Nem parazitálja a gyümölcsfákat.
Biztosan mindenki látott már idős, zuzmóval vastagon borított fát, ha nem is a kertjében, de egy parkban vagy az erdőben.
Együttműködés extrákkal
Botanikailag a zuzmók nem növények, hanem egysejtű fonalas kék- vagy zöldmoszatok és tömlősgombák együttéléséből (szimbiózisából) kialakult szervezetek.
Ebben az együttélésben mindkét szervezet jól jár: a moszatsejtek képesek a fotoszintézisre, a gombák pedig a víz és az ásványi anyagok felvételére. Az algák kész szerves anyagot juttatnak a gombafonalaknak, azok pedig vízben oldott sókkal és szén-dioxiddal látják el a gazdasejteket. A vizet egész testfelületükön keresztül veszik fel. A gomba képezi a zuzmó testét is, amelynek színe változatos lehet: a fehértől a sárgán, zölden, barnán, narancson keresztül egészen a szürkéig terjedhet. Az alga védelmet nyújt a kiszáradás és a mechanikai sérülések ellen.
A zuzmók a Föld egyik leghosszabb életű élőlényei, több száz, sőt néhány esetben akár több ezer évig élhetnek. Nagyon lassan növekednek és nehezen érvényesülnek a túlzottan versengő növényekkel, például a mohákkal szemben. Egyes erdei állatoknak fehérjegazdag táplálékot biztosítanak.
Az egész világon megélnek
Világszerte kb. 25 ezer különböző formájú zuzmófajt ismerünk, ebből mintegy 2000 faj Európában él. A növekedés formájától függően ezek a fajok 3 csoportra oszthatóak: levél vagy lombzuzmókra, kéregzuzmókra és a bokros zuzmókra. A levélzuzmók lapos telepet alkotnak és lazán fekszenek az aljzaton. A kéregzuzmók szorosan tapadnak az aljzatra, a bokros zuzmók pedig cserjeszerű, ágas növekedésűek. Amikor ásványokban gazdag felületeken nőnek, néhány zuzmófaj kémiai anyagok termelésével hozzájárul a kőzetek, sziklák felületének pusztulásához, amely miatt ezen zuzmófajok a sziklák talajjá való formálódásában játszanak szerepet.
A zuzmókat megtaláljuk a sziklákon, falakon, fákon, kerítéseken, de a kopár, homokos talajokon is. Szélsőséges helyeken is megélnek: a sivatagban, a sarkvidékeken, a magashegyekben, a sziklás vidékeken. A kertben ott vannak a tetőcserepeken, a falakon, a kerítéseken, és a fákon is. Leggyakrabban a lombhullató fákon nőnek, így például az almán, a nyárfán és a kőrisen.
Nem ártanak a fának
Bár a zuzmókat sokan kártevőnek tekintik, valójában nem ártanak a fának. Ezek nem olyan paraziták, amelyek elvonják a fontos tápanyagokat a növénytől, csupán a növekedéshez szükséges élettérként használják a felületet. A szimbiózis lehetővé teszi, hogy minden szükséges anyaghoz hozzájussanak, ezért nem kell azt a növénytől megszerezniük.
A kéreg növekedését sem akadályozza a zuzmó, hiszen az alatta lévő szövetben, az ún. kambiumban ver tanyát.
A zuzmók gyanúba keverésének, rossz hírének egyik oka az, hogy ezek a telepek sokszor már öreg, erősen legyengült, vegetáló fákon jelennek meg - és sokan úgy vélik, hogy nem következményként vannak ott, hanem a lerobbant állapot előidézőjeként.
A legyengült fák esetében a zuzmók dolga könnyebb: ezek a növények ugyanis kevesebb energiát fektetnek ellenanyagok termelésébe. Létezik azonban sok olyan zuzmófaj is, amely jól érzi magát életerős fákon, így nem feltétlenül jelzi megjelenése a fa rossz állapotát.
A zuzmók megtelepedésének még előnye is lehet, az élőlények ugyanis megvédik a fákat más kártevőktől vagy kórokozóktól. Ezért sem ajánlott eltávolítani őket. Kivételt képez ez alól az idős gyümölcsfák ápolása, itt ajánlatos eltávolítani a zuzmókérget, mivel meg tudnak alatta bújni (és így áttelelni) például a molyok és a tetvek.
Mivel a zuzmóknak nincsenek gyökereik, a vizet és a tápanyagot a levegőből nyerik, amihez jó levegőminőség szükséges. Nincsenek kiválasztó szerveik, szöveteik, ezért nagyon érzékenyek a szennyeződésekre, toxikus anyagokra. Fontos indikátorai a levegőben lévő szennyező anyagoknak, nehézfémeknek, a levegőminőséget jelzik. A nagyvárosok szmogos, száraz levegőjében például igen kevés zuzmót találunk. Vagyis számunkra is jelzik az egészséges levegőt, ezért is fontos, hogy védjük, óvjuk őket.
