Hogyan varázsoljunk a lakásban tartott jácintból szobanövényt?

Hogyan varázsoljunk a lakásban tartott jácintból szobanövényt?

Adni és kapni is jó: a pompás illatú és csodás virágú jácint közkedvelt ajándék. Milyen kár, hogy elvirágzás után a legtöbben kidobjuk a szemétbe!

Pedig egy kis gondoskodással elérhetjük, hogy a lakásban, szobanövényként tartott jácintunk újra és újra virágot hozzon. Az alábbiakból kiderül, hogyan érhetjük el, hogy az elvirágzott jácintunk új életre keljen.

jacintbol szobanoveny 02

A lakásban tartott, elvirágzott jácint gondozása

A virágzás után 8-12 héttel a jácint fokozatosan nyugalmi állapotba kerül. Először a virágai hervadnak el, majd a levelei is lassan elszáradnak. Amikor a virágok zöme már barna, vágjuk ki a teljes szárat, amely a virágot tartja.

Az ekkor még zöld leveleket is hagyjuk a természetes módon elszáradni. Vigyázzunk, a leveleket ne törjük el, ne hajlítsuk meg, mivel ezzel megakadályozzuk, hogy a növény elraktározza a következő virágzási ciklusához oly nagyon szükséges energiát.

Lássuk el a növényt jó minűségű szobanövény-tápoldattal, hogy még több energiához jusson. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne öntözzük túl. A jácinthagymák hajlamosak rothadásnak indulni, ha túl bőkezűen öntözzük.

jacintbol szobanoveny 03

Mi a teendő a lakásban tartott jácinttal elvirágzás után?

Végül a jácint levelei is elhervadnak és barnára száradnak. Ez nem hiba - mindössze a növény életciklusának a természetes része. Miután a levelek elszáradtak, az egész növényt vágjuk vissza a hagymáig, azaz csak a gyökeres hagymánk maradjon meg.

A hagyma cserepét állítsuk egy hideg, sötét helyre. Ha szükséges, még egy barna papírzacskót vagy fekete szemeteszsákot is húzhatunk a cserépre, hogy teljesen elzárjuk a fény útját. A növényt hagyjuk így szunnyadni egészen a tavasz beköszöntéig. Ekkor kezdjük fokozatosan egyre több fénynek kitenni. A fény hatására hamarosan újra kihajt.

A jácint úgy szaporodik, hogy a főhagymája számos új, fiatal mellékhagymát fejleszt. Ez azt jelenti, hogy a növény minden évben nagyobb helyet igényel. Ha a cserép az előző évben éppen megfelelő méretű volt, a még szunnyadó növényt ültessük át egy nagyobb cserépbe. De a kertbe is kiültethetjük, hogy elegendő helye legyen a fejlődéshez.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR