Van a kertészkedésnek egy pontja, ahol az ember már mindenféle furcsaságot természetesnek vesz. Beszél a palántákhoz. Örül egy marék komposztnak. Vasárnap reggel boldogan nézegeti, hogy végre kibújt valami a földből. Innen nézve talán már nem is olyan meglepő, hogy létezik a meztelen kertészkedés világnapja is.
Igen, ez valódi dolog. Nem egy félresikerült internetes tréfa, nem valami késő esti rádióműsorban kitalált álhír, hanem egy évről évre visszatérő, játékos világnap, amely valamikor a tavasz és a kertészkedő ember önbizalma között helyezkedik el. Egészen pontosan május első szombatján ünneplik, amikor a természet már kezd belejönni a szezonba, az emberek egy része pedig láthatóan úgy érzi, ideje lerakni a felesleges rétegeket.
Mi ez az egész, és miért jutott ez bárkinek eszébe?
A meztelen kertészkedés világnapjának alapgondolata meglepően egyszerű: a kertészkedés önmagában is felszabadító dolog, akkor pedig miért ne lehetne ezt még egy fokkal szabadabban értelmezni? A kezdeményezés mögött nem valami komoly ideológiai forradalom áll, inkább játékosság, természetközeliség és némi vállalt bolondság.
Röviden: ez az a világnap, amely valószínűleg soha nem egy minisztériumi tárgyalóban született meg.
A most ismert formájában 2005-ben indult el Seattle környékéről, Mark Storey és Jacob Gabriel nevéhez kötve. Az első eseményt még szeptemberben tartották meg, később került át május első szombatjára, mert kertészeti szempontból azért mégiscsak barátságosabb hónap a tavasz, mint az ősz eleje. Az egész mögött eleve az a szándék állt, hogy a kertészkedést és a testhez való lazább viszonyt egy könnyed, nem túl komolyan vett, kicsit bolond, de szerethető világnappá gyúrják össze.
Persze a legtöbben nem teljesen szó szerint vetik bele magukat. Sokan csak félig viccből emlegetik, mások egy kerti napozásba csomagolt poénnak tekintik, megint mások tényleg úgy gondolják, hogy van valami nagyon emberi abban, amikor az ember közvetlenebbül van jelen a természetben. És valljuk be: a kert ehhez jobb helyszín, mint mondjuk a városi villamosmegálló.
Miért pont a kertészekből nézik ki ezt?
Mert a kertész eleve gyanúsan sok mindent megenged magának. Nemcsak földes kézzel eszik szendvicset, hanem képes teljes komolysággal arról beszélni, hogy idén a cukkini „szebben indult”. Már eleve van benne valami, ami kevésbé civilizációs, mint a hétköznapokban.
A kertben az ember hajlamosabb elengedni a külsőségeket. Nem azért megy ki, hogy elegánsan üldögéljen, hanem hogy kapáljon, ültessen, locsoljon, metsszen, gyomláljon, kötözzön, karózzon, földet szórjon, palántát igazgasson. Vagyis már amúgy is egy olyan térben mozog, ahol a természetesség többet számít, mint a kifogástalan megjelenés.
A meztelen kertészkedés világnapja tulajdonképpen csak ennek a logikának a legvidámabb túlkapása.
Mielőtt valaki félreértené: ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek azonnal mindent le kell dobnia
Ez egyike azoknak a világnapoknak, amelyeket nagyon könnyű rosszul értelmezni. A lényege nem az, hogy mostantól kötelezően mindenki pucéran palántázzon, hanem inkább az, hogy a kertészkedés lehet játékos, felszabadult és önazonos is.
Magyarul: ez inkább arról szól, hogy ne vegyük magunkat mindig halálosan komolyan. A paradicsomnak egyébként is teljesen mindegy, milyen nadrágban kötözöd fel. A saláta sem lesz hálásabb azért, mert ünneplőben gyomláltál körülötte.
De azért van néhány gyakorlati kérdés, amit jobb nem elviccelni
Mert igen, a kert romantikus hely, de csak addig, amíg nem ülsz rá véletlenül egy bogáncsra. A meztelen kertészkedés gondolatában van valami szabadság, de a valóságban azért nem árt fejben tartani, hogy a kert tele van olyan dolgokkal, amelyek ruhán keresztül sokkal barátságosabbak.
Napégés, szúnyogcsípés, csalán, rózsatüske, szederinda, hangya, felverődő mulcs, forró kőburkolat, szúrós fű, éles metszőolló, rosszkor rossz helyen felbukkanó szomszéd – a kert nem mindig ugyanazzal a lelkesedéssel támogatja az ember szabadságvágyát.
Vagyis ha valaki ezt a világnapot szó szerint venné, a kertészeti eszközlista mellé érdemes némi józan észt is odakészíteni.
A magyar valóság: nem minden kert egy mediterrán magánbirtok
Ez az a rész, ahol a nemzetközi életérzés találkozik a hazai telekhatár-realizmussal. Mert persze jól hangzik, hogy az ember a természet lágy ölén, szabadon kertészkedik, csak közben a magyar kertek jelentős része nem elszigetelt vidéki birtok, hanem kerítéssel elválasztott, szomszédokkal sűrűn körbevett, olykor utcáról is belátható terület.
Magyarul: ami egy festői domboldali kertben bohém szabadság, az egy átlagos kertvárosi utcában könnyen magyarázkodással végződhet.
Szóval ha valaki nagyon komolyan venné a világnapot, előbb nézzen körül. Nemcsak a rózsabokor, hanem a szomszéd néni szempontjából is.
Van ennek valami értelmesebb olvasata is?
Meglepő módon igen. A meztelen kertészkedés világnapját lehet úgy is nézni, mint egy vicces emlékeztetőt arra, hogy a kertészkedésnek nem kell mindig teljesítménykényszeres projektnek lennie. Nem kell minden hétvégén katonás rendet vágni, nem kell minden ágyásnak tökéletesnek lennie, és nem kell úgy csinálni, mintha a kert csak akkor lenne értékes, ha magazinba illik.
Ez a nap valójában arról is szólhat, hogy a kertben az ember legyen néha egyszerűen csak ember. Kicsit esetlen, kicsit földes, kicsit nevetséges, de közben nagyon is jelenlévő. Mert a természetben valahogy mindig jobban látszik, mennyire felesleges túlcsomagolni magunkat.
Mit lehet tenni ezen a napon, ha valaki azért maradna a humorosabb, kevésbé szó szerinti oldalon?
Például ki lehet menni kertészkedni úgy, hogy nem az van a középpontban, mennyi mindent pipálsz ki a listáról, hanem hogy jól érezd magad. Lehet palántázni, fotózni, locsolni, vetni, rendbe rakni a balkonládát, elültetni végre azt a bazsalikomot, amit három napja kerülgetsz.
Lehet róla vicces posztot írni, lehet nevetni rajta, lehet a barátaidnak átküldeni, hogy „na, ez a te ünneped”, és lehet úgy is ünnepelni, hogy közben mindenki szépen rajtad marad, ami közterületen maradjon rajtad.
Ez a világnap nem attól működik, hogy mindenki szó szerint teljesíti. Hanem attól, hogy van benne egy kis felszabadító kertészeti önirónia.
És mit szól ehhez a kert?
Őszintén? Semmit. A kertet nem érdekli a dress code. A paradicsom ugyanúgy nő, a gyom ugyanúgy visszajön, a csigákat pedig továbbra sem hatja meg az emberi bátorság. A növények ettől a világnaptól nem lesznek boldogabbak, de a kertész talán igen.
Márpedig ez sem kevés. A kertészkedés egyik legjobb része éppen az, hogy az ember néha újra tud benne kapcsolódni valami egyszerűbb, játékosabb, kevésbé szabályozott léthez. A meztelen kertészkedés világnapja ezt fordítja le egyetlen, kissé őrült, de nehezen felejthető ötletre.
A végső igazság: a kertben néha nem a termés a lényeg, hanem hogy végre nevetni tudj magadon
Ez a világnap nyilván nem a világ legfontosabb eseménye. Nem ezen múlik a paprika terméshozama, nem ettől lesz kevesebb a levéltetű, és nem ettől indul jobban a cukkini. De van benne valami, amit a kertészeti szezon közepén nem árt észben tartani.
Hogy a kert nemcsak munkahely, hanem örömforrás is. Nemcsak teljesítmény, hanem játék. Nemcsak vetésforgó, lisztharmat és komposztarány, hanem olyasmi is, amin néha egészségeset lehet röhögni.
És ha van nap, amikor ezt különösebb bűntudat nélkül meg lehet ünnepelni, akkor az bizony a meztelen kertészkedés világnapja.
Akár szó szerint veszed, akár csak mosolyogsz rajta egyet, egy dolgot azért érdemes megjegyezni: metszőollóval, csalán mellett és a szomszéd kerítésének vonalában azért továbbra is jobb óvatosnak maradni.
