Az olcsó palántánál az ember még legyint: előfordul. Egy drágább növénynél már naponta háromszor körbejárja, megvizsgálja a leveleket, ellenőrzi a földet, majd amikor mégis elkezd barnulni, azonnal megnyílik a kertészeti diagnosztikai központ.
A Hobbikert Facebook-oldalán azt kérdeztük olvasóinktól: mi volt a legdrágább növény, amelyet valaha sikerült elpusztítaniuk? Az összeget természetesen nem kellett bevallani, de sokan mégis megtették. A kommentfolyam gyorsan átalakult egy furcsa keverékévé a gyászfeldolgozásnak, öniróniának és kertészeti sorstársi közösségnek.
Akadt 120 ezer forintos kanadai júdásfa, amelyből ráadásul nem is egy került a veszteséglistára, 25 ezres plumeria, több tízezer forintos magnólia és japán juhar, valamint egy körülbelül 255 ezer forintos bonsai is. Mások nem egyetlen nagy összeggel, hanem az évek alatt sorozatosan elvesztett orchideákkal, szobanövényekkel, virághagymákkal vagy levendulákkal jutottak el oda, hogy jobb nem összeadni a végösszeget.
És voltak olyan történetek is, amelyek után az ember rájön: néha egy növény ára a legkevésbé fontos adat.
A 120 ezres júdásfa, amely kétszer is fájt
Az egyik legtöbb reakciót kiváltó hozzászólás egy kanadai júdásfáról szólt. A növény 120 ezer forintba került, majd elpusztult. A történet azonban itt nem ért véget: gazdája a következő évben vett még egyet, hátha majd az sikerül.
Nem sikerült.
A kommentelők természetesen azonnal együtt éreztek vele, és megszületett a történet egyik legjobb tanulsága is: amit egyszer sikerült kinyírni, azt lehetőleg ne ugyanoda ültessük vissza anélkül, hogy előtte megpróbálnánk kideríteni, mi történt az elsővel.
Ez nemcsak drága növényekre igaz. Ha egy faj két egymást követő próbálkozás során ugyanazon a helyen rosszul teljesít, érdemes gyanakodni arra, hogy talán nem a növény „rossz”, hanem a talaj, a vízellátás, a fényviszonyok vagy a mikroklíma nem kedvez neki.
A kert ilyenkor nem azt mondja, hogy próbáld meg harmadszor is ugyanúgy.
Bár ezt néha csak a harmadik számla után értjük meg.
Plumeria 25 ezerért – és egy hajtás Hawaiiról
Más olvasónál egy 25 ezer forintos plumeria került a veszteséglistára. A történethez rögtön érkezett egy másik plumeriás tapasztalat is: valaki Hawaiiról hozott hajtást, mert azt hallotta, hogy könnyen gyökereztethető. Először elrohadt, majd kiszáradt.
A plumeria tipikusan olyan növény, amelynek egzotikus külseje könnyen elhiteti velünk, hogy ha valahogyan hazakerült, már csak szeretni kell. Csakhogy a szeretetből sajnos nem lehet megfelelő hőmérsékletet, fényt, páratartalmat és öntözési ritmust előállítani.
Az egzotikus növények egyik legnagyobb csapdája éppen az, hogy a vásárlás pillanatában a virágot látjuk, nem pedig az eredeti élőhelyét. Pedig a kettőt nem nagyon lehet szétválasztani.
A magnólia: gyönyörű, drága és nem feltétlenül megbocsátó
Magnóliából több történet is érkezett. Volt, aki tavasszal rügyekkel és bimbókkal vásárolt drágább példányt, majd néhány hónap múlva azt hitte, teljesen elszáradt. Megmetszette, életjelet alig látott rajta, végül tavasszal mégis megpróbálta megmenteni.
Másnál egy körülbelül ötvenéves örökzöld magnólia pusztult el fél évvel azután, hogy látszólag gyönyörű fejlődésnek indult. A hozzászólásban felmerült az ültetés, az időjárás és a helyi körülmények szerepe is, de biztos diagnózist természetesen egy kommentfolyamból nem lehet felállítani.
A magnóliákkal kapcsolatos történetek jól mutatják, milyen veszélyes egyetlen tünetből következtetni. A barnuló levél jelenthet vízhiányt, túlöntözést, gyökérproblémát, környezeti stresszt vagy más gondot is. Drágább növénynél ezért különösen érdemes először megfigyelni és utánajárni, mielőtt újabb kezeléssel próbáljuk megmenteni.
Néha ugyanis a növényt nem az első probléma viszi el.
Hanem a második, amelyet mi okozunk a mentés közben.
Japán juhar: amikor a házassági évforduló is veszélybe kerül
Az egyik legjobb történet egy 47 ezer forintos japán juharról szólt, amelyet házassági évfordulóra vásároltak. A férj állítólag azzal fenyegetőzött, hogy ha a fa elpusztul, beadja a válókeresetet.
A fa valóban elpusztult.
A kommentelő beszámolója szerint azonban a házasság megmaradt, sőt egy újabb japán juhar is érkezett, amelynek ára hasonló nagyságrendű volt. A történet vége így kertészetileg továbbra is nyitott, családjogilag viszont megnyugtató.
A japán juharok érzékenysége nem újdonság azoknak, akik már próbálták őket rosszul megválasztott helyen nevelni. A perzselő napsütés, a kiszáradás és a kedvezőtlen talajviszonyok könnyen problémát okozhatnak. A „japán juhar” ráadásul nem egyetlen egyforma növényt jelent: fajtától függően eltérő lehet a tűrőképességük is.
Vagyis a növénycímkén szereplő név csak a nyomozás kezdete.
255 ezer forintos bonsai – itt már a metszőolló is remeg
A hozzászólások között előkerült egy körülbelül 255 ezer forintos bonsai is. Ennél a pontnál valószínűleg sok olvasó ösztönösen kiszámolta, hány zsák virágföldet, hány tő levendulát vagy hány teljesen hétköznapi szobanövényt lehetett volna venni ugyanebből.
A bonsai esetében azonban nem pusztán egy kis növényért fizetünk. Az idő, az évekig tartó alakítás és a növény formája is jelentős részét adhatja az értéknek. Éppen ezért egy idősebb, gondosan kialakított bonsai elvesztése nem ugyanaz az élmény, mint amikor egy frissen vásárolt palánta nem ered meg.
És ahogy a kommentfolyamból is látszik, a magas ár egyáltalán nem jelent automatikus életbiztosítást. Sőt, sokszor inkább azt eredményezi, hogy a gazda annyira félti a növényt, hogy minden apró változásra beavatkozik.
Van az a pont, ahol a gondoskodás és a túlgondoskodás között már csak egy locsolókanna a különbség.
Az orchideák külön temetőt érdemelnének
Ha darabszám alapján választanánk győztest, valószínűleg az orchideák nagyon előkelő helyen végeznének. Több hozzászóló írt arról, hogy nála az orchidea egyszerűen nem marad meg. Volt, aki rengeteget veszített el, más külön megemlítette a papucsorchideákat, amelyek két hét alatt feladták.
Persze rögtön akadt ellenpélda is: olyan olvasó, aki több száz gyönyörű orchideát nevel. Pont ez az egyik legfontosabb kertészeti tanulság: egy növény attól, hogy az egyik embernél „elpusztíthatatlan”, a másik lakásában lehet kifejezetten nehezen tartható.
A szobanövényeknél a fény, a hőmérséklet, a páratartalom és az öntözési szokások lakásonként nagyon különböznek. Ami egy világos, párás helyiségben remekül működik, egy sötétebb, száraz levegőjű lakásban már egészen más történet lehet.
Ezért a „nekem soha nincs vele baj” kertészeti tanács nagyjából annyira hasznos önmagában, mint az, hogy „nekem jó ez a cipőméret”
A mentett növények átka
A kommentszekció egyik legszórakoztatóbb mellékszála a leárazott, megmentésre váró növényekről szólt. Volt, aki bevallotta, hogy különösen vonzódik az üzletek „már senkinek sem kell” polcaihoz, majd valahogy rendszeresen sikerül még az olcsón megszerzett növényeket is elveszítenie.
Mások viszont pontosan ezekkel értek el sikert. Leárazott levendulákból szép állomány nőtt, más mentett növények pedig új életre keltek.
Ez tulajdonképpen kertészeti szerencsejáték. Meglátjuk a félig kiszáradt növényt, az eredeti ár áthúzva, alatta egy ellenállhatatlanul alacsony számot, és az agyunk azonnal azt mondja:
„Én meg tudlak menteni.”
Néha tényleg.
Máskor a növény egyszerűen kedvezményes áron kerül át a kertészeti túlvilágra.
Nem egyetlen drága növény fáj, hanem amikor összeadódnak
Több hozzászóló nem tudott egyetlen konkrét növényt megnevezni. Nem azért, mert náluk minden túlél, hanem mert olyan sok kisebb-nagyobb veszteség gyűlt össze az évek alatt, hogy jobb nem számolgatni.
Virágok, szobanövények, orchideák, kaktuszok, virághagymák, levendulák – egyenként talán nem tűnnek hatalmas kiadásnak, de évek alatt könnyen komoly összeg lehet belőlük. Egy olvasó például több mint húszezer forintnyi virághagymáról írt, amelyből végül semmi sem maradt meg.
Ez azért érdekes, mert az ember könnyebben emlékszik egy 100 ezer forintos növény elvesztésére, mint tíz darab tízezresére. A pénztárca számára azonban a végeredmény ugyanaz.
A kertészetben ezért különösen veszélyes mondat:
„Csak pár ezer forint.”
Főleg, ha egy szezonban huszonötször hangzik el.
A macska mint növényvédelmi kockázati tényező
Az egyik kommentelőnél nem a túlöntözés, nem a fagy és nem is valamilyen betegség jelentette a legnagyobb veszélyt, hanem a macska. A kerámia virágok már veszélybe kerültek, a valódi növények pedig lényegében száműzetésbe vonultak a lakásból, mert a cica megrágta, kiásta vagy egyszerűen lelökte őket.
A hozzászólók természetesen azonnal megoldási javaslatokkal álltak elő: múzeumi ragasztó, vitrin, macskának saját virág és egyéb békefenntartó módszerek kerültek szóba.
Ez jó emlékeztető arra, hogy amikor egy növény helyét kiválasztjuk, nemcsak a fényviszonyokra kell gondolni.
A négylábú mikroklíma legalább ilyen fontos.
Az igazán drága növény az, amelyhez történet tartozik
A kommentfolyam egyik legszebb története nem forintos összegről szólt. Egy olvasó három, 50–60 éves citromfáról írt, amelyek családi örökségként kerültek hozzá. Együtt nőtt fel velük, majd körülbelül tizenöt-húsz évig ő gondozta őket. Végül mindhármat elvesztette, és bár felmerült benne, hogy valamilyen fertőzést vihetett haza, a pontos oknál jóval fontosabb volt az, amit a növények jelentettek számára.
Más hozzászóló a megboldogult szüleitől örökölt, magról nevelt kínai kenderpálmát említette, amely egy költözés után elpusztult. Volt, aki egy számára kedves személytől kapott, kétméteres csónakorchideát veszített el egy távollét alatt.
Ezeknél a történeteknél teljesen értelmét veszti az eredeti kérdésben szereplő „legdrágább” szó.
Mennyibe kerül egy ötvenéves citromfa, amely mellett felnőttünk?
Mennyit ér egy növény, amelyet már nem élő szülőtől kaptunk?
Nincs rá kertészeti árlista.
Miért fáj jobban a drága növény elvesztése?
A magasabb vételár természetesen önmagában is számít. Amikor sok pénzt adunk valamiért, nagyobb veszteségként éljük meg, ha rövid időn belül tönkremegy. De gyakran egy másik pszichológiai tényező is belép: úgy érezzük, hogy egy drága növénynek „jobban kellene sikerülnie”.
Pedig a növény nem tudja, mennyi volt az árcéduláján.
Egy 80 ezer forintos fa ugyanúgy rosszul reagálhat a számára alkalmatlan talajra, mint egy 2800 forintos. A magas ár jelenthet nagyobb méretet, ritkább fajtát, hosszabb nevelési időt vagy különleges formát, de nem jelenti azt, hogy a növény kevésbé érzékeny.
Sőt, egy nagyobb méretben megvásárolt fa átültetése néha komolyabb stresszt jelenthet, mint egy kisebb példányé.
A drágább növény ezért nem feltétlenül biztonságosabb vásárlás.
Csak drágább kudarc, ha valami félremegy.
Az első kérdés ne az legyen: mit öntsek rá?
A kommentfolyamban sok olyan eset szerepel, ahol a növény egyszer csak barnulni, száradni vagy hullatni kezdte a leveleit. Ilyenkor nagyon erős a késztetés, hogy azonnal csináljunk valamit. Több vizet adunk, tápoldatozunk, átültetjük, megmetsszük, máshová tesszük – lehetőleg mindezt ugyanazon a hétvégén.
Pedig a legjobb első lépés gyakran a megfigyelés. Mikor kezdődött a probléma? Milyen a talaj nedvessége? Nem áll-e vízben a gyökér? Kapott-e hirtelen sokkal több napot? Volt-e fagy, hőség vagy szél? Történt-e átültetés? Látható-e kártevő vagy betegségre utaló jel?
Ezekből már sokkal többet lehet megtudni, mint abból, hogy a levél barna.
A barna levél ugyanis tünet.
Nem diagnózis.
Drága növénynél érdemes még vásárlás előtt „használati utasítást” kérni
A kommentekben újra és újra felbukkantak olyan növények, amelyek kifejezetten érzékenyek lehetnek bizonyos körülményekre: japán juhar, magnólia, bonsai, orchideák, egzotikus szobanövények, citrusok és különböző ritkább fajok.
Ha jelentősebb összeget költünk egy növényre, sokszor megéri már vásárlás előtt utánanézni néhány alapvető kérdésnek. Milyen talajt igényel? Mekkora lesz? Mennyi napot visel el? Télálló-e nálunk? Szüksége van-e téli védelemre? Mennyire érzékeny a pangó vízre? Egyáltalán megfelelő-e számára az a hely, amelyet kinéztünk?
Ez kevésbé izgalmas, mint hazavinni azonnal a gyönyörű növényt.
Viszont lényegesen olcsóbb, mint egy év múlva ugyanazt még egyszer megvenni.
A kertész egyik legdrágább tulajdonsága: a remény
A kommentfolyam tele van olyan mondatokkal, amelyek minden növényrajongónak ismerősek lehetnek.
„Hátha most sikerül.”
„Adok neki még egy esélyt.”
„Ezt a fajtát még egyszer megpróbálom.”
„Le volt árazva.”
„Olyan szép volt.”
És talán a legveszélyesebb:
„Most már tudom, mit rontottam el.”
A kertészkedéshez valóban kell optimizmus. Ha minden elpusztult növény után örökre lemondanánk az adott fajról, néhány év alatt meglehetősen üres lenne a kert.
De a második próbálkozás akkor igazán értelmes, ha közben változtatunk is valamin. Más hely, jobb talaj-előkészítés, megfelelőbb öntözés vagy egyszerűen egy olyan növény választása, amely jobban illik a kert adottságaihoz.
Különben nem tapasztalatot szerzünk.
Csak újravásároljuk ugyanazt a problémát.
És ki nyeri végül a „legdrágább növény” versenyt?
Pénzügyileg a kommentszekcióban egészen komoly összegek repkedtek. Szóba került több tízezres fa és dísznövény, 120 ezres júdásfa, 255 ezer körüli bonsai, sőt olyan szakmai történet is, ahol egy nagy méretű növény értéke akár félmillió forint körül lehetett.
Mégsem ezek a hozzászólások maradnak meg leginkább az emberben.
Hanem az ötven-hatvan éves citromfák.
A szülőktől örökölt pálma.
A kedves személytől kapott orchidea.
Az évfordulóra ültetett japán juhar.
Mert egy növény ára kétféleképpen számolható. Az egyik rajta van a blokkon.
A másik sehol.
És általában a második fáj jobban, amikor a növény végül nem marad velünk.
A Hobbikert olvasóinak történeteiből pedig talán ez a legjobb vigasz azoknak, akik már elvesztettek egy drága vagy szeretett növényt: nincs olyan tapasztalt kertész, akinek ne lenne legalább egy növényi csontváza a szekrényében.
Csak van, aki 2800 forintért szerezte.
És van, aki 120 ezerért.