Kiszáradt a Tarna, vég nélkül öntöztek egy szőlőültetvényt az utolsó csepp vízzel is

Kiszáradt a Tarna, vég nélkül öntöztek egy szőlőültetvényt az utolsó csepp vízzel is

Civil összefogás.

A Tarna folyó a Zagyva egyik mellékvize, amit összesen 46 vízfolyás táplál. Vizeiben mintegy 21 halfaj él, többek között csuka, bodorka vagy süllő.

A Tarna általában augusztus végére, szeptember elejére éri el éves minimum vízszintjét a nyári időszakban hulló kevesebb csapadékmennyiség miatt. Idén azonban súlyos katasztrófa következett be, nem csak az aszálynak, de a felelőtlen emberi magatartásnak is köszönhetően.

Teljesen kiszáradt ugyanis a Tarna, erről először az Eger hírek tudósított 2022. július 20-án. A térség civiljei és önkormányzatai vizsgálatot indítottak, mivel arra gyanakodtak, hogy az ökológiai katasztrófát illegális vízkivitel idézte elő.

A nyomozás kiderítette, hogy egy nagy teljesítményű szivattyú viszi ki a vizet, ami óránként 80 m3 vizet tud átemelni, miközben a parton lévő Kápolna lakosságának fürdéssel, öntözéssel, kocsimosással együtt a napi fogyasztása összesen maximum 240 m3. Könnyen belátható, hogy ebben a vízszegény, forró és aszályos időszakban ez milyen óriási érvágást jelent.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a szivattyú egy borászathoz tartozik. A borászat ráadásul egy gátat is emelt a folyóra, hogy a maradék vizet összegyűjtse és kiszivattyúzhassa. A vezetője elmondta, hogy évtizedek óta érvényes vízkivételi engedéllyel rendelkeznek, tevékenységük legális. Azt is hozzátette, hogy az utóbbi években nem volt gond a vízvételezésekből, de most más a helyzet. Ugyanakkor a vállalkozásukhoz szükség volt a vízre, kénytelenek a nevelt szőlőoltványokat öntözni.

A civilek vezetője, Bóday Pál, a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke azt hangsúlyozza, hogy itt a felelős magatartás a járható út, nem lehet az élőlények és a közösség érdeke fölé helyezni egyetlen vállalkozás érdekét. Az önző tevékenységet a környékbeli borászatok is elítélték. Aszályos időszakban az ilyenfajta, pazarló öntözés ökológiai bűncselekmény.

Végül az állatvédők, civilek, környékbeli polgármesterek, alpolgármesterek bontották szét a gátat csütörtökön reggel, szinte tettlegességig fajuló vita közepette, majd kiderült: a sajtóhírek nyomán vizsgálatot indított a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Mint az Eger Hírek a természetvédőktől megtudta, péntek reggel a Katasztrófavédelem emberi érkeztek az érintett borászathoz. Eközben a vergődő, haldokló halállományt a Heves Megyei Vízmű Zrt. munkatársai a pocsolyákból saját idejükből és költségükön áttelepítették, valamint a Tarna-menti gazdák elkezdtek madáritatónak való és esővíz gyűjtésére alkalmas kis tavat kialakítani a folyó mellé, ami a későbbi aszályos időszakokban nagy segítséget jelenthet majd.

Az ügy várhatóan az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elé kerül, hogy a hasonló eseteket a jövőben szigorúan és megfelelő módon lehessen büntetni.

Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen rendszerességgel ellenőrzik a legális és illegális vízvételt a természetes vizekből, a hasonló esetek megakadályozására. A természetvédők szigorú hatósági eljárást kértek az érintett mezőgazdasági vállalkozással szemben, így biztosan lesz az ügynek folytatása és remélhetőleg hatása is.

Bevezető kép: Eger Hírek

Forrás:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR