Kavicskaktusz: így viseld gondját!

Kavicskaktusz: így viseld gondját!

A túlélő életmódra berendezkedett kavicskaktusz apró, de nagyszerű növény!

A kavicskaktusz vagy kavicsvirág nem véletlenül kapta beszédes nevét. Mindegyik kis pozsgás növény egy-egy pár apró kavicshoz hasonlít, bár vannak, akiket a húsos levelek középen mély hasadékkal tagolt, mini patákra emlékeztetnek. Ezek a Dél-Afrika sivatagos területein őshonos élő kavicsok a legtöbb hazai növényáruda és kertészeti áruház kínálatában megtalálhatók. A homokos talajt és a magas hőmérsékletet kedvelik, miközben kevés öntözővízzel is beérik. Habár viszonylag könnyű a gondozásuk, nem árt néhány dologgal tisztában lennünk ahhoz, hogy a lehető legtovább éljenek és viruljanak a többi szobanövényünk társaságában.

kavicskaktusz 02

Kavicskaktusz-kisokos

A rendhagyó formájú kavicskaktuszok az eredeti élőhelyükre jellemző csapadékszegény időjárásához igazodva alapvetően a nedvesség raktározására, illetve rejtőzködésre rendezkedtek be.

Apró termetűek, legtöbbször alig 2-3 cm magasra nő a talaj felszíne feletti részük, és rendszerint mindössze két húsos levélkéből állnak. A zöld vagy szürkésbarna leveleket első pillantásra egyforma kavicsoknak vagy apró köveknek is gondolhatnánk.

A növénynek valódi szára nincsen, és a legnagyobb része a talaj felszíne alatt marad rejtve. Ennek kettős jelentősége is van: ahogy említettük, ez egyrészt megtéveszti az élelem után kutató, legelő állatokat, másrészt segít a növénynek hosszú ideig megtartani a nedvességet.

kavicskaktusz 04

A kavicskaktusz bámulatos alkalmazkodó képessége

A kavicskaktusz a természetben olyan barátságtalan területeken nő, ahol igen kevés a rendelkezésre álló víz és tápanyag. Mivel a növény legnagyobb része a talajban van, minimális levélfelülettel rendelkezik a nap energiájának összegyűjtésére. Ennek ellensúlyozására a növény egyedülálló módszert fejlesztett ki a napenergia begyűjtésére: levelei felületén speciális fényvisszaverő réteget alakított ki. Ezek a kalcium-oxaláttal feltöltött, áttetsző területek olyan fényvisszaverő felületet alkotnak, amely fokozottan elősegíti a fény behatolását és lehetővé teszi a növény életben maradását.

A kavicskaktusz lenyűgöző alkalmazkodó képességét bizonyítja magkapszuláinak hosszú életképessége is. A növény eredeti élőhelyén igen ritka a csapadék, így az esőre váró magok a talajban akár hónapokig életképesek maradnak.

kavicskaktusz 03

A kavicskaktusz mint szobanövény

A legtöbb égövben, így a mi mérsékelt éghajlati viszonyaink között is a kavicskaktusz cserepes szobanövényként tartható. Kaktuszoknak való bolti ültetőkeverékbe ültessük; ha univerzális virágföldet használunk, mindenképpen keverjünk hozzá homokot.

Csupán időszakosan öntözzük a növényt; két öntözés között várjuk meg, amíg az ültetőkeveréke kiszárad. A növény cserepét lehetőleg a lakás legvilágosabb, legmelegebb pontjára, ideális esetben egy déli tájolású, napos ablakpárkányra állítsuk, ahol elegendő mennyiségű fényhez jut a nappali órákban.

kavicskaktusz 05
Dornenwolf

A kavicskaktuszt tőosztással vagy magról szaporíthatjuk, bár tudnunk kell róla, hogy a magról való szaporítás esetén több hónapot is igénybe vehet, amíg a fiatal növény valamennyire meggyökeresedik, illetve további éveket, amíg egyáltalán hasonlítani kezd az anyanövényre. Ezért sok esetben az a praktikusabb megoldás, ha a kereskedelmi forgalomban kapható, már kifejlett kavicskaktuszokkal bővítjük a gyűjteményünket.

kavicskaktusz 06
Dornenwolf

A kavicskaktusz gondozása

A kavicskaktusz gondozása egyszerűnek mondható mindaddig, amíg nem feledkezünk meg arról, milyen éghajlati körülmények közül is származik a növény és megpróbáljuk mi is megteremteni számára az azokhoz hasonló környezeti feltételeket.

A kavicskaktusz gondozása során legyünk körültekintőek: ne öntözzük túl a növényt! Ezek az apró pozsgások az ősztől tavaszig tartó nyugalmi időszakuk alatt például gyakorlatilag nem igényelnek öntözővizet.

Ha szeretnénk elérni, hogy a kavicskaktusz virágot hozzon, tavasszal, amikor ismét elkezdjük öntözni, kezeljük hígított kaktusztápoldattal.

Bár a kavicskaktusznak nem sok kártevője ismert, időnként problémát okozhatnak a pajzstetvek, illetve különböző gombás betegségek. Ha azt tapasztaljuk, hogy a kavicskaktusz színe kezd fakulni, keressük meg az okát és haladéktalanul kezdjük meg a kezelését.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR