A novemberi reggelek ilyenkor már sűrű ködbe burkolják a falvakat, a föld hideg leheletétől párássá válik a táj. November 13-án a katolikus egyház Aranyszájú Szent János, a 4. század egyik legnagyobb egyháztanítójának emlékét ünnepli. Ő volt az, aki szavaival békét, könyörületet és mértékletességet hirdetett. A néphagyomány azonban e napot nem ünnepként, hanem a télre készülődés idejeként tartotta számon.
Az egyházi emlékezés
Aranyszájú Szent János, a bizánci egyház egyik legnagyobb szónoka volt, akit a nyugati kereszténység is nagy tisztelettel őrzött. Tanításaiban a szelídség, az együttérzés és az alázat jelent meg – ezek az erények illettek a novemberi csendes napokhoz, amikor a természet és az ember is elkomorulva, befelé fordulva várta a telet.
A természet visszavonulása
A magyar népi hagyományban november közepe már a megpihenés időszaka volt. Bár Aranyszájú Szent János napjához nem kötődnek külön hiedelmek, a gazdák ilyenkor is figyelték az időt. A tél első jeleit keresték: a fagyot a kemény tél előhírnökének, a szélcsendet az enyheség jelének tartották. A földeken már nem dolgoztak, az állatok az ólakban pihentek, az emberek pedig a meleg szobákban készültek a hosszú télre.
Az elcsendesedés üzenete
November 13-a így vált a megállás és befelé figyelés napjává. A nagy őszi ünnepek – Teréz, Dömötör, Márton – után ez a nap már a csendről szólt. A természet megpihent, és az ember is vele együtt lassított.
