Szép fürt szőlő az őszi kertből

Szép fürt szőlő az őszi kertből

A kertben szőlőt nevelőknek szeretnénk néhány októberi teendőt bemutatni. Ha valaki "egészben" eltenne néhány fürtöt, annak is érdemes elolvasnia.

A ház körüli szőlőben, októberben nem túl sok tennivalónk adódik, élvezzük a későn érő, és a még tőkén lévő gyümölcsöt. A kései csemegeszőlő-fajtákból tárolásra is van lehetőségünk. Készüljünk a telepítésre, a szükséges oltványok beszerzésére, illetve a letermett szőlőtövek talajápolására.

Szőlő

A tárolásra szánt fürtöket a beteg szemektől tisztítsuk meg, majd a fürtöket az erre a célra kialakított tartó lécekre a csúcsi részüknél összekötve aggassuk fel. Csak teljesen érett, és csak napos időben szedett fürtöket tudunk hosszú ideig tárolni. A tároló helyiséget alaposan takarítással tegyük alkalmassá a tárolásra.

Szőlő

A hónap vége felé a szőlő lombja is lehullik, ajánlatos átvizsgálni a tőkéket. Egyre gyakoribb a szőlőben az úgynevezett farontó gombák kártétele. Ezek a gombák elsősorban az idősebb fásrészek elhalását okozzák. Ebben az időszakban könnyen felismerhetők és eltávolíthatók. Az elhalt részeket egyszerre keressük meg a területen, vigyázzunk arra, hogy amikor ezeket az elszáradt részeket vágjuk, más egészséges tőkéket ne metszünk ugyanazzal ollóval, amíg nem fertőtlenítettük azt. Ezek a gombák a sérüléseken keresztül terjednek és fertőzik meg a szőlőt. Tanácsos, hogy amikor az őszibaracknál az őszi rezes lemosó permetezést végezzük a tafrinás levélfodrosodás ellen, azzal egy időben a szőlőnél is végezzünk egy alapos lemosó permetezést.

Készüljünk a szőlő telepítésre, ha az szándékunkba van. Forgassuk meg a talajt ásással vagy készítsünk ültető gödröket. A megfelelő és hosszantartó hatás miatt az ültető gödrökbe használjunk a megfelelő összetételű műtrágyák mellett érett istállótrágyát. Ha nincs szerves trágya beszerzési lehetőségünk használjuk szárított szarvasmarha trágyát vagy egy kis tőzeget rakjunk az ültető gödör aljába. A fajta kiválasztásra fordítsunk nagy gondot. Célszerű rezisztens fajtákat választani, jelentősen csökkenthetjük a vegyszerfelhasználást.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR