hoz a jövő esztendőre. Az északi szél hideg, a déli pedig enyhe telet jósol. Ha ilyenkor szép, napfényes az idő, akkor jó esztendőre lehet számítani. Ha csillagos az ég: rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal: hideg, szeles idő lesz. Ha a vízbe állított gyümölcsfaág kihajtott, kivirágzóit, bő gyümölcstermésre számíthatsz.

Dologtiltás, rétessütés

Általában dologtiltó volt szilveszter, de a könnyebb házimunkát, a sütést, főzést el lehetett végezni. Fel kellett készülni az újévre, mert akkor tilos tüzet gyújtani, mosni, varrni, meszelni, a szemetet is csak kifele söpörve lehetett eltávolítani a házból, hogy ki ne seperjék a jövő évi szerencsét. Topolyán, Pacséron meg kellett sütni a nyújtott rétest, mert anélkül egyetlen szilveszterest sem múlhatott el. A rétesről ugyanis azt tartották, hogy az esztendő is úgy nyúlik, mint a rétes. Topolyán és másutt is a barátok társaságában fogyasztották el a disznófejből készült kocsonya után a rétest. A disznóhús fogyasztása is ajánlatos volt, mert a disznó az új esztendőbe túrja a szerencsét. Szórakozásképpen diót törtek, daloltak, citeráztak, kártyáztak.

Szilveszterkor visszaadnak minden kölcsönkért holmit, még az adósságot is igyekeznek rendezni. A haragosokkal is kibékülnek, hogy tisztán lépjenek az új esztendőbe.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR