Fecsketárnics, az itthon is élő encián

A nyugati határszél üde erdeinek késő nyáron virágzó enciánkék, védett szépsége.

A fecsketárnics (Gentiana asclepiadea) a tárnicsfélék családjába tartozó, Európában és Nyugat-Ázsiában honos, legfeljebb egy méter magasságig növő lágyszárú évelő növény. A “Gentiana” tudományos nemzetségnév a száműzetésében gyógynövényekkel foglalkozó ókori illír király, Genthiosz emlékét őrzi. Az “asclepiadea” fajnév Aszklépiosz, a görög mitológiában a gyógyítás istene nevét őrzi. A magyar tárnics név forrása bizonytalan, de talán délszláv eredetű. A ’fecske’ jelző magyarázatára a legegyszerűbb megfejtés a német Schwalbenwurz-Enzian magyarítása, az áttételesebb a hosszan kihegyezett lándzsás levelek hasonlósága a fecskefarkhoz.

Napsütötte helyen felálló, árnyékban íves a hajtása

Az Alpokban és a Kárpátokban gyakori fecsketárnics nálunk csak az osztrák és a szlovén határszélen honos. Az áttelelő vaskos gyöktörzsből egymás közelében több szár nő ki. Napos helyen a szárak egyenesen felállóak, a rövidebb, tojásdad levelek keresztben átellenesek, ülők, egyenes vállúak, tompa vagy hegyes csúcsúak. Az árnyékban élő példányok hajtásai ívesen fölfelé, majd a földig hajlók, ezeken a levelek egy síkban, két sorban fésűsen állnak, hosszú tojásdad lándzsások, hosszan kihegyezettek, az öt hosszanti erük között is sűrűn erezettek. A kétféle alak magyarázata valószínűleg az, hogy az árnyékban minden levél a kevés fény felé fordul, egyik sincs takarásban; míg a napsütésben nem gond, ha a fölsők részben takarják az alattuk keresztben állókat.

Csíkok és pontok vezetik be a rovarokat

A virágok a hajtáscsúcson és a felső levelek hónaljában egyesével vagy akár hármasával a nyár végétől késő őszig nyílnak. A csészelevelek csővé nőttek össze, zöldek, öt rövid keskeny szálas cimpájúak. A párta öt forrt szirmú, enciánkék, hegyesen visszahajló cimpákkal, közöttük egy-egy tompa foggal. A virág belsejébe világos csíkok és pontsorok vezetik be a rovarokat. Az öt portok érésekor csőként öleli körül a bibét, majd később a kinyúló bibeszál visszafelé pöndörödve várja az idegen virágport. A megporzók többsége nektárt kereső poszméh. Az apró magvak a hosszúkás, kunkorodó bibemaradványú toktermésekben érnek be.

Hangyaboglárka eszi a magjait

A tárnicsok ősi gyógynövények, és mivel a legtöbb hatóanyag a gyökerükben van, a gyűjtéstől is védeni kell a fogyatkozó állományokat. Ezért a tárnicsok maguk is védett növények, de a velük táplálkozó lepke, a szürkés hangyaboglárka még nagyobb védettséget élvez. A hernyói a tárnics fajok még fejlődő lédús magvaival táplálkoznak, majd néhány vedlés után a talajra ereszkedve hangyákkal cipeltetik magukat a bolyba, ahol kakukktojásként tovább nevelkednek és áttelelnek. Ilyen esetben a növény és a rovar életközössége is védettséget érdemel.

Gyomorkeserű erjed a gyöktörzséből

Az encián snapsz az alpesi országokban kedvelt gyomorkeserű szeszesital, a palackok címkéin többnyire enciánkék tárnicsok szerepelnek, de a valóságban a hazai tárnicsoknál sokkal nagyobb termetű sárga virágú tárnicsfaj vaskos gyöktörzsét erjesztik, és mára ezt is egyre kevésbé a természetből gyűjtik, hanem inkább ültetvényekben termesztik.

Fecsketárnics ívelt hajtásai az árnyékban