A pozsgás, mely gyönyörű lila virággömbökkel ajándékoz meg

A pozsgás, mely gyönyörű lila virággömbökkel ajándékoz meg

Ha jól érzi magát.

Már a levelei is nagyon látványosak ennek az itthon is elérhető pozsgásnak. Megfelelő körülmények és gondozás mellett pedig mutatós, gömb alakú virágot hoz.

Bank Laura  a Kertészkedők Klubjában mutatta be saját növényét. Megkérdeztük hát, pontosan milyen körülményeket biztosít számára, amiért cserébe szépen fejlődik.

"Ezt a Crassula springtime  növényt két éve vettem az OBI barkácsáruházban, a kertészeti részlegen. Akkor még a nevét sem tudtam, de nagyon megtetszett, és már akkor is volt rajta bimbó. Szeretek olyan növényt vásárolni, aminek van bimbója, mert azt később is virágzásra lehet bírni. Persze ez tavaly nekem sem sikerült.

viragzo crassula 02

Ez a növény teljesen száraz talajjal az enyhe fagyot is kibírja, nálam tavaly már februárban kikerült a délnyugati ablakba. Itt kapta a legtöbb napfényt. Pozsgás növény, ezért a napfény a legfontosabb életfeltétele. Egész évben a ház délnyugati részén tartottam, itt 10-20 óráig direkt napfényt kapott.

Inkább szétterülő jellegű, mert a nedvdús, húsos levelek miatt oldalra eldőlnek a szártagok.

viragzo crassula 03

Hazánkban a telet nem bírja, ezért érdemes hordozható edényben tartani, télen védett, fagymentes, lehetőség szerint világos helyen tárolni. Az őszi esők idején szintén védett ablakban volt, a bimbókezdemények már novemberben megjelentek. Így több mint 3 hónap múlva kezdtek kinyílnak a virágok. Egyidejűleg 18 virágzat van rajta, hiszen egy-egy szárvégen apró virágok sokasága található.

viragzo crassula 04

Meleg, száraz körülmények között érzi magát jól, nem igényel párásítást. A talaj laza szerkezetű, jó vízáteresztő kell legyen. A pangó víz gyökérrothadáshoz vezet, akár csak a többi pozsgásnál, kaktuszoknál. Sok öntözést nem igényel. Nálam egy fekvő agyag korsóban van, mert a műanyag cserép eldőlt a növény súlya miatt.

viragzo crassula 05

A pozsgás növények nehezek, hiszen vizet raktároznak, ültetésnél figyelembe kell venni a borulékonyságot. A kaktuszok, pozsgások tápoldatozása nem szükséges, a megfelelő talaj, napfény hatására bőségesen virágoznak. Persze én is veszek kaktusz tápoldatot, amikor látszik a bimbó, kapnak kis jutalom öntözést.

viragzo crassula 06

A növények virágzásához szükséges a megfelelő időben történő pihentetés. A legtöbb tavasztól őszig virágzik, ezeket télen szükséges pihentetni, ilyenkor hűvösebb helyre tesszük, sokkal kevesebb vizet kapnak. A kaktuszok, pozsgások pedig teljesen száraz talajjal várják a tavaszt. És persze vannak növények, melyek a nyári időszakban készülnek fel a téli vagy kora tavaszi virágzásra. Mindenki hallott már a karácsonyi kaktuszról, ez is egy késő ősszel, télen nyíló növényünk, aztán a crassulák közt is vannak még más növényfajok pl: Crassula ovata, ezt magyarul pozsgafának szoktuk hívni, illetve egyéb növények is.

Szinte minden növény sikeres neveléséhez a megfelelő feltételek (hőmérséklet, fény, talaj, csapadék, tápanyag) biztosítása szükséges. Fentiekben a saját házi körülményeimet írtam le, kertészeti, mesterséges körülmények közt lehet más virágzási időt elérni."

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR