1kert.hu - a FELCO specialista

  2013. január 24. Csütörtök
  3 Válasz
  5K Megtekintés
2007-ben vásároltam egy kertes házat, nagy kertépítési tervekkel. Már az első éven el is kezdtem a gyümölcsfák telepítését, faiskolákból vásárolt gyümölcsfákat (körte, cseresznye, meggy, nektarin, őszibarack, alma), illetve egyéb gyümölcsöket (szeder, málna, földieper, szőlő, stb.) telepítettem a kert több pontjára. Abban bíztam, hogy egy-két év múlva szépen elkezdenek termőre fordulni a növények. Sajnos nem így lett. A telepítés óta eltelt 5 év múlva is a gyümölcsfák úgy néznek ki, mint kb. telepítéskor. Egyáltalán nem, vagy csak minimálisan nőttek, 1-2 szem termés található rajtuk évente, azok is rendszerint még beérés előtt elfonnyadt állapotban leperegnek a fákról. Már próbáltam újabb csemeték telepítését is a kert más pontjaira, de az eredmény ugyanaz. A málna is gyönyörűen hozza a terméseket, de beérés előtt elszáradva, elfonnyadva lepotyog, a szőlő ki se hajt. Ezeket is megpróbáltam máshová ültetni, de ugyanaz a helyzet. Amikor a gyümölcsfák teremnek, a kevés terméshozam mellett a levelek a rendszeres növényvédelem ellenére is általában elfodrosodnak, összezsugorodnak, s a levelek mögött megjelennek az apró, fekete tetvek. Ma úgy néz ki a kertem, mint egy idei telepítés, kicsi, szinte csak a szárból álló, illetve egy-két oldalágat tartalmazó csemeték. A kertben sem kutya, sem másfajta háziállat nincs. A talaj egyébként nagyon kemény, agyagos. Az ültetések általában kb. 80x80 cm-es és kb.50-60 cm mély, feliszapolt gödörbe történnek. Már sokszor mondták nekem kéretlen \"hozzáértők\", hogy az lehet a baj, hogy nagyon kötött, agyagos a talaj. Ez valóban így van, de mindkét szomszédomban szép, bő termésű gyümölcsfák vannak hasonló talajszerkezet mellett. Mit rontottam el, illetve mi lehet az oka a vázolt jelenségnek?? Létezik, hogy egy adott talajtípus mellett nem lehet gyümölcsfákat nevelni?? Helyre lehet még hozni ezeket a gyümölcsfákat, hogy én és a gyerekeim is szüretelhessenek saját termésű friss gyümölcsöket?
11 évvel ezelőtt
·
#28380
Válasz elfogadva
A probléma valószinűleg összetett. A hagyományos, nagy ültetőgödrös telepitésnek önmagában sok értelmét soha nem láttam, ha magát az ültetőgödröt nem tudtuk szerves tápanyaggal feltölteni. Mindösszesen annyi, hogy magában az ültetőgödörben fellazitottuk a talajt, hogy a kezdeti időben a gyökerek jobban tudjanak fejlődni. A technológia szerint a talaj felső rétegét dobták a gödör aljába, mig az \"élettelent\" a felszinhez. Ezek a trendek megváltoztak, ma az a trendi, hogy altalajlazitózzák a területet. Ennek gazdasági okai vannak, ebből a szempontból a hagyományos ültetés a jobb. Agyagos talajnál is szerencsés, ha brutál mennyiségű szervesanyaggal töltjük fel a gödröt. Ennél a talajszerkezetnél a tápanyagok kimosódásától ugyan nem kell oly mértékben tartani, mintha az homokos lenne. Viszont az agyag pl a káliumot oly mértékben tudja megkötni, hogy az a növények számára felvehetetlen állapotba kerül. Ezért mindenképpen gondoskodnék a tápanyag rendszeres utánpótlásáról. A másik kérdés a növények metszése. Telepités után ajánlott az erős metszés, mert gyümölcsöt amúgy sem várunk tőle.Korai terhelésnél a fák mindeképpen satnyák maradnak. Minél erősebben metszük a fákat, annál nagyobb vegetativ növekedést generálunk a növénynél. Termőre fordulás után pedig a termőegyensúlyra kell csak koncentrálnunk. Komoly szárazságban az agyagos talaj hajlamos a repedésre és ezzel együtt a növény gyökérzete is szakadhat. Ennek kivédésére a korona csúrgó alatti mulcsozást tudnám javasolni, ha rendszeresen nem öntözzük a növényt, nagy szárazságban. Fertőzések szintén vissza vethetik a fánkat a növekedésben. stb. stb

#28381
Köszönöm szépen a hozzászólást, de én igazából olyan irányú segítséget várnék, hogy a már kialakult jelenlegi állapotot helyre tudom-e még hozni, illetve, hogy milyen konkrét lépésekre van ehhez szükség? Mégegyszer köszi. czizso
11 évvel ezelőtt
·
#28382
Kedves Zsolt! Ezek közül van, a már általam emlitett tápanyagutánpótlás, öntözés, mulcsozás, viszonylag erős metszés és helyes növényvédelem. Tápanyag utánpótlásban jó hatásfokkal alkalmazhatóak a lombtrágyák. Ezek mind /tápanyaggal feltöltés kivételével/ csak ültetés után alkalmazható technológiák. A rovarkártevők nagymértékben gyengithetik a fákat, nem beszélve arról, hogy virus vektorok. Mindezek együttes figyelembevételével tudja a satnya fákat rendbe hozni és biztos vagyok benne, hogy sikerülni is fog. Összel a koronacsurgó vonalába próbáljon meg nagy mennyiségű szervesanyagot beforgatni. / trágya, komposzt, fákaszálék stb/
  • Oldal :
  • 1
There are no replies made for this post yet.

1kert.hu - a FELCO specialista

Metszőollót vagy fűrészt keresel?

Partnerek 
 
1KERT.hu - FELCO metszőolló, ágvágó és fűrész

Balintgazda.hu - Bálint gazda kertről, növényekről

Senior.hu - Teljes élet 50 felett (szenior magazin)

Villámfordítás Fordítóiroda - Tartalommarketing

Garden-guide.com - Your Daily Green Inspiration

Vissza a tetejére