A heliconiák virágja még a papagájvirágot is lepipálja, nagyon változatos és különleges lakásdísz lesz télen.
A Heliconia a szobanövényként Magyarországon is ismeretes papagájvirághoz hasonló, egzotikus növényekből álló nemzetség, a banán és a gyömbér rokona. A nemzetségbe mintegy százféle, bámulatos alakokat öltő, élénk színekben játszó virágokat hozó fajta tartozik, amelyek közül többel immár nemesített változatban is találkozhatunk.
A növények magassága igen eltérő; a legalacsonyabbak 60 cm körüliek, ugyanakkor egyes fajták akár 6 méter magasra is megnőnek. Leveleik többé-kevésbé a banánéra hasonlítanak, vagyis jellemzően hosszúak. Színük általában zöld, fiatal növényeknél azonban gyakran találunk több különféle árnyalatban játszó, ritkábban pedig erősen színezett leveleket és szárakat. Szárai, amelyeket valójában összecsavarodott levelek alkotnak, csak egyetlenegyszer növesztenek virágot.
Az egyes fajták igencsak eltérő, egészen különleges virágai valójában színpompás, viaszos murvalevelek csoportja; a tényleges, ám jelentéktelen megjelenésű virág e káprázatos murvalevelek közül legfeljebb csak elő-előkandikálhat. A fajtától függően álló, vagy lecsüngő füzérben hozott virágok a murvalevelek takarásában megbújva a piros, a narancs, a sárga, illetve a zöld színárnyalataiban játszanak, a gyümölcs pedig érett állapotban általában kékeslila színű.
A növény az amerikai kontinens, illetve a Csendes-óceáni szigetvilág trópusi vidékeinek esőerdőiben őshonos. A hideget egyáltalán nem bírja: már 13 °C körül is súlyos károsodást szenvedhet. A szárazságot ugyancsak nem tűri, sőt bőséggel igényli a vizet, ugyanakkor csak vízáteresztő talajon tud életben maradni, rizómaszerű gyökere ugyanis hosszabb időn át tartó vízben állás esetén elrothad. Az ideális élőhely ezért a Heliconia fajták számára leginkább egy csapadékban gazdag, napsütötte lejtő.
Jellemzően az esős évszakban virágzanak, egyes fajták azonban kedvező feltételek mellett akár egész éven át képesek virágot hozni. Az egymáshoz közel élő fajták esetében megfigyelhető, hogy a beporzók kegyeiért folytatott versenyre való tekintettel más-más időszakban bontanak virágot. A beporzásban a legfontosabb szerepet a kolibrik játsszák, amelyeket a virágok bőséges nektártermeléssel édesgetnek magukhoz. A növény Salamon-szigeteki fajtája, a Heliconia solomonensis beporzását azonban denevérek végzik, tekintettel arra, hogy e különleges fajta zöld virágai éjjel nyílnak.
A kolibrik nemcsak táplálkozás céljával keresik fel a növényt; sokan közülük fészküket is itt rakják. Hozzájuk hasonlóan a hondurasi fehérdenevérek is kedvelik a nagyszerű menedékként szolgáló növényt: leveleiből kis sátracskákat készítenek, amelyekben zavartalanul költhetnek.
A növényre teljes pompájában természetes körülmények között kizárólag nyirkos, meleg éghajlaton, humuszban gazdag földön találhatunk. Szépségének és egzotikumának köszönhetően azonban immár sokfelé termesztik is: kert- és parkdíszítő növényként, valamint vágott virágként világszerte közkedveltségnek örvend.
Az 1-3 méter magasra növő Heliconia psittacorum egyike azon fajtáknak, amelyek természetes körülmények között akár egész évben képesek hozni szemet gyönyörködtető virágaikat. Megfelelő környezetben termesztése sem sok gondot okoz: kerti és dézsás növényként is nagyszerűen érzi magát. A jellemzően vörös murvalevelekbe burkolózó fekete foltos zöldessárga virágainak köszönhetően a növény megjelenése a trópusi papagájok színpompás tollazatát idézi fel.
A rákollóvirág (Heliconia rostrata) igazi jellegzetességét az adja, hogy vörös murvalevelei a csúcsukon sárgába, illetve zöldbe váltanak. Virágait főként nyáron, az előző évben növesztett száron hozza, amely akár 4 méter magasra is megnőhet. Szoros rokona, a Heliconia bihai akár 50 cm hosszúra is megnövő virágainak színe igen változatos lehet. Ez utóbbi legfőbb virágzási időszaka szintén a nyár, a trópusi esőerdőkbe látogatók azonban meglepő formájú virágaival voltaképpen bármely évszakban találkozhatnak.
