Ha a tűlevelek sárgulásnak vagy barnulásnak indulnak, akkor kezdhetünk aggódni. De mielőtt temetnénk a fácskát, esetleg permetszerért indulnánk a gazdaboltba, érdemes megvizsgálni, hogy nem valami másról van-e szó...
Ha arra leszünk figyelmesek, hogy a kertünket díszítő örökzöld belső tűlevelei sárgulnak vagy barnulnak, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy nem esünk pánikba.
Semmi gond: ígérjük, nem fog az összes tűlevél egyszerre lehullani! Hiába "örökzöld" az örökzöld; a tűlevelűek egy része - hogy terhén enyhítsen - nyár végén, illetve az őszi hónapokban elhullajtja megöregedett, sárgás-barnás színűvé vált tűleveleit. Bár a látvány valóban meghökkentő lehet, ijedelemre még sincs ok.
A jelenséget nem szabad összekeverni a végek barnulásával vagy az általános sárgulással/barnulással, amely más esetekben fordulhat elő - ilyen például a téli kiszáradás, a járdák, utak sózása következtében fellépő károsodás, vagy a különböző kártevők és betegségek megjelenése (ideértve az örökzöldek gomba okozta hajtáspusztulását vagy a rügyelhalást). Erről a típusú sárgulásról bővebben itt írtunk >>
A barnulás a virginiai borókán (vörös cédrus néven is ismert, latin neve: Juniperus virginiana) már július végén elkezdődhet, eleinte aranysárga vagy rozsdás-barna színnel. Az amerikai simafenyő vagy kanadai simafenyő (Pinus strobus) hosszú tűlevelei esetén a barnulás sokkal drasztikusabbnak hat. Nehéz elhinni, de a növény nem fogja ezt megsínyleni!
A tűlevelek elvesztése a tűlevelűek életciklusának normális velejárója, de arányaiban fajonként eltérhet. Továbbá egy-egy időszakban felerősíthetik olyan környezeti stresszhatások, mint például a hosszan tartó szárazság vagy a kártevők, kórokozók fokozott támadása.
Vizsgáljuk meg például a nyugati tuja (Thuja occidentalis) barnuló ágát közelről: nézzük meg, hol kezdődik a levelek halványodása. Az ábra a természetes öregedést és levélvesztést (ami tehát fajonként eltér) mutatja.
A levélhullás általában az ágak tövétől a végük irányába tart, az ágvégeket nem érinti. Az ágak tövében találhatók ugyanis a legidősebb tűlevelek, amelyeket fokozatosan árnyékba borítanak az újabb, növekvő levelek, így kevésbé hatékonyan tudnak fotoszintetizálni, végül pedig lehullanak. A növény terhelése ezáltal csökken, és előnyére is válik, hiszen a hideg téli hónapokban az extra mennyiségű hosszú tűlevélen megülő hó és jég súlyát az ágak már nem lennének képesek megtartani.
Ez valamennyi tűlevelűre érvényes, csupán a levélvesztés mértéke és sebessége különbözik: pár évtől 5 éves periódusokig terjedhet, sőt még ennél is hosszabb lehet. Említést érdemel még az európai vörösfenyő (Larix decidua), amely nálunk az egyetlen lombhullató tűlevelű fenyőfaj. Levelei minden ősszel sárgára színeződnek, majd lehullanak.
