A botritisz ellen fontos a korán kezdett, folyamatos védekezés

A botritisz ellen fontos a korán kezdett, folyamatos védekezés

Nagyon gyakori látvány a botritisz tipikus korai tünete az érzékeny szőlővirágon, és az érés kezdetén, a kis gócokból kiinduló fertőzés, amely rövid idő alatt a fürtök penészes rothadását eredményezi.

A szürkepenész sajátos gombabetegsége a szőlőnek

Megjelenése évjárattól függ, csapadékos körülmények között korai fázisban megjelenhetnek a tünetek. A kórokozó parazita életmódja mellett szaprofita életmódot is folytathat, tehát elhalt növényi részeken is tud fennmaradni és elterjedni. Alapvető “katalizátora” a cukor, ha a szövetekben nő a szénhidrát koncentrációja az a kórokozónak csak segítség. Ha a körülmények ideálisak, a betegség súlyos károkat okozhat, mint ahogy azt a 2014-es évben tapasztalhattuk.

A kórokozó konídiumai (szaporítóképletei) egész évben jelen lehetnek az ültetvény légkörében. Ha a körülmények ideálisak, kicsíráznak és kezdődnek a gondok. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a konídiumok koncentrációja csapadékos időjárási körülmények között jelentősen megnövekszik.

Ez kezdődhet a metszési időszakban akár, de mint mindig a virágzás az egyik legkritikusabb időszak. A virágzási időszakban lehulló csapadék megsokszorozhatja a fertőző képletek számát, ezáltal a fertőzés veszélyét is. A fertőzés bibén keresztül is történhet. Ez sokáig “láthatatlan” marad, mivel a fiatal bogyók fitoalexin termelése nagymértékben lassítja a folyamatot, de amint a bogyók belsejében emelkedik a cukorkoncentráció a gomba “felülkerekedik”. Ezt nevezzük zöld, vagy savanyúrothadásnak.

Azok a virágrészek amik elhalnak és nem hullanak ki a virágzatból, bent maradnak a virágzat belsejében. Ha ezekre a részekre rákerül a szürkepenész, később súlyos problémákat tud okozni. A fürt belsejében, ha alkalmassá válnak a körülmények, a fertőzés kiindulásához ideálisak ezek az elhalt növényi részek. Mindenképpen figyelnünk kell az időjárási körülményeket ebben a kritikus időszakban, mert ha szükséges, be kell avatkoznunk egy felszívódó botriticid készítménnyel, hogy megelőzzünk olyan problémákat, amelyek ha nem is a virágzási időszakban, de a későbbiekben járványszerűen okozhatnak problémát. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy korai védekezés jelentős mértékben csökkentheti egy később kialakuló betegség kockázatát. A kórokozó ideális körülményei a 18-20°C hőmérséklet, és tartós párás, nedves környezet.

botritisz

Az utolsó lehetőség, amikor megfelelő hatékonysággal beavatkozhatunk, a fürtzáródás időszaka. Minden ezután történő kezelés, általában a probléma kezelésére és nem a megelőzésére koncentrál. Az első kezelés hatékonysága létfontosságú, egy hatékony védekezési program a meg előzésre kell, hogy koncentráljon.

Védekezés a szürkepenész ellen

Chorus 50 WG – a védelem ”felszívódó” bástyája

500 g/kg ciprodinil hatóanyag, amely felszívódó az anilidopirimidek csoportjába tartozik.

A Chorus 50 WG hatóanyaga a ciprodinil, amely a botriticidek között egyedülálló módon a kórokozók fehérje szintézisét gátolja. A kicsírázott kórokozó behatolását, és a micélium növekedését gátolja meg, azáltal, hogy blokkolja a sejtmembránok kialakulásához szükséges fehérjék szintézisét.

A hatóanyag fokozatosan szívódik fel a növény szöveteibe, tartósabban tudja biztosítani a hatékony védelemhez szükséges koncentrációt, tehát a ható anyag is hosszabb ideig van a megfelelő koncentrációban jelen a szövetekben. A készítmény hatékonyságának alapvető feltétele a megfelelő minőségű kijuttatás, hiszen minden jó készítmény csak annyira jó mint a permetezés minősége. Dózis: 0,75 kg/ha. Bővebben a Chorus 50 WG-ről >>

Switch – a védelem kettős bástyája

250 g/kg fludioxonil + 375 g/kg ciprodinil két hatóanyag, két hatásmód, két hatás hely.

A Switch két hatóanyag gyári kombinációja, amely a ciprodinil felszívódó hatóanyag mellett egy kiváló kontakt típusú hatóanyagot tartalmaz a fludioxonilt. A kontakt hatóanyag a felületen biztosít védelmet egészen addig, míg a spóratömlő nem jut a növényi szövetbe, ha ez megtörténik a ciprodinil veszi át a védelem szerepét.

A szürkepenész elleni védekezés alapfeltétele a megelőzés, hogy a kórokozó ne tudjon megtapadni a fürt belsejében.
Csapadékos időjárásban a fertőző anyag mennyisége olyan nagy lehet, hogy esetlegesen egy kontakt hatóanyag nem biztosít megfelelő védelmet. A virágzás időszakában az intenzív növekedés és az esetleges csapadékos időjárás miatt szükség lehet, egy olyan készítményre, ami a növény felületén, és a szöveteiben is még az elején megszünteti a problémát mielőtt a probléma kibontakozhatna. Ezzel megfelelő fürthigiéniát biztosíthatunk az elkövetkezendő időszakban azzal, hogy korán “kitakarítjuk” a kórokozókat.

A korábban említett elhalt szövetrészeknek nem csak a felszínén, hanem a belsejében is ott lehet a kórokozó, amit csak akkor tudunk kikapcsolni, ha olyan készítményt alkalmazunk, ami felszívódva pusztítja el a szövet belsejében a kórokozót. Ugyanakkor, ha még nem telepedett meg a kórokozó ezeken a növényi részeken, akkor a kontakt hatóanyag védelmet biztosít, hogy ez ne is történjen meg.

Egy korai, virágzás idején elvégzett kezelés jelentős mértékben javítja a fürtök higiéniáját, időben meggátolhatjuk, hogy a kórokozók a fürt elhalt szövetein megtapadjanak.

Az utolsó hatékony beavatkozás a fürtzáródást megelőző időszak. Amikor még el tudjuk érni a fürt belsejét, és biztosíthatjuk a bogyók megfelelő védelmét. A készítményt ilyenkor tudjuk még eljuttatni olyan helyekre, ahova a bogyók összezáródása után már nem tudunk hatóanyagot juttatni. Dózis: 0,8-1,0 kg/ha 0,4-0,5 kg/ha (fürtzóna kezelésnél). Bővebben a Switch-ről >>

szolo novenyvedelmi technologia

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR