Készíts otthon saját tusfürdőt, fürdőgolyót, testápolót

Készíts otthon saját tusfürdőt, fürdőgolyót, testápolót

Jó játék és még jobb ajándék karácsonyra a saját gyártású kozmetikum.

Házi készítésű ajándékokról már többször is volt szó, de még nem jutottunk el a lehetőségek Szent Gráljáig, vagyis a házi kencékig. Ezek összeállítása egyáltalán nem nehéz, nagyon jót tesznek a bőrnek, és az illóolajoknak hála olyan aromával készülhetnek, amivel csak szeretnénk. Karácsonykor is tökéletesek, mindkét nem számára.

Tusfürdő

Szappant sokan készítenek házilag, mivel egyáltalán nem nehéz feladat. Mégis egészen más érzés a tusfürdőt használni, így még a nagy bio-rajongók is elmennek a boltba, és vesznek néha egy – egy darabot (igaz, természetes összetevőkből készültet, de igencsak drágát). Pedig ezt sem nehéz elkészíteni, csak egy kis idő kell hozzá. Mindenek előtt szerezzünk be természetes anyagú szappant, vagy készítsük el mi magunk. Ezt reszeljük le, majd gőz felett szépen lassan olvasszuk fel. Ezután fokozatosan adagoljunk hozzá desztillált vizet. Attól függően, hogy milyen állagút szeretnénk, a víz mennyisége változtatható.

szappan

Ha ezzel is megvagyunk, akkor már csak az illatosítás van hátra. Ehhez illóolajokat használjunk, de fontos, hogy 100% tisztaságú termékeket válasszunk. Arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy ezek az anyagok allergének lehetnek, így mindenképpen olvassunk utána, hogy melyiket hogyan, és milyen mennyiségben érdemes használni!

Fürdőgolyó

A karácsonyi meglepetések között a tisztálkodási szerek finoman szólva is hátul helyezkednek el. Ez azonban egyáltalán nem igaz, ha mi magunk készítjük el őket, és olyasmit adunk szeretteinknek, ami egy kis élményt, és kikapcsolódást is jelent. Ilyen a fürdőgolyó is, ami szintén nagyon egyszerűen elkészíthető házilag, és igazán kitűnő ajándéknak is (meg persze saját használatra, hiszen ha már összeállítunk ilyesmit, az ki is kell próbálni, biztos, ami fix alapon!).

Fürdőgolyó

A hozzávalók a következők:

Szódabikarbóna
Citromsav
Keményítő
Kókuszolaj
Illóolaj

A por állagú összetevőket egy tálban összekeverjük. A szódabikarbónából 100 grammra, a citromsavból és a keményítőből 50 grammra lesz szükségünk. Ehhez adjuk hozzá a 40 gramm kókuszolajat, ami természetesen olívaolajjal is helyettesíthető (bár tény, hogy egyesek nem kedvelik ennek a bogyónak az olaját, mivel van egy jellegzetes illata, ami nem mindenkinek tetszik). A legvégén adjuk hozzá az illóolajokat, nagyjából 20 cseppnyit. Itt is vigyázzunk arra, hogy ne használjunk túl sokat, hiszen ezek nagyon erős anyagok, illetve az allergiásoknál az illatok kiválogatásánál is legyünk körültekintőek.

Testápoló

Egy igazán jó testápoló kincset ér, hát még, ha arról pontosan tudjuk, hogy nem tartalmaz kemikáliákat. Az elkészítéséhez egy kicsit jobban a pénztárcánkba kell nyúlni, mert szőlőmag olajra is szükségünk lesz, de nem sokra, így egyetlen adaggal tetemes mennyiségű testápolót készíthetünk.

Testápoló

A hozzávalók:

Extra szűz olívaolaj
Kakaóvaj
Szőlőmag olaj
Illóolaj

Keressünk egy tetszetős üveget, és öntsünk bele olívaolajat, egy kicsit kevesebbet, mint a fele. Ezt gőzön melegítsük meg, de véletlenül se forraljuk, majd vegyük le a melegről, és adjunk hozzá ugyanannyi kakaóvajat. Ezt az anyagot már ne melegítsük, mivel a vaj értékes összetevői eltűnnek. Hagyjuk felolvadni, közben kevergessük, és adjunk hozzá két evőkanál szőlőmag olajat. A végén a művet koronázzuk meg néhány csepp illóolajjal, és alaposan keverjük össze (a krémesebb állaghoz a keverésnél habverőt használjunk).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR