Ma már természetesnek vesszük, hogy karácsonykor bizonyos növények „előkerülnek”. Ott vannak a lakásokban, a képeslapokon, a díszeken, a csomagolópapírokon. Pedig ezek a növények nem mindig tartoztak az ünnephez. Volt idő, amikor még nem volt szerepük a karácsonyban – aztán valami miatt mégis odakerültek, és ott is maradtak.
Ez a cikk nem arról szól, hogyan kell őket gondozni vagy használni. Inkább arról, hogyan és mikor váltak karácsonyi növényekké, és mit mesél ez rólunk, az ünnepről és az időről.
Fenyő – a későn érkezett főszereplő
A karácsonyfa ma megkerülhetetlen, de meglepően fiatal hagyomány. A fenyő csak a 16–17. században kezdett megjelenni a német nyelvterületeken, kezdetben főként városi, polgári környezetben. Az örökzöld forma, a téli lombtartás és az erdőkhöz kötődő szimbolika miatt illett jól az ünnephez.
Karácsonyi fenyő: olyan örökzöld fa, amely a tél közepén is zöld marad, ezért a megújulás, az állandóság és az élet jelképe lett az ünnepi időszakban.
Érdekesség, hogy a karácsonyfa sokáig nem volt általános. Vidéken és falvakban gyakran csak a 19. század végén terjedt el, és még akkor is inkább ágakkal, nem egész fával.
Fagyöngy – egy pogány növény ünnepi túlélése
A fagyöngy jóval régebbi karácsonyi szereplő, mint a fenyő. Már az ókori kelta és germán kultúrákban is különleges növénynek számított, mert nem a földből nőtt, hanem a fák ágain élt. Ez a „két világ közötti” lét tette alkalmassá arra, hogy a téli napforduló idején mágikus jelentést kapjon.
Fagyöngy: félparazita növény, amely fák ágain él, és már az ókorban is a termékenység, védelem és béke szimbóluma volt.
A csók hagyománya csak később kapcsolódott hozzá, de a téli időszakhoz való kötődése már jóval a keresztény karácsony előtt kialakult.
Magyal – a tél színes túlélője
A magyal piros bogyói és sötétzöld levelei miatt vált látványos ünnepi növénnyé. Amikor a legtöbb növény visszahúzódik, a magyal még mindig „látszik”. Ez önmagában elég volt ahhoz, hogy a téli ünnepkörhöz kapcsolódjon.
Magyal: örökzöld cserje, amelynek feltűnő piros termései a tél közepén is megmaradnak, ezért a remény és az élet jelképeként terjedt el.
A középkorban gyakran került be házakba télen, részben díszítésként, részben védelmező szerepben.
Mikulásvirág – a modern karácsony arca
A mikulásvirág a legfiatalabb a klasszikus karácsonyi növények közül. Csak a 20. században vált igazán ismertté, főként az Egyesült Államokban. Piros fellevelei és téli virágzása miatt gyorsan összeforrt az ünneppel.
Mikulásvirág: trópusi eredetű dísznövény, amely télen színes felleveleket hoz, és a modern karácsonyi dekoráció egyik legelterjedtebb eleme lett.
Érdekesség, hogy a növény karácsonyi sikere nagyrészt tudatos kertészeti és kereskedelmi terjesztés eredménye.
Boróka és más örökzöldek – a háttérben maradó szereplők
Nem minden karácsonyi növény lett főszereplő. A boróka, a tuja vagy más örökzöld ágak gyakran csak kísérőelemként jelentek meg: koszorúkban, csomagoláson, ajtódíszekben. Ezek a növények a télállóság és a tartósság üzenetét hordozták.
Örökzöld ág: olyan növényi rész, amely télen sem hullajtja el leveleit, ezért a kitartás és az állandóság jelképe lett az ünnepi díszítésben.
Mit árulnak el ezek a növények a karácsonyról?
Ha végignézünk rajtuk, feltűnik egy közös vonás: mindegyik valamilyen módon szembemegy a téllel. Zöld marad, színes, vagy épp akkor jelenik meg, amikor más eltűnik. Talán ezért találták meg őket újra és újra az emberek az év legsötétebb időszakában.
A karácsony növényei nem véletlenül lettek klasszikusok. Nemcsak díszítenek, hanem emlékeztetnek arra, hogy a természet ilyenkor sem áll meg – csak csendesebben beszél.
Amikor a növény már több, mint dísz
Ma ezek a növények magától értetődően tartoznak az ünnephez. De ha tudjuk, honnan jöttek és hogyan váltak karácsonyivá, talán máshogy nézünk rájuk. Nem csak dekorációként, hanem hosszú történetek hordozóiként.
És lehet, hogy épp ettől működnek még mindig: mert minden decemberben emlékeztetnek arra, hogy a tél közepén is van, ami él, zöldell – és velünk marad.
