A kicsi fekete és nagy zöld bogyó nászának ízletes gyümölcse túltesz a szülőkön és lekvárnak, szörpnek, szósznak könnyedén feldolgozható. Termesztése pedig annyira egyszerű, hogy a házikertekben mindenhol elterjedt.
A josta (Ribes nidrigolaria) a feketeribizli és az egres (köszméte) keresztezéséből mesterségesen előállított cserjeféle. Németországban, az 1900-as évek elején nemesítették. Nevét a feketeribizli (Johannisbeere) és az egres (Stachelbeere) szavak német elnevezésének első szótagjából alkották meg. Magyarított neve a riszméte.
Az 1960-as évektől magyar fajtaváltozata is létezik rikő néven. Az 1970-es évektől kezdve az egész országban elterjedt.
Akár 2 méter magasra is megnő. Hajtásai és vesszői megjelenésükben a feketeribiszkére hasonlítanak. Tüskéi nincsenek, így ezt a tulajdonságát is a ribizlitől örökölte. Háromkaréjú, fényes zöld levelei viszont az egresére hasonlítanak inkább.
Április elejétől virágzik, termése júliusban beérik.
A ribizlinél kissé nagyobb bogyói éretten sötétbordó, majdnem fekete színűek. Héjuk sima, szőrtelen, ízük kellemes, C-vitamin tartalmuk magas. A gyümölcshús barnás-narancssárga színű, apró magokat tartalmaz.
Friss fogyasztásra, mélyhűtésre, befőzésre egyaránt alkalmas. A ribizlihez hasonlóan készíthető belőle gyümölcslé, gyümölcsleves, likőr, bor, szörp, dzsem vagy húsételek mellé szósz is. Fincsi!
