Szabaduljunk meg a vízhajtásoktól, lehetőleg kézzel

Szabaduljunk meg a vízhajtásoktól, lehetőleg kézzel

Zavaró konkurensek.

A gyümölcsfák függőlegesen felfelé törő hajtásait időben el kell távolítani, ezeken ugyanis nem fog gyümölcs fejlődni. A legjobban viszont akkor járunk, ha nem vágással szabadulunk meg tőlük!

A vízhajtások vagy fattyúhajtások az erősebb ágakon törnek az ég felé. Fontos, hogy eltávolítsuk őket, mert gyümölcsöt nem hoznak, viszont a termőágaktól elveszik a tápanyagot és a napfényt.

Ezek az egyéves vesszők alvórügyekből vagy járulékos rügyekből fejlődnek. Az év minél korábbi időszakában szedjük le őket, annál jobban járunk. Ajánlatos azonban pihenni hagyni a metszőollót és inkább kézzel nekiesni a vízhajtásoknak. Ennek a „kitörésnek”, amelyet lehetőleg június 24-ig végezzünk el, két előnye van:

  • a repedéssel keletkezett sebek gyorsabban gyógyulnak, mint a vágással keletkezettek,
  • ezzel a kitépéssel eltávolítjuk az osztódószövetet is, így ezen a helyen nem törhetnek elő új vízhajtások.

Előfordulhat, hogy nagyobb kéregdarabok is leválnak, miközben a vízhajtásoktól próbálunk megszabadulni. A felesleges sérülések elkerülése érdekében éles késsel bevághatunk a húzás irányába valamennyivel a hajtás alatt.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR