Augusztus 23. még nyári nap. A paradicsom pirosodik, a paprika roskadozik, a napraforgó fejét lehúzza a magok súlya, és délben akár ugyanúgy tűzhet a nap, mint hetekkel korábban. Mégis van valami a levegőben, ami már nem júliusi. Korábban jön az este, reggel tovább ülhet harmat a füvön, a virágok egy része pedig már nem új bimbókat nevel, hanem szorgalmasan csomagolja a következő évet magokba.
A régi magyar paraszti kalendáriumban másnap, augusztus 24-én érkezett Bertalan, akit sokfelé őszkezdő napnak tartottak. Augusztus 23. ezért különös küszöb: még benne állunk a nyárban, de a kert már az ősz felé néz.
És éppen ezen a napon született egy olyan asszony, aki egész életében különleges érzékkel figyelte, mit akar egy növény, hogyan illik a környezetébe, és hogyan lehet egy kertből nem növényraktárt, hanem élő tájat teremteni.
Egy kislány, akiből a fák és cserjék nagyasszonya lett
1925. augusztus 23-án született Jelena de Belder-Kovačič, szlovén származású agrármérnök, botanikus és kertész, aki később Belgiumban vált a 20. századi európai dendrológia egyik meghatározó alakjává. Neve leginkább a Kalmthout arborétummal kapcsolódott össze, amelyet férjével, Robert de Belderrel olyan nemzetközileg ismert növénygyűjteménnyé fejlesztettek, ahol ritka fák és cserjék nem egyszerűen egymás mellé kerültek, hanem valódi kertté álltak össze.
Jelena nem íróasztal mögül szeretett bele a növényekbe. Agronómiát tanult Zágrábban, faiskolákban szerzett gyakorlatot, majd az 1950-es években Nyugat-Európában folytatta tanulmányait. Kalmthout történetébe pedig szinte meseszerű módon biciklizett bele: ritka, régi fák hírére indult el az akkor még elhanyagolt egykori faiskolába. A látogatásból végül nemcsak életre szóló kertészeti munka, hanem házasság is lett.
Egy kertet nem vonalzóval kell feltétlenül megrajzolni
Jelena de Belder kertszemléletének talán egyik legszebb vonása az volt, hogy nem merev tervrajzokból próbálta felépíteni a tájat. A növényeket figyelte, a terepet, a fényt, a természetes kapcsolatokat, és ezekből alakította ki a kertet. A Kalmthoutról szóló visszaemlékezések szerint gyakran közvetlenül a helyszínen döntötte el, hová kerüljön egy növény; inkább a szemére és növényismeretére hagyatkozott, mint előre megrajzolt geometriai rendre.
Ez meglepően közel áll ahhoz, ahogyan a jó parasztkert is kialakult. Nem azért került valami a házfal mellé, mert egy kerttervezési tankönyv 42. oldalán ez szerepelt, hanem mert ott érezte jól magát. A kapor ott maradt, ahol magától visszajött. A ribizli árnyékosabb helyet kapott, a napot kívánó vetemény pedig nem a diófa alatt próbált szerencsét.
A kert végül maga is beleszólt a tervbe.
A növény, amely ma is Jelena nevét viseli
A Kalmthout arborétum különösen híressé vált varázsmogyoró-gyűjteményéről. Jelena és Robert de Belder számos változatot nevelt és válogatott ki, közülük az egyik legismertebb a Hamamelis × intermedia 'Jelena', amely rézszínű-narancsos téli virágaival ma is kertekben él tovább. A Kalmthout arborétum hivatalos története Jelena de Beldert az intézmény meghatározó alakjaként tartja számon, és ma is az ő nevét viselő alap támogat fiatal kertészeket és hallgatókat.
Már önmagában szép gondolat, hogy egy kertész neve nem emléktáblán, hanem virágzó növényen marad fenn.
Ráadásul a varázsmogyoró éppen akkor virágzik, amikor a legtöbb kert hallgat. Mintha Jelena még télen sem engedné teljesen bezárni a kertkaput.
Közben nálunk Bertalan már az ajtóban áll
Augusztus 23-án a magyar népi kalendárium egyik érdekes határnapjának előestéjén járunk. Másnap Szent Bertalan napja következik, amelyet több vidéken az ősz kezdetével kapcsoltak össze. Az e napi időjárásból a várható őszi időre következtettek, vagyis Bertalan valamiképpen már azt kérdezte a nyártól: „Na, milyen ősz lesz ebből?”
Ez természetesen nem meteorológiai előrejelzés volt a mai értelemben. A paraszti kalendárium jeles napjai inkább kapaszkodók voltak: évszázados megfigyelésekből, hiedelmekből és a mezőgazdasági munkák ritmusából alakultak ki.
A naptár nemcsak azt mondta meg, hányadika van.
Azt is segített eldönteni, hol tartunk az évben.
Bertalan napján még a káposztának is jutott egy kis varázslat
A következő nap hagyományai között akad néhány igazán szerethető kerti furcsaság. A hobbikert.hu korábbi gyűjtése szerint a fejesedő káposztát egyes helyeken „beborogatták”, hogy nagyobb feje nőjön. A Muravidéken Bertalan vajköpülő napnak számított, és a frissen köpült vajnak különleges erőt tulajdonítottak: búzába téve a férgektől, lencsére kenve a zsizsiktől reméltek védelmet.
Mai kertész ezt valószínűleg nem fogja növényvédelmi technológiaként bevezetni.
De a történet sokat elárul arról, mennyire összefonódott régen a kert, a termés, az állattartás, az élelmiszer és a hiedelemvilág. A búzát nem „készletként” látták a kamrában, hanem egy egész év munkájaként, amelyet valahogy meg kellett óvni a következő aratásig.
És a mogyorót is érdemes volt szemmel tartani
Bertalan napjához a mogyoró is kapcsolódott: a hagyomány szerint az ekkor szedett mogyoróból sajtolt olajnak gyógyító erőt tulajdonítottak. Ez egyben arra is emlékeztet, hogy augusztus vége már a bokrok és fák terméseinek ideje.
A kertben most érdemes figyelni a mogyorót, a szilvát, az almát, a körtét és a közelgő szőlőérést. Nem minden gyümölcs egyszerre érik, és nem is minden évben ugyanazon a napon. A fajta, a fekvés és az adott nyár időjárása sokkal fontosabb a dátumnál.
A legbiztosabb módszer továbbra is az, amelyet a régi kertész is ismert: nézd meg, tapintsd meg, kóstold meg.
A harmadik lépést természetesen kizárólag tudományos alapossággal végezzük.
Augusztus 23-án már a magoké is a kert
Nyár végére egyre több virág mutatja meg azt az arcát, amelyet tavasszal ritkán teszünk a növénykatalógus címlapjára. A szirmok eltűnnek, a virágfejek barnulnak, a szárak száradnak – közben pedig elkészülnek a magok.
A körömvirág, a bársonyvirág, a pillangóvirág, a dísznapraforgó és sok más növény most már a következő évet készíti. Ha saját magot szeretnénk fogni, egészséges, számunkra értékes növényről gyűjtsünk, lehetőleg száraz időben, és hagyjuk megfelelően beérni a magokat.
Nem minden magot kell azonban nekünk begyűjteni. A napraforgók, kasvirágok és más maghozó növények terméseit később madarak is fogyaszthatják.
A kertből tehát ilyenkor nem feltétlenül kell mindent „rendbe tenni”.
Néha az a legjobb rend, ha marad egy kis ennivaló másnak is.
A kert már készül valamire, amit mi még nyárnak nevezünk
Augusztus 23-án akár harminc fok is lehet, de a növények nem a naptári évszakokat olvassák. Érzékelik a nappalok rövidülését, a hőmérséklet változását, a nedvességet és saját fejlődési állapotukat. Sok évelő már tartalékokat gyűjt, a maghozó egynyáriak befejezik életciklusukat, a fás szárú növények pedig lassan megkezdik felkészülésüket a következő időszakra.
Mi közben még nyári papucsban járunk közöttük.
Ez az augusztus végi kert egyik legszebb ellentmondása: ránézésre még nyár, működésében már átmenet.
Most ne csak azt nézd, mi virágzik
Jelena de Belder története arra is jó emlékeztető, hogy egy kert értéke nem azzal mérhető, hány növény virágzik egyszerre. Ő fákban, cserjékben, lombformákban, kérgekben, termésekben és évszakokon át változó kompozíciókban gondolkodott. Kalmthout ma is arról ismert, hogy nem egyetlen szezonra épülő látványosság: a tél közepén virágzó varázsmogyorók ugyanúgy részei a kertnek, mint a tavaszi és nyári növények.
A saját kertünkben is érdemes most körülnézni ebből a szempontból. Mi marad érdekes októberben? Lesz-e termés, színes lomb, szép magfej, érdekes kéreg? Vagy szeptember elején egyszerre lekapcsoljuk az egész kertet, mint egy strandbüfét?
A négy évszakos kert nem feltétlenül több növényt kíván.
Inkább jobb választást.
A nyári rendrakással most már óvatosabban
Augusztus végén erős késztetés támadhat bennünk, hogy eltüntessük az összes barnuló virágfejet és szárat. A kert azonban ilyenkor kezd átalakulni olyan élőhellyé, amelynek száraz részei is értékesek lehetnek.
Egyes magfejek táplálékot adhatnak madaraknak, az üreges szárak és a növényi maradványok pedig később apró élőlények búvóhelyei lehetnek. Ez nem jelenti azt, hogy semmit sem szabad levágni, csak azt, hogy nem kell automatikusan sterilre borotválni minden négyzetmétert.
A kertnek nem kötelessége egész évben májusi katalógusfotónak kinéznie.
Bertalan előtt érdemes az őszi kertre is gondolni
Miközben továbbra is szüreteljük a paradicsomot, paprikát és cukkinit, néhány ágyás már felszabadult. Az időjárástól és a helyi adottságoktól függően még kerülhet a földbe gyors fejlődésű retek, rukkola, saláta, spenót vagy más, hűvösebb időben is jól fejlődő levélzöldség.
A friss vetésnél most különösen fontos a nedvesség. A mag a felső néhány centiméteres talajrétegben várja a csírázáshoz szükséges vizet, miközben egy forró augusztusi délután ezt a réteget nagyon gyorsan kiszáríthatja.
Vagyis miközben a népi kalendárium már az őszt emlegeti, a locsolókannát még korántsem rakhatjuk el.
Az évszakváltás sosem ilyen egyszerű.
Jelena kertje és a régi parasztkert ugyanazt tudta
Első pillantásra nagy távolság van egy világhírű belga arborétum és egy magyar falusi porta között. Az egyikben ritka fák és különleges cserjék gyűjteménye állt, a másikban hagyma, káposzta, gyümölcsfa és muskátli.
Mégis volt bennük valami közös.
Mindkettő akkor működött jól, ha az ember figyelte a növényt, a helyet és az évszakot.
Jelena de Belder tudományos növényismerettel és különleges esztétikai érzékkel tette ezt. A paraszti kert gazdája generációkon át örökölt tapasztalatból. Az egyik ritka varázsmogyorót figyelt, a másik azt, mikor fejesedik a káposzta.
A növény szempontjából azonban a lényeg ugyanaz volt: észrevenni, mire van szüksége.
Augusztus 23. üzenete a kertésznek
Ma még ne mondjuk, hogy vége a nyárnak. De ne is tegyünk úgy, mintha július közepe lenne.
Nézzük meg, melyik virág érlel már magot, melyik gyümölcs közeledik a szedéshez, hol hosszabb a reggeli harmat, melyik növény kezd lassítani, és milyen részek maradhatnak szépek vagy hasznosak akkor is, amikor eltűnnek róluk a virágok.
Holnap a régi kalendárium szerint megérkezik Őszkezdő Bertalan.
Ma még állunk egy pillanatra a küszöbön.
Egyik kezünkben a paradicsomos kosár, a másikban már a vetőmagos zacskó.
Augusztus 23. ugyanis pontosan ilyen: még tele van nyárral, de a kert már tudja, merre fordul tovább.
