Június 17. a Kerti Kalendáriumban Laura napja. A név mögött ott zöldell a babér: a latin laurus a babérfára, babérkoszorúra utal, amely az ókori világban a győzelem, dicsőség, elismerés és kiválóság jelképe volt.
A babérkoszorú régen a költők, hadvezérek, bajnokok, kiemelkedő emberek fejére került. Június közepén azonban a kertben egészen más kérdés merül fel: ki érdemel ma babért? Aki a legnagyobb termést mutatja? Aki a legszebb virágágyást neveli? Vagy az, aki a hőség, aszály, kiszáradó talaj és fogyó víz idején is életben tartja a kertet?
Június 17. nemcsak Laura napja, hanem az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja is. Így a babér ma különös jelentést kap: nem a hódítás, hanem a megőrzés koszorúja lesz.
Laura napja és a babérkoszorú emléke
A Laura név finom, elegáns, zöld eredetű név. A babérhoz kapcsolódik, ahhoz az örökzöld növényhez, amelyet az ókori görög és római világban kiemelt tisztelettel kezeltek. Babérkoszorú járt a győztesnek, a költőnek, a méltónak, annak, aki valamilyen értelemben kiemelkedett.
A babér ezért nem egyszerű növényi dísz. Története van. Jelentése van. Ha babérról beszélünk, valójában elismerésről is beszélünk.
A Kerti Kalendáriumban azonban a babérkoszorú nem márványtemplomok és ünnepi felvonulások felől érkezik, hanem a kertkapun át. Június közepén már látszik, mit bír a kert. Látszik, hol van árnyék, hol szárad ki túl gyorsan a föld, hol tartja meg a talaj a vizet, hol ég ki a gyep, hol állnak erősen a növények, és hol kell segítség.
Laura napján ezért a babér nemcsak a győzelem jelképe. Hanem kérdés is: milyen győzelemre van ma szüksége a kertnek?
A babér nemcsak koszorú, hanem konyhai növény
A babér nemcsak jelkép, hanem valódi növény is. A nemes babér mediterrán eredetű, örökzöld cserje vagy kisebb fa, amelynek bőrnemű, illatos leveleit fűszerként használjuk. Magyarországon sok helyen inkább dézsában, védett fekvésben érdemes tartani, mert a keményebb fagyokat nem mindig viseli jól.
A babér világos, napos vagy félárnyékos helyet, jó vízelvezetésű talajt és mértékletes öntözést kedvel. Nem szereti, ha a gyökere tartósan vízben áll, de azt sem, ha teljesen kiszárad. Éppen olyan növény, amely jól mutatja: a mediterrán jelleg nem azt jelenti, hogy minden gondoskodás nélkül kibír bármit. A szárazságtűrés és az elhanyagolhatóság nem ugyanaz.
Fontos azt is tisztázni, hogy a konyhai babér nem azonos a sövényként gyakran ültetett babérmeggyel. A nemes babér levele kerülhet levesbe, főzelékbe, pörköltbe, savanyúságba vagy pácba; a babérmeggy viszont dísznövény, nem fűszer. Laura napján ezért nem árt megjegyezni: nem minden fényes, örökzöld levél való a fazékba.
Babérlevél a fazékban és a kamrában
A babér nem harsány fűszer. Nem úgy viselkedik, mint a kapor, bazsalikom vagy menta, amelyek azonnal magukra húzzák a figyelmet. A babér inkább háttérből dolgozik. Mélyíti a levest, összefogja a pácot, kerekíti a savanyúságot, komolyabbá teszi a ragut, és csendben ott marad az íz emlékezetében.
Június közepén ez különösen szépen kapcsolódik a konyhakerthez. A friss zöldség, korai termés, zöldbab, uborka, újkrumpli, paradicsomos ételek, savanyításra készülő zöldségek és nyári konyhai sürgés mind előhívhatják a babérlevelet.
A babér a kertből a kamrába vezető út fűszere. Nem mindig friss és harsány, inkább tartós, megbízható, mély. Olyan, mint egy jól bevált kerti módszer: nem kiabál, de ha hiányzik, észrevesszük.
Aki dézsában nevel nemes babért, annak Laura napja jó alkalom lehet egy kis ellenőrzésre. Nem áll-e vízben? Nem száradt-e ki túlságosan? Nem kell-e átültetni, metszeni, formázni, tápanyagot pótolni? A babér koszorút ad a képzeletnek, de a cserépben nagyon is gyakorlati gondoskodást kér.
Ki kap ma babért a kertben?
Június 17-én el lehet játszani a gondolattal: kinek adnánk ma babérkoszorút a kertben?
Annak, aki időben takarta a talajt, hogy ne repedezzen cserepesre. Annak, aki nem hagyta csupaszon a földet a perzselő nap alatt. Annak, aki esővizet gyűjtött, árnyékot nevelt, komposzttal javította a talajt, nem nyírta kopaszra a gyepet, és észrevette, hogy a kert nemcsak növényekből, hanem vízből, talajból, levegőből és életkapcsolatokból áll.
A kertész június közepén néha tényleg megérdemelne egy babérlevelet. Ha túlélte a palántázást, a csigákat, az első levéltetűrohamokat, a hirtelen záporokat, a locsolókanna-izomlázat és azt a pillanatot, amikor a cukkini egyik napról a másikra kisebb csónakká változott, akkor a nyár szemében már nem teljesen kezdő.
De a legnagyobb elismerés ma talán annak jár, aki nemcsak termést akar, hanem jövőt is. Aki nem kizsarolja a kertet, hanem erősíti.
Elsivatagosodás és aszály: nem csak távoli homokdűnék
Június 17. az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja. Sokan erre a szóra rögtön távoli sivatagokat, homokdűnéket, kiszáradt tájakat képzelnek. Pedig a talajromlás, vízhiány és aszály nemcsak messzi kontinensek gondja.
A kertben az elsivatagosodás nem úgy kezdődik, hogy homokdűne nő a paradicsom mellé. Sokkal csendesebben indul: csupasz földdel, elfolyó esővízzel, túl rövidre nyírt gyeppel, árnyék nélküli udvarral, humuszban szegény talajjal, túlmelegedő burkolatokkal és azzal a tévhittel, hogy a talaj csak ültetőközeg, nem pedig élő rendszer.
A szárazság nem mindig látványos katasztrófaként érkezik. Néha csak annyit veszünk észre, hogy gyakrabban kell locsolni, gyorsabban fonnyad a saláta, keményebb a föld, forróbb az udvar, kevesebb a giliszta, hamarabb kiég a fű, és az eső után sem marad sokáig nedvesség a talajban.
A világnap ezért a kiskertben is nagyon közeli kérdést tesz fel: mit teszünk azért, hogy a föld ne veszítse el az életét?
Legelők, rétek és száraz tájak becsülete
Az elsivatagosodás elleni küzdelem kapcsán külön figyelmet érdemelnek a szárazabb gyepek, legelők, rétek és pásztortájak. Ezeket sokáig könnyű volt „üres” területnek látni, mintha csak arra várnának, hogy valami hasznosabb legyen belőlük.
Pedig a legelő, a gyep, a rét és a szárazabb táj nem üres. Élő rendszer. Talajt fog, vizet tart, állatot eltart, beporzóknak ad virágot, madaraknak és rovaroknak élőhelyet, és ha jól bánnak vele, ellenállóbbá teszi a vidéket.
A magyar tájban is nagy hagyománya van annak, hogy a rét, kaszáló, legelő és széna nem díszlet, hanem megélhetési alap. Az elmúlt napok Kerti Kalendáriumaiban is újra meg újra előkerült a széna, az állat, a rét és az időjárás. Június közepe éppen ezért jó pillanat arra, hogy ne csak a saját ágyásunkat nézzük, hanem a tájat is, amelyben a kertünk él.
A kert sosem teljesen külön világ. Amit a talajjal, vízzel, növénytakaróval teszünk kicsiben, annak nagyban is van rokona.
Ne csináljunk sivatagot a kertből
A kert kis terület, mégis sokat számít, hogyan bánunk vele. A csupasz talaj nyáron gyorsan forrósodik és szárad. A túl rövidre nyírt gyep könnyebben kiég. A tömörödött, humuszban szegény föld rosszabbul fogadja be és tartja meg a vizet. Az árnyék nélküli udvarban a hőség nemcsak a növényeket, hanem az embert is jobban megviseli.
A talajtakarás sokszor az első nagy lépés. Szalma, fűnyesedék megfelelően vékony rétegben, lombkomposzt, aprított nyesedék, komposzt, élő talajtakaró növények mind segíthetnek abban, hogy a föld ne maradjon védtelenül. A takart talaj kevésbé forrósodik fel, lassabban szárad, több életet őriz.
A komposzt és szerves anyag javítja a talaj vízmegtartását. Az esővízgyűjtés csökkentheti a vezetékes vízre támaszkodást. A mélyebb, ritkább öntözés sok növénynél hasznosabb, mint a gyakori felszíni permetezgetés. A reggeli öntözés kevesebb párolgási veszteséggel járhat. Az árnyékot adó fák, bokrok, pergolák, futónövények pedig nemcsak szépek, hanem mikroklímát teremtenek.
A kertben a szárazság elleni küzdelem nem egyetlen nagy hőstett. Sok apró döntésből áll.
A babérkoszorú új jelentése
A babérkoszorú egykor a győzelem jelképe volt. Ma érdemes újragondolni, milyen győzelmet ünneplünk.
Győzelem-e a tökéletesre nyírt, de perzselődő gyep? Győzelem-e a csupasz, gyommentesre kapart föld, ha közben minden esővizet elveszít? Győzelem-e a látványos, de szomjas növényekkel telezsúfolt kert, amely csak állandó locsolással marad életben?
Vagy inkább az a győzelem, ha a kert talaja élőbb lesz, mint tavaly? Ha a víz nem folyik el azonnal? Ha a gyep egy részén virágzó, beporzóbarát foltok maradnak? Ha a fa árnyéka alatt megpihen a talaj? Ha a komposzt visszakerül a körforgásba? Ha a kert a hőségben sem omlik össze, mert nem díszletként, hanem élő rendszerként kezeltük?
Laura babérja június 17-én annak jár, aki nemcsak szépet akar, hanem tartósat is.
A nap tanítása: a győzelem ma a talaj megőrzése
Június 17. Kerti Kalendáriuma egyszerre hoz babért és figyelmeztetést. Laura neve a babérkoszorú régi dicsőségét idézi, az elsivatagosodás és aszály elleni világnap viszont azt mondja: a mai világban az igazi győzelem nem mindig látványos.
Néha az a győzelem, ha a talaj nem szárad ki teljesen. Ha a kert nem forrósodik fel elviselhetetlenül. Ha a növények között marad élet, árnyék, nedvesség, beporzó, giliszta, szerves anyag. Ha a víz nem elfolyik, hanem beszivárog. Ha a termés nem kizsarolt ajándék, hanem gondoskodás eredménye.
A babérlevél a fazékban csendben dolgozik. A talaj takarása is. A komposzt is. Az árnyék is. Az esővízgyűjtő hordó is. Ezek nem hangos dolgok, mégis rajtuk múlhat, hogy a kert meddig marad élhető.
Június 17-én Laura babérja legyen annak a kertésznek a jelképe, aki nem adja fel a szárazságban.
Mert ma már nem az a legnagyobb dicsőség, ha legyőzzük a természetet, hanem az, ha megtanulunk vele életben maradni.
