Ízes nevek, ízletes gyümölcsök.
A körte valahogy mindig csak az alma mögött kullog, pedig igen ízletes, finom fajtáink vannak. Az újkőkortól ismert gyümölcs, a Kárpát-medencében első lelete a bronzkorból származik. Olyan hangzatos nevű ősi fajtáink várják, hogy újra felfedezzük őket, mint az Apró muskotály, a Zelenka, a Babka, a Korai szagos körte, vagy a Zöld Magdolna.
A régi magyar fajtákat érdemes újra elővenni, mivel meglehetősen igénytelenek, ugyanakkor jóízű gyümölcsöt adnak.
Arabitka, az édeskés
Az Arabitka vélhetően magyar eredetű, történelmi fajtakör, melynek több típusa terjedt el, főleg a Duna-Tisza közén. Nyári fajta, június végén - július elején érik. Akkor szedik, amikor a zöld héja sárgulni kezd (éretten aranysárga színű), és július elején még fogyasztják. Bőlevű, édeskés húsa fehér színű, gyengén illatos. Gyümölcse széles, kicsi, kerekded, olyan széles, mint amilyen hosszú. A körték csomósan helyezkednek el az ágakon, korán termőre fordul, bőven terem, szakaszosságra hajlamos. Edzett, ellenálló, igénytelen fajta, jól tűri a meleget, a szárazságot, de a homokot és az agyagot is. Koronája feltörekvő, más nyári körtefajtáknál erőteljesebb.
Árpávalérő, az ősrégi
Az Árpávalérő valóban nagyon régi fajta, már Szikszai Fabriczius Balázs és Lippay János kertészeti munkáiban is említésre kerül, ’Árpávalérő körtvély’ néven. Valójában még ennél is ősibb fajtáról van szó, már a 14. században oklevelek említik, sőt, a római korban is jegyzik.
Június végén - július elején érik, azaz az árpával egy időben. Gyümölcse igen kicsi, megnyúlt, szabályos körte alakú. Citromsárga színű, napos oldalon aranysárga. Fehér húsa illatos, félig olvadó, kellemesen édeskés, apró kősejtekkel. Mivel szotyósodásra hajlamos, ezért nem tartható el sokáig, legjobb frissen fogyasztani. Igénytelen, mindenütt jól megterem, nagy, terebélyes, buja növekedésű fát nevel.
Nyári Kármán, a buckós
Szintén igen régi fajtánk, amelyet már a híres humanista, Galeotto is említ, mint a Szerémség nagy körtéjét. Azt a körtét, amelyet most Kálmán körtének neveznek, a régiek Kármán körte néven ismerték, és egy romantikus elképzelés miatt, tévesen Kálmán királyunkhoz kötve változtattak a nevén. Pedig eredetileg egy város nevét viseli, Kármán egy város és egy nép neve Kis-Ázsiában.
A Kármán körtét könnyű felismerni rendkívül szabálytalan, buckós, vagyis bütykös felületéről, amely alapján néhol Buckóskörte, a hazai németek körében Pluzerbirn a neve. Gyakran csúcsa is oldalt hajlik, jellegzetes formát adva a gyümölcsnek. Bőre eleinte világoszöld, túlérett korában sárga, napos oldalán piros árnyalattal. Zölden ajánlott fogyasztani, mert érett korában hamar elveszíti finom ízét. Leve bő, édes, jellegzetesen kissé muskotályos ízű, húsa sárgásfehér.
Fája nagyra nő, koronája terjedelmes. Fiatal korában vastag, hosszú vesszőket hajt, ezért a kertben fokozott gondozásra szorul. Igazi ősi körtefajta, amelyet gyökérhajtásról és magról is lehet szaporítani, ezért terjedt el nagymértékben a falusi kertekben, és azért is, mert kifejezetten hosszú életű fa.
