Segítünk a döntésben, hogy zölden, sárgán, vagy pirosan, puhán vagy keményen, fáról vagy netán földről szedjünk a szüretelni kívánt kerti gyümölcsöt.
Sikeres kertésznek tudhatjuk magunkat, ha már odáig jutottunk, hogy azon morfondírozunk, vajon a termő gyümölcsfánkról mikor kell szüretelnünk. A szüret helyes időpontjának megválasztásához a tapasztalaton túl jobb, ha megismerünk néhány alapigazságot.
Virágzástól a termésig
A terméskötődés után hosszú az út, mire beleharaphatunk a - jobb esetben - édes gyümölcsünkbe. A megtermékenyülés után iszonyú tempóban indul meg a sejtburjánzás (ami ebben az esetben természetesen jóindulatú). Ezt a folyamatot a sejtek megnagyobbodása követi, majd fajtól függően hol gyorsabban, hol lassabban elkezdődik az érés. Erre külső jelekből következtethetünk: a zöld alapszín halványulni kezd, pirosas fedőszínt kap, a gyümölcshús puhul (persze ne nyomkodjuk össze a termést, mert nem tesz jót neki), s végül kialakul a fajtára jellemző illat-, sav- és aromaösszetétel. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az érett állapot nem tart örökké. A teljes érettség elérésével megkezdődik a gyümölcsök öregedése: puhulni kezd, elveszti ízét, tárolhatósága csökken, a gyümölcshús lisztesedik, rothadni kezd.
Utóérik vagy sem?
Logikus következtetésnek tűnhet, hogy még érett állapot előtt szedjük le a termést, hiszen majd a pincében úgyis beérik. Ez azonban csak az utóérő gyümölcsök esetén használható ötlet. A tipikus utóérők az almatermések (alma, körte, birs, naspolya), amelyek a fáról leszedve még tovább élnek, lélegeznek.
Nem utóérő gyümölcsök a bogyósok és a csonthéjasok közül a meggy, a cseresznye és a szilva, melyek csak a fán maradva lesznek színesek s elég ízesek.
Kimaradt az őszibarack és a kajszi, amelyek átmenetet képeznek a két csoport között: beltartalmi értéküket a fán gyűjtik össze, de leszedve még puhulhatnak, színesedhetnek.
Csörög már?
Ha télire szeretnénk betárolni pár rekesz almát, nem kell megvárnunk a gyümölcs fogyasztási érettségének elérését: akkor kell szüretelnünk, amikor a legjobban alkalmas az alma a tárolásra. Ezt az állapotot szedési érettségnek nevezzük. Nagyüzemi körülmények között számos módszert kidolgoztak ennek mérésére, de valószínű, hogy kiskertünkben nem kezdünk hőösszegeket és napfényes órákat számolgatni, sőt penetrométerrel sem rendelkezünk, hogy a gyümölcshús keménységét vagy savtartalmát mérjük, ezért csak szubjektív módszerekre támaszkodhatunk. Folyamatosan figyeljük a héj alap- és fedőszínének változását, ízének alakulását.
Néhány gazda a következő módszert alkalmazza: egy almát leszed, a füléhez emelve megrázza, és ha hallja csörögni a magokat, akkor eljött a szüret ideje. Megtévesztő a másik módszer, amelynél az alma magjainak színe alapján születik a döntés, hűvös időjárásban ugyanis a magok hamarabb beérnek s lesznek barnák, mint maga a gyümölcshús.
