Március derekán a kert még egyszerre két évszak emlékét őrzi: a reggelekben ott marad a tél hűvössége, de a nap már hosszabban időzik a veteményes fölött, és a bokrok tövénél megmozdul az élet. Nem véletlen, hogy a néphagyomány külön figyelmet szentelt ennek a napnak. Sándor napját a paraszti tapasztalat a közelgő meleg, a tavasz nyitánya felől értelmezte, és ezzel együtt a kerti munkák idejét is egyre sürgetőbben jelezte.
Sándor az első meleghozó nap. A népi tapasztalat Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget."
(Ám ha üres ez a zsák, nem kapod, csak harmadát – fűzik hozzá a Muravidéken.) Egyes kutatók szerint egy régi római hiedelem cseng vissza a szólásban. Tudniillik a rómaiak hite szerint Aeolus, a szelek atyja bőrzsákba zárva tartotta a szeleket. Ha kiszabadultak, a hajók a tengeren felborultak, az emberek elpusztultak.
A mondás mögött persze nagyon is földi tapasztalat állt. Március közepén az emberek már feszülten figyelték, valóban enyhül-e az idő, enged-e a szél, és megkezdődhetnek-e azok a munkák, amelyeket a fagyos hetek még visszatartottak. A három egymást követő névnap – Sándor, József és Benedek – a népi időszámításban afféle átmeneti kapuként működött: ha ekkorra megjött a szelídebb idő, abból bizakodóan következtettek a tavasz további alakulására is.
A régi ember számára ez nem csupán időjóslás volt, hanem a gazdaság ritmusának része. A meleg nem elvont fogalomként érkezett meg, hanem a kiengedett állatokban, a megszólaló madarakban, a meginduló nedvkeringésben, a metszőolló elővételében. A kert ilyenkor már nemcsak várakozik, hanem kér is: ritkítást, igazítást, figyelmet.
A ribiszke és a köszméte már kéri a metszőollót
A termő ribiszkebokrok vesszőit, gallyait először meg kell ritkítani, hogy szellős, napsütötte, hosszú életű korona alakuljon ki.
A vesszők visszavágásánál arra kell törekedni, hogy rajtuk minél több bokrétás termőnyárs (termőrügy) maradjon meg. A fekete ribiszke fürtjei többnyire az oldalrügyekből alakulnak ki. A korona kialakítása után ne feledkezzünk meg a gyakran előtörő tősarjak eltávolításáról.
A törzses köszméte bokrok metszése – a ribiszkéhez hasonlóan – ugyancsak a ritkításból és a termőre metszésből áll.
Március második felében ezek a munkák különösen időszerűek. A piros ribiszke elsősorban a rövid termőrészeken, az úgynevezett bokrétás termőnyársakon adja a legjobb termést, ezért a metszésnél a cél nem a túlzott kurtítás, hanem a jól áttekinthető, levegős bokorforma kialakítása. A fekete ribiszke másként viselkedik: ott az erős, fiatal vesszők megtartása fontosabb, mert a termés jelentős része az egyéves hajtások oldalrügyein fejlődik.
A köszméte metszésénél is sokat számít a fény és a levegő. A besűrűsödött bokor nemcsak kevesebbet terem, hanem a betegségeknek is jobban ki van téve. Ezért a befelé növő, gyenge, egymást keresztező vesszők eltávolítása legalább annyira fontos, mint maga a termőre metszés. A jó metszés nem látványos erődemonstráció, inkább mértéktartó rendrakás: annyit veszünk el, hogy több fény, több levegő és több erő maradjon a növénynek.
Mit súg ilyenkor a kert?
Sándor napja a hagyományban a meleg ígéretét hordozza, a kertben pedig a csendes átmenetet. Még nincs teljes lombfakadás, még jöhet hideg reggel, de az irány már látszik. Ez az a néhány nap, amikor a kertész egyszerre emlékszik a tél óvatosságára és készül a tavasz lendületére.
A régi mondás ma is azért szerethető, mert nemcsak az időjárásról beszél, hanem várakozásról is. Arról a különös márciusi reményről, amikor az ember egy napsütéses délelőttön már elhiszi, hogy nemsokára minden kizöldül. És miközben Sándor talán valóban hozza a meleget, a kertész sem marad tétlen: ritkít, metszeget, figyel, és ezzel maga is segít a tavasznak megérkezni.
