10 házi szer, amit bevethetünk a szobanövényeinknél

10 házi szer, amit bevethetünk a szobanövényeinknél

A kávézacctól a kamillateáig.

Egy kicsit kókadoznak, hervadnak a szobanövénynek? Megjelentek rajtuk a kártevők? Segítsünk nekik, de nem kell rögtön a bolti készítményekért szaladnunk: a kamrában vagy a konyhában is szétnézhetünk!

Az alábbi házi szereknek örülni fognak a növényeink:

Kávézacc mint trágya

Szárítsuk meg a kávézaccot és 14 naponta egy evőkanállal dolgozzuk be a szobanövény földjének felső rétegébe. Időről időre szedjünk le a közegből, hogy legyen elegendő hely az új adagnak. A kávé sok nitrogént, káliumot és foszfort tartalmaz. Megoldás lehet az is, ha a zaccot egy kis vízben áztatjuk, majd néhány nap múlva leszűrjük és vízzel 1:1 arányban hígítva locsoláshoz használjuk.

Krumpli vagy zöldségek főzővize mint elixír

Miután megfőztük a burgonyát vagy más zöldségeket, a (sómentes!) főzővizet ne öntsük ki, hanem hűtsük és tápozzuk vele a virágzó növényeket. A víz káliumban, vasban, foszforban gazdag.

szobanovenyek tiz hazi szer 02

Hamu a cserépkályhából mint trágya

Meglehetősen intenzív trágya, káliumot, meszet és foszfátot tartalmaz. Csupán kevés hamu szükséges (és csak kezeletlen fából), a talaj felső rétegébe dolgozzunk be belőle. Nagyon hatékony a virágos növényeknél is, de nem a mészkerülő azáleánál vagy kaméliánál.

Tojáshéj, az ásványianyag-forrás

Törjük össze a tojáshéjat, majd egy régi kávédarálóval őröljük finomra. Ezt követően dolgozzuk be a növény földjébe. A tojáshéj sok káliumot tartalmaz, de mindenekelőtt természetes kalciumot. A mészre érzékeny növényeknek (azálea, kamélia) ne adjuk!

szobanovenyek tiz hazi szer 03

Komposzttea mint erőt adó elixír

A komposzttea gyorsan elkészíthető: töltsük a komposztot egy szövetzsákba, majd egy éjszakára egy öntözőkannába lógassuk a zsákot. Az így kapott, ásványi anyagban gazdag vízzel locsoljunk.

Banánhéj mint trágya

A rózsáknál sokan használják, de a szobanövényeknél is bevethető a banánhéj. Csak azoknál a növényeknél, amelyek nagy cserépben vannak, sok földdel. A biobanán kezeletlen héját vágjuk kis darabokra és úgy dolgozzuk be, hogy ne lógjanak ki a darabkák. Megoldás az is, ha forrásban lévő vízzel leöntjük és 12 órán át állni hagyjuk a héjat. Káliumtartalmú trágyaként hígítatlanul virágos növényeknek adható.

Oregánó számos kártevő ellen

Tegyünk 10 g oregánót egy csészébe, majd öntsük le forrásban lévő vízzel. Hagyjuk egy negyed órát állni és kihűlés után 3 rész vízzel hígítsuk. Permetezzük a növényekre, amelyeken kártevők rejtőzhetnek, rendszeresen ismételjük a kezelést.

Kamillatea a gombás betegségek ellen

Filteres tea vagy saját gyűjtésű virágzat is alkalmazható a célra. Kb. egy evőkanálnyi virágot ¼ liter vízzel öntsünk le, majd hagyjuk, hogy kihűljön a forrázat. Hígítatlanul öntözzünk vele. Főként a fiatal és az átültetett növényeknél alkalmazzuk.

szobanovenyek tiz hazi szer 04

Fekete tea tetvek ellen

A frissen főtt fekete teát hagyjuk kihűlni, majd permetezzük közvetlenül a levéltetvek telepére vagy öntözzük ezzel a növényt. A kezelést ismételnünk kell a jobb hatás érdekében. Vigyázat, a tea nyomot hagyhat a bútorokon!

Pálinka vagy alkohol a tetvek ellen

A pajzstetvek és a gyapjas tetvek a legbosszantóbb kártevők közé tartoznak. Keverjünk össze egy evőkanál lágy szappant 30 g spiritusszal vagy pálinkával. Dörzsöljük egy vattacsomó segítségével közvetlenül az állatokra.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR