Január 31. nem lezárás, hanem határ. Olyan nap, amikor a tél még jelen van, de már nem uralkodik feltétlenül. A fény észrevétlenül tovább marad az égen, a sötétség lassan hátrébb lép, és a természetben megkezdődik valami, amit még nem látunk – de már érezni lehet.
Ez a nap nem a cselekvésről szól, hanem az átbillenésről.
Imbolc előestéje – amikor a változás már elindult
A kelta hagyomány szerint Imbolc nem február 1-jén reggel kezdődik, hanem már január 31-én napnyugtával. Ez az ünnep a tél végét és a tavasz első, még bizonytalan lépéseit jelzi. Nem a meleg megérkezését ünnepli, hanem a fény visszatérését.
Imbolc Brigid istennőhöz kötődik, akinek alakja a gondoskodást, a termékenységet, a tűz és az otthon védelmét testesíti meg. A természet nyelvén ez az az időszak, amikor a föld még zárt, de már nem alszik. A mag nem mozdul, a rügy nem látszik, de a folyamat elkezdődött.
A kertész számára ez fontos felismerés: a valódi változás mindig rejtve indul.
Állatok, fény és mozgás
A régi gazdasági rendben Imbolc idején a télre elzárt állatokat nem feltétlenül hajtották még ki legelni, de kiengedték őket a fényre, a levegőre, a mozgásba. Ez nem termelési döntés volt, hanem jelzés: az élet újra kapcsolatba lép a külvilággal.
Ez a gesztus ma is érthető. Január végén nem az számít, mit vetünk el, hanem hogy megengedjük-e a lassú visszatérést – a kertben és magunkban is.
Bosco Szent János napja – a csendes gondoskodás ünnepe
Január 31-e Bosco Szent János ünnepe is a katolikus egyházban. Élete nem látványos csodákról szólt, hanem következetes figyelemről: a fiatalok neveléséről, az elesettek támogatásáról, a mindennapi törődésről.
Ez a szemlélet különösen jól illeszkedik az évkör ezen pontjához. A tél végén még nincs eredmény, nincs virágzás – csak gondoskodás van. Az a fajta munka, amelynek hatása később válik láthatóvá.
Amikor az ünnepek átalakulnak
A keresztény hagyomány később nem eltörölte Imbolcot, hanem áthangolta. A február 2-i Gyertyaszentelő ünnepe ugyanazt az üzenetet hordozza más nyelven: a fény megszentelését, a sötétség visszahúzódását, a remény lassú erősödését.
Január 31. így két világ között áll. A természet ősi ritmusa és az egyházi év rendje ugyanarra mutat: a változás már úton van, még ha nem is látjuk.
Egy gondolat a végére
Január 31. arra emlékeztet, hogy a fordulópontok ritkán hangosak. A kert sem akkor kezd élni, amikor kizöldül, hanem jóval korábban – a föld alatt, a fényben, a türelemben.
