Lápi ezerjófű, likőrök és gyomorkeserűk ízesítője

Mocsárrétek és vizes szikesek apró szépsége, számos bajra gyógynövény.

A lápi ezerjófű (Centaurium littorale ssp. uliginosum) a tárnicsfélék családjába tartozó, európai elterjedésű, egy-két arasznyi magasságú, áttelelő, egyéves, lágyszárú növény. A “Centaurium” tudományos nemzetségnév a laikus etimológia szerint száz aranyat jelent, de valószínűbb a nyelvtudomány szerinti kentaur forrás, mert a görög mitológia félig ember, félig ló alakú lényei gyógynövény szakértők is voltak. A “littorale” fajnév partit jelent, a tengeres országokban a tengerpart a faj tipikus élőhelye. A hazánkban jellemző “uliginosum” alfaj neve mocsári jelentésű.

Az öt rózsaszínű szirom napsütésben kitárul

A lápi ezerjófű enyhébb teleken tőlevélrózsával telel át. A tavasszal felmagasodó szár szögletes és szőrös, a rózsa és a szár alsó levelei hosszúkás lapát alakúak, botanikus nyelven lapockásak. A fölső levelek átellenesek, keskeny szálasak, tompa csúcsúak, finoman pillás élűek. A virágok a nyár közepén nyílnak, villás elágazású szárrészeken, eleinte azonos magasságban, később egymást előzgetve. A hegyes és keskeny csészelevelek azonos hosszúságúak a párta csövével. Az öt rózsaszínű szirom napsütésben kitárul, este és borult időben összezárul. A portokok a virágpor kiszóródása után dugóhúzószerűen felcsavarodnak.

Szikes és mocsárréteken honos

A tengerparti alfaj védett növény, a hazai ezzel szemben viszonylag elterjedt, szikes és mocsárréteken honos, nedves, agyagos talajokon a bolygatás után gyakran elsőként jelenik meg. A nevének megfelelően régen fontos gyógynövény volt, szárított levele és virága emésztést serkentő és étvágyfokozó, a mai napig likőrök és gyomorkeserűk ízesítésére használják. A lápi ezerjófű közeli rokona a kis ezerjófű (Centaurium erythraea) nagyon hasonló, inkább hegyvidéki faj. A kőrislevelű nagyezerjófű (Dictamnus albus) csöppet sem hasonlít rá, és csak névrokon.

Lápi ezerjófű virága