Csoffadt csuporka csokrát csalogatjuk

Csoffadt csuporka csokrát csalogatjuk

A virágboltokban kapható aranyos csuporkát addig nemesítették, hogy a virágzásba szinte belepusztul. Hogyan roboráljuk, hogy újraéledjen?

Néhány évvel ezelőtt a gloxíniát, más néven csuporkát (Sinningia speciosa) még virágzó cserepes évelőként tartották számon. A növény virágot hozott, majd elvirágzás után visszahúzódott. A nyugalmi állapotot követően újra növekedésnek, fejlődésnek indult, hogy tulajdonosát ismét szép nagy, bársonyos virágokkal örvendeztesse meg.

Csuporka

A manapság kapható egyedek többnyire már hibridek, amelyeket a gyorsabban nyíló, dúsabb virágzat érdekében tenyésztettek ki. Ezeknek a változatoknak körülbelül két hónapig kifogástalan a megjelenése, de amint a virágai elhervadnak, a növény ritkán kelthető újra életre, mivel összes energiáját a virágzásba fekteti, ahelyett, hogy erős gyökérzetet fejlesztene. Ezért egyszerűbb, ha egynyáriként kezeljük, és mivel virágzás után rendszerint kidobjuk, a csuporka gondozásának központi kérdését az jelenti, hogyan segítsünk a virágzó növénynek minél tovább frissnek, üdének maradni.

Csuporka

A virágzó csuporka gondozása

A virágzó csuporka gondozása nem túl bonyolult. Helyezzük a növény cserepét világos helyre, oda, ahol nem éri közvetlen, tűző napfény. Ideális esetben valamelyik napsütötte ablak közelében, de a nap égető sugaraitól védve jól fogja érezni magát.
 
A fejlődésben lévő, bimbós cserepes csuporka számára legkedvezőbb hőmérsékleti tartomány a 16-23 °C közötti.

Öntözzük gyakran, hogy a földje folyamatosan nyirkos maradjon. A leveleken barnás foltok jelennek meg, ha víz éri őket, így ügyeljünk arra, hogy a vizet közvetlenül a levélrózsa alá, a növény földjére juttassuk ki. Ne feledjük, ha hagyjuk kiszáradni, a csuporka nyugalmi állapotba kerül.

A növényt rendszeresen tápoldatozzuk: a virágzó csuporkát kéthetente kezeljük magas foszfortartalmú folyékony növényi tápoldattal.

Ha a cserepes csuporkát egynyáriként tartjuk, átültetésre nem lesz szüksége. Ha adott esetben át szeretnénk ültetni egy dekoratív cserépbe, pótolnunk kell a véletlenül kiszóródott földjét.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR