Vannak növények, amelyek hangosan kérik a figyelmet. Virágoznak, illatoznak, színt váltanak, drámáznak, mint egy kertészeti tehetségkutató döntősei. Az oszloptiszafa ezzel szemben csendes, sötétzöld és méltóságteljes. Nem csinál nagy műsort, csak ott áll egész évben, szépen, tömören, fegyelmezetten, és közben nagyon tudja, hogy a kertben néha az a legnagyobb luxus, ha valami nem hullik szét augusztusra.
Latin neve: Taxus × media. Ez nem egyetlen vadon élő faj, hanem hibrid eredetű tiszafa: az európai tiszafa, Taxus baccata, és a japán tiszafa, Taxus cuspidata keresztezéséből származó növénycsoport. A kertészeti jelentősége óriási, mert a fajtái között sok jól nyírható, sűrű, örökzöld, sövénynek, térhatárolónak vagy szoliternek alkalmas változat található.
A megadott két fajta, a ‘Hicksii’ és a ‘Hillii’ különösen gyakran kerül elő kertekben, faiskolákban és örökzöld sövénytervekben. Mindkettő oszlopos-kúpos, sötétzöld, tömött, jól metszhető tiszafa, de nem teljesen ugyanazt tudják. Olyanok, mint két komoly kabátos rokon a családi fotón: elsőre hasonlók, de ha jobban megnézzük, az egyik piros termést hoz, a másik inkább pollenfelhőt.
Mi is az a Taxus × media?
A Taxus × media hibrid tiszafa, amely az európai tiszafa és a japán tiszafa tulajdonságait ötvözi. A cél nagyjából az volt, amit a kertészek mindig szeretnek: legyen szép, legyen ellenállóbb, legyen jól formázható, és lehetőleg ne hisztizzen minden időjárási fordulatnál.
A hibrid tiszafák általában sűrű ágrendszerű, lassú vagy közepes növekedésű örökzöld cserjék. Fajtától függően lehetnek széles bokrok, oszlopos formák, sövénynek való tömött változatok vagy szoliterként is mutatós növények. A ‘Hicksii’ és a ‘Hillii’ a keskenyebb, oszlopos-kúpos formák közé tartoznak, ezért kifejezetten kedveltek olyan kertekben, ahol egész évben zöld, rendezett, mégsem túl harsány térhatárolót szeretnénk.
A levelek sötétzöldek, laposak, tűszerűek, de nem szúrnak úgy, mint sok más tűlevelű. A tiszafa lombja inkább finoman tömött, bársonyos hatású. Nem az a növény, amely mellett véletlenül elhaladva úgy érezzük, hogy egy sündisznóval vitáztunk.
Miért hívjuk oszloptiszafának?
Az oszloptiszafa elnevezés a növekedési formára utal. Ezek a fajták nem szélesen elterülő, lapos bokrok, hanem inkább felfelé törő, oszlopos-kúpos habitusú növények. Ez különösen fontos ott, ahol nem akarunk túl széles sövényt, de szeretnénk egy sűrű, zöld falat vagy függőleges hangsúlyt.
A ‘Hicksii’ például keskeny, felfelé törő, idővel kissé szélesedő forma. A ‘Hillii’ hasonlóan sűrű, de több leírás szerint valamivel szélesebb, tömörebb, blokkszerűbb sövényekhez is jól használható. Mindkettő jól bírja a metszést, ezért formálisabb kertekben, nyírott sövényként, bejáratok, utak, telekhatárok mellett is gyakran alkalmazzák.
Fontos azonban: az oszlopos nem azt jelenti, hogy soha nem szélesedik. A növény élőlény, nem zöld ceruza. Ha nem metsszük, idővel szélesebb, lazább, természetesebb formát vehet fel.
Honnan származik?
Mivel a Taxus × media hibrid, nem úgy beszélünk róla, mint egy természetes élőhelyű vad fajról. Szülőfajai azonban jól ismertek. Az európai tiszafa, Taxus baccata, Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsia egyes részein őshonos, régóta ültetett, kultúrtörténeti jelentőségű örökzöld. A japán tiszafa, Taxus cuspidata, Kelet-Ázsiához kötődik, különösen Japánhoz, Koreához, Kína északkeleti részeihez és az orosz Távol-Kelethez.
A hibrid tiszafák kertészeti szempontból azért fontosak, mert több forrás szerint az angol tiszafa díszértékét és a japán tiszafa jobb télállóságát, alkalmazkodóképességét egyesítik. A Missouri Botanical Garden is kiemeli, hogy a Taxus × media fajták az európai tiszafa díszítő értékét és a japán tiszafa télállóságát kombinálják.
A hobbikertész számára ebből az következik, hogy a Taxus × media nem vadromantikus erdőszéli növényként került a kertbe, hanem kifejezetten díszkerti használatra szelektált, jól kezelhető örökzöld csoportként.
Kultúrtörténet: a tiszafa nem most kezdte a pályát
A tiszafa a kert- és kultúrtörténet egyik komoly szereplője. Az európai tiszafa ősidők óta különleges jelentőségű növény. Temetőkben, kolostorkertekben, kastélyparkokban, történeti kertekben gyakran ültették. Hosszú életű, sötétzöld, lassú növekedésű, jól metszhető növényként az állandóság, időtlenség, méltóság hangulatát hordozza.
Fájából régen íjakat, faragványokat, eszközöket is készítettek. Különösen híres volt a tiszafából készült hosszúíj. A növény azonban erősen mérgező, így a tiszafához mindig tartozott egyfajta tisztelet és óvatosság is. Szép, hasznos, tartós, de nem az a növény, amit gyerekkori kíváncsiságból rágcsálni kell.
A modern kertekben a tiszafa főleg sövényként, formára nyírt örökzöldként, árnyéktűrő díszcserjeként és elegáns háttérnövényként fontos. A Taxus × media fajták ezt a klasszikus tiszafa-hangulatot hozzák, de kertészeti szempontból sokszor kezelhetőbb, fajtaspecifikus formában.
Miért jó választás hobbikertbe?
Az oszloptiszafa legnagyobb előnye, hogy egész évben zöld, sűrű, jól metszhető és viszonylag lassan nő. Ez utóbbi nem hátrány, hanem áldás. Aki valaha ültetett már túl gyorsan növő sövényt, az tudja: a gyors növekedés első évben öröm, ötödik évben edzőprogram, tizedik évben életforma.
A tiszafa ezzel szemben nyugodtabb tempóban építi magát. Nem fog két szezon alatt áthatolhatatlan dzsungelt képezni, de hosszú távon nagyon szép, tartós, formázható zöld felületet ad. Jól tűri a metszést, sőt régebbi fás részekről is jobban képes megújulni, mint sok más tűlevelű. Ez nagy előny például a tujákkal szemben, amelyeknél a kopasz részek visszazöldítése gyakran reménytelen kertészeti ima.
Az RHS szerint a ‘Hicksii’ jól használható sövénynek és takarásra, jól tűri a városi szennyezést, napra és árnyékba is ültethető, ha a talaj jó vízáteresztő. Ez a hobbikertben nagy kincs: nem minden örökzöld ilyen rugalmas.
Milyen helyre ültessük?
Az oszloptiszafa napos, félárnyékos és árnyékosabb helyen is megélhet. Ez az egyik nagy erénye. Sok örökzöld a mélyebb árnyékban kiritkul, megnyúlik, elveszíti formáját, a tiszafa viszont viszonylag jól boldogul árnyékban is. Persze a nagyon sötét, levegőtlen zugot ő sem szereti, de a félárnyékos vagy árnyékos kertrészekben sokkal használhatóbb, mint a legtöbb klasszikus sövénynövény.
Napos helyen tömörebb lehet, de száraz, forró, déli fekvésben fiatal korban több öntözést igényel. Árnyékban lassabban nőhet, viszont sokszor szép, mélyzöld lombot tart.
Ideális helyei:
Sövényként telekhatárra, ha nincs állattartás és nincs kisgyerekes rágcsálós veszély. Bejárat mellé oszlopos hangsúlynak. Formális kertbe nyírott zöld falnak. Félárnyékos kertrészbe örökzöld háttérnek. Sírokra vagy temetőkertbe, ahol klasszikus, visszafogott örökzöld hatás kell. Edénybe is kerülhet nagy dézsában, ha rendszeresen gondozzuk.
Nem ideális:
Pangó vizes talajba. Tartósan kiszáradó, forró, sekély talajú helyre. Legelő, ló, kecske vagy más növényevő állat közelébe. Olyan kertbe, ahol kisgyerekek vagy háziállatok rendszeresen hozzáférnek a piros terméshez, és nem lehet felügyelni őket. Nagyon szűk helyre, ha nem vállaljuk a metszést.
Talajigény: alkalmazkodó, de a pangó vizet utálja
A tiszafa sokféle talajon megél, de a jó vízáteresztő, közepesen tápanyagdús, üde talajban fejlődik a legszebben. Az RHS a ‘Hicksii’ esetében is kiemeli: bármilyen jó vízelvezetésű talajban nevelhető napos vagy árnyékos helyen.
A kulcsszó a vízelvezetés. A tiszafa nem szereti, ha gyökere tartósan vízben áll. Pangó vizes, levegőtlen, tömörödött talajban gyökérproblémák, sárgulás, pusztulás jelentkezhet. A Phytophthora jellegű gyökérbetegségek nedves, rosszul levegőző talajon különösen veszélyesek lehetnek.
Ha a kertünk talaja kötött, ültetés előtt lazítsuk, javítsuk komposzttal, és gondoskodjunk arról, hogy a víz ne álljon meg a gyökérzónában. Ha a terület télen tócsásodik, ne oda ültessük a tiszafát. Az örökzöld elegancia és a gyökérfulladás rossz párosítás.
Öntözés: fiatalon kell a segítség
Friss ültetés után az oszloptiszafát rendszeresen öntözzük, különösen az első egy-két évben. Bár idősebb korban viszonylag jól tűrheti a szárazabb időszakokat, fiatalon még nem elég fejlett a gyökérzete.
Az öntözés legyen alapos, ne csak felszíni. Ritkábban, de bőségesebben öntözzünk, hogy a gyökérzóna is nedvesedjen. A napi kis locsolgatás inkább a talaj tetejét simogatja, nem a növény gyökerét támogatja.
Mulcsozással sokat segíthetünk. A kéregmulcs vagy komposztált növényi takarás mérsékli a párolgást, hűvösebben tartja a talajt, és visszafogja a gyomokat. Fontos viszont, hogy a mulcsot ne húzzuk közvetlenül a törzsre, mert a tartós nedvesség ott problémát okozhat.
Tápanyag: nem kell túlzásba vinni
A tiszafa nem igényel állandó túletetést. Tavasszal egy kevés komposzt vagy lassú hatású örökzöld tápanyag elegendő lehet, különösen gyengébb talajon. A túl sok nitrogén laza, puhább hajtásokat eredményezhet, amelyek kevésbé ellenállók.
Sövényként nevelt tiszafánál fontos a kiegyensúlyozott tápanyagellátás, de nem kell minden hónapban etetni. A cél a sűrű, egészséges, lassan erősödő növény, nem egy túlpörgetett zöld versenyautó.
Ha a lomb sárgul, először ne rögtön tápanyaghiányra gondoljunk. Lehet túl sok víz, rossz vízelvezetés, tömörödött talaj, gyökérprobléma vagy friss ültetési stressz is. A tiszafa levele nem mindig azért sápad, mert éhes. Néha azért, mert fullad.
Metszés: itt jön a tiszafa nagy előnye
Az oszloptiszafa nagyon jól metszhető. Ez az egyik fő oka annak, hogy sövénynek, formára nyírt örökzöldnek és alakított kerti elemnek annyira kedvelt. A legtöbb tűlevelűvel szemben a tiszafa régebbi fás részekről is képes kihajtani, ezért erősebb visszavágást is jobban elvisel.
Ez nem jelenti azt, hogy baltával kell nekiugrani, de azt igen, hogy a tiszafa nagyobb biztonságot ad formázásnál. Ha egy tujasövény belül kopasz, és túl mélyen vágjuk, marad a barna tragédia. A tiszafa ennél megbocsátóbb. Nem felejt, de megbocsát.
Metszési idő:
A legjobb idő a kora tavasz vagy a nyár eleje. Sövényként évente egyszer-kétszer is igazítható. Erősebb alakító metszést inkább tavasszal végezzünk. Nyár végén már ne vágjuk túl erősen, hogy az új hajtások be tudjanak érni a tél előtt.
Sövény metszésénél az alja legyen kissé szélesebb, mint a teteje. Így az alsó részek is kapnak fényt, és nem kopaszodik fel. Ez a sövények egyik aranyszabálya, amelyet sokan figyelmen kívül hagynak, aztán csodálkoznak, hogy a növény alul úgy néz ki, mint egy zöld nadrág nélküli kerítés.
Sövénynek milyen távolságra ültessük?
Az ültetési távolság függ a kiinduló növény méretétől, a kívánt sövénysűrűségtől és attól, hogy nyírott vagy természetesebb hatású sövényt szeretnénk. Általános hobbikerti gyakorlatban oszlopos tiszafákat sövénynek gyakran 40–80 centiméter közti tőtávolságra ültetnek. Sűrűbb, gyorsabban záródó sövényhez kisebb, lazább, természetesebb hatáshoz nagyobb távolság jöhet szóba.
Ha nagyobb, már fejlettebb növényeket veszünk, távolabb is ültethetők. Kisebb konténeres példányoknál a sűrűbb ültetés gyorsabb záródást adhat, de drágább és később több metszést igényel.
A legfontosabb: ne ültessük túl közel a kerítéshez vagy falhoz. A növénynek kell hely a fejlődéshez és a metszéshez is. Ha a sövény hátsó oldala hozzá van préselve a kerítéshez, később csak a kertész fog préselődni metszés közben, nem a növény.
‘Hicksii’ és ‘Hillii’: mi a különbség?
A ‘Hicksii’ és a ‘Hillii’ a Taxus × media két népszerű oszlopos-kúpos fajtája. A ‘Hicksii’ nőivarú fajta, ezért megfelelő beporzás esetén ősszel látványos piros magköpenyes terméseket hozhat. Ezek díszítőértékűek, de a mag erősen mérgező, ezért kisgyerekes vagy állatos kertben külön óvatosságot igényel. A ‘Hicksii’ keskeny, felfelé törő, idővel kissé szélesedő, sövénynek és szoliternek is alkalmas forma. A ‘Hillii’ ezzel szemben hímivarú fajta; a valódi ‘Hillii’ nem hoz piros termést, mert nem képez magot, viszont a lombja továbbra is mérgező. Van den Berk leírása szerint a ‘Hillii’ szélesebb formája és sűrű ágrendszere miatt különösen alkalmas szélesebb, tömbszerű sövényekhez és alakfákhoz, és fontos különbség, hogy a ‘Hillii’ hímivarú, míg a ‘Hicksii’ nőivarú.
Ha piros őszi termésdíszt szeretnénk, a ‘Hicksii’ izgalmasabb. Ha inkább termés nélküli, sűrű, nyírott zöld tömeget szeretnénk, a ‘Hillii’ praktikusabb lehet. De egyik sem „biztonságos rágcsanövény”: a tiszafa lombja, kérge és magja mérgező.
A piros „bogyó” szépsége és csapdája
A tiszafa termése sokaknak megtévesztő. A piros, húsos rész valójában magköpeny, nem klasszikus bogyó. Látványos, élénk, madarak számára vonzó lehet, de a benne lévő mag erősen mérgező. A növény többi része, így a levelek és hajtások is mérgező alkaloidokat tartalmaznak.
Ezért a ‘Hicksii’ termése díszítőérték, de felelősség is. Nem való olyan helyre, ahol kisgyerekek könnyen lecsipegethetik, vagy ahol kutya, macska, ló, kecske, juh vagy más állat hozzáférhet a növényhez. Különösen a lovakra nézve a tiszafa rendkívül veszélyes lehet. Gardenia összefoglalója is kiemeli, hogy a tiszafa több része, különösen a mag, erősen mérgező, és emberre, kutyára, macskára, lóra is toxikus lehet.
Itt nincs helye a „majd úgysem eszi meg” típusú optimizmusnak. A mérgező dísznövényeknél a jó kerttervezés része az elhelyezés is.
Mérgezőség: ezt komolyan kell venni
A tiszafa szinte minden része mérgező, a piros magköpeny húsos része kivételével is a mag különösen veszélyes. A levelek, hajtások, kéreg, magok taxin alkaloidokat tartalmaznak. Ezek lenyelve súlyos mérgezést okozhatnak.
Fontos szabályok:
- Ne ültessük legelő, karám, lóistálló, állattartó terület közelébe.
- A nyesedéket ne dobjuk olyan helyre, ahol állatok hozzáférhetnek.
- Metszés után gondosan gyűjtsük össze az ágakat. Kisgyerekes kertben gondoljuk át a nőivarú, termést hozó fajták használatát.
- Ne komposztáljuk olyan módon, hogy állatok közben hozzáférhessenek a friss nyesedékhez.
A tiszafa nem „rossz növény”. Csak olyan növény, amelyet ismerni kell. Mint a forró sütő: nagyon hasznos, de nem tesszük bele a kezünket kíváncsiságból.
Milyen gyorsan nő?
Az oszloptiszafák lassú vagy közepes növekedésűek. Ez kertészeti szempontból előny, mert nem kell állandóan metszeni őket, és jól tarthatók a kívánt méretben. Ugyanakkor aki gyorsan záródó, azonnali sövényt szeretne, annak türelmesnek kell lennie, vagy nagyobb induló növényeket kell vásárolnia.
A tiszafa hosszú távú befektetés. Nem az első évben fogja megnyerni a „leggyorsabb zöld fal” versenyt, de tíz év múlva sok gyors sövénynövény már nyűg, míg a jól gondozott tiszafa éppen akkor kezd igazán elegáns lenni.
Betegségek és kártevők
A tiszafa általában megbízható, ellenálló növény, de nem sérthetetlen. Előfordulhat pajzstetű, takácsatka, gubacsatka, ormányosbogár-lárva, valamint különféle gyökérbetegségek rossz vízelvezetésű talajban. Az RHS a ‘Hicksii’ esetében is említi, hogy érzékeny lehet például levélgubacsatkákra, pajzstetvekre, ormányosbogárra, illetve Phytophthora gyökérbetegségekre.
A sárgulás, barnulás hátterében gyakran nem kártevő, hanem környezeti probléma áll: túl sok víz, pangó talaj, friss ültetési stressz, szárazság, téli kiszáradás, túl mély ültetés vagy gyökérsérülés.
Megelőzés:
Jó vízáteresztő talaj. Megfelelő ültetési mélység. Mulcsozás, de nem törzsre kupacolva. Fiatal korban rendszeres öntözés. Levegős, de nem huzatos ültetési hely. Metszés után a nyesedék eltávolítása. Időnkénti állapotellenőrzés.
Ültetés lépésről lépésre
Az oszloptiszafát legjobb tavasszal vagy ősszel ültetni. Konténeres növényként a fagymentes időszakban máskor is telepíthető, de a nyári kánikula nem ideális indulás.
Ültetéskor ássunk a földlabdánál szélesebb gödröt. A talajt lazítsuk fel, ha szükséges, javítsuk komposzttal. Ne ültessük mélyebbre, mint ahogy a konténerben volt. Beültetés után alaposan öntözzük be, majd mulcsozzuk a tövét.
Sövény ültetésénél előre húzzunk zsinórt, mert a szemre ültetett sövénysor meglepő művészi szabadságot tud mutatni. A tiszafa elegáns növény, kár lenne úgy indítani, mintha enyhe szélben rajzoltuk volna a sort.
Edényben is tartható?
Igen, oszlopos tiszafa nagyobb dézsában is tartható, különösen bejárat mellett, teraszon, formális kertben. Ehhez nagy, stabil edény, jó vízelvezetésű közeg és rendszeres öntözés szükséges. A cserép alján legyen vízelvezető nyílás, mert a pangó víz itt is veszélyes.
Edényben a növény jobban ki van téve a kiszáradásnak és a téli gyökérfagynak, ezért külön figyelmet igényel. Nyáron rendszeres öntözés, télen védettebb elhelyezés vagy a cserép szigetelése segíthet.
A dézsás tiszafa elegáns látvány, de nem teljesen gondozásmentes. Olyan, mint egy jól szabott kabát: nagyon jól néz ki, ha rendben tartjuk.
Milyen növényekkel társítsuk?
Az oszloptiszafa sötétzöld, tömött lombja kiváló háttér világosabb, virágzó vagy színes lombú növényekhez. Formális kertekben rózsákkal, hortenziákkal, levendulával, árnyékliliommal, páfrányokkal, díszfüvekkel és alacsony évelőkkel is jól működik.
Árnyékosabb helyen társítható:
Naposabb helyen:
- Levendulával,
- cserjés pimpóval,
- rózsákkal,
- zsályákkal,
- díszfüvekkel,
- fehér vagy világos virágú évelőkkel.
A sötétzöld tiszafa előtt a világos virágok különösen szépen világítanak. Egy jól nyírt tiszafasövény előtt a hortenzia például úgy tud kinézni, mintha kertészeti díszletben állna. Csak kevesebb színpadi füsttel.
Tiszafa vagy tuja?
Sokan keresnek alternatívát a tuják helyett. A tiszafa több szempontból jó jelölt lehet: árnyéktűrőbb, jobban metszhető, elegánsabb, és régi fás részekből is jobban képes megújulni. Lassabban nő, ami egyszerre előny és hátrány. Aki azonnali takarást akar, türelmetlen lehet vele. Aki tartós, szép, jól formázható sövényt szeretne, hosszú távon értékelni fogja.
A tuja gyakran gyorsabb és olcsóbb megoldásnak tűnik, de szárazság, betegségek, rossz helyválasztás vagy felkopaszodás esetén hamar csalódást okozhat. A tiszafa nem mindenhová való, de ahol jó helyet kap, sokkal nemesebb, tartósabb megoldás lehet.
A mérgezőség viszont döntő különbség lehet. Állatos, lovas vagy kisgyerekes környezetben ezt komolyan mérlegelni kell.
Gyakori hibák oszloptiszafánál
- Az első hiba a pangó vizes talaj. A tiszafa nem szereti a gyökérfulladást. Ha a talaj télen-nyáron nedves, levegőtlen, ott gond lehet.
- A második hiba a túl mély ültetés. A gyökérnyak ne kerüljön mélyen a föld alá.
- A harmadik hiba a fiatal növény kiszárítása. Attól, hogy
- A negyedik hiba a nyesedék felelőtlen kezelése. Mérgező növényről beszélünk, állatokhoz ne kerüljön.
- Az ötödik hiba a rossz fajtaválasztás. Ha piros termést nem szeretnénk, ne ‘Hicksii’-t válasszunk. Ha termésdíszt szeretnénk, a ‘Hillii’ nem lesz a barátunk.
- A hatodik hiba a sövény rossz metszése. Ha a teteje szélesebb, mint az alja, az alsó rész fényhiányos lesz és ritkulhat.
Kinek való az oszloptiszafa?
Az oszloptiszafa annak való, aki elegáns, tartós, sötétzöld, jól formázható örökzöldet szeretne. Jó választás sövénynek, térhatárolónak, bejárati hangsúlynak, nyírott formának vagy félárnyékos kertbe örökzöld háttérnek.
Annak is való, aki nem akar évente háromszor létrával hadakozni egy túl gyors sövénnyel. A tiszafa lassabb, komolyabb, hosszú távú növény. Nem instant fal, hanem kertészeti befektetés.
Nem való viszont olyan helyre, ahol legelő állatok hozzáférhetnek, ahol a mérgező növényi részek gondot jelentenek, vagy ahol a talaj tartósan vizes. Kisgyerekes kertben különösen át kell gondolni a termést hozó ‘Hicksii’ használatát.
A csendes örökzöld, amely hosszú távra dolgozik
A Taxus × media oszlopos fajtái, különösen a ‘Hicksii’ és a ‘Hillii’, nagyon értékes díszkerti növények. Sűrű, sötétzöld lombjuk, jó metszhetőségük, árnyéktűrésük és elegáns habitusuk miatt kiválóak sövénynek, térhatárolónak és örökzöld hangsúlynak.
A ‘Hicksii’ nőivarú, ezért piros magköpenyes termést hozhat, ami látványos, de mérgezőségi szempontból figyelmet igényel. A ‘Hillii’ hímivarú, ezért valódi fajtaként nem hoz piros termést, viszont a lombja ugyanúgy mérgező. Mindkettő jó vízáteresztő talajt, rendszeres kezdeti öntözést, időnkénti metszést és átgondolt elhelyezést kér.
Az oszloptiszafa nem harsány növény, nem villog, nem virágzik látványosan, nem akarja eljátszani a kert sztárját. De ha jól ültetjük, évtizedeken át adja azt a nyugodt, sötétzöld hátteret, amely mellett minden más növény szebbnek tűnik. És ez a kertben néha többet ér, mint bármilyen egynyári tűzijáték.
