Szentivánéj – Szent Iván (Keresztelő Szent János) napjának előestéje, a június 23-ról 24-re virradó éjszaka, évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe, még a kereszténység előtti időkből származik. Több országban ma is ünnepnap.
Noha a nyári napforduló napja június 21-e, mi mégis 24-én tartjuk a nyár ünnepét. Ennek oka a juliánus naptár bevezetése előtti naptár sajátossága és a tényleges naptári évek közti különbség. Régen a nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor, és évszázadok vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni.
Szent Iván előestéjén Európa-szerte gyakorolt kultikus-játékos célú tűzgyújtás és a tűz átugrása a tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő, szerelemvarázsló erejébe vetett archaikus hiten alapult. A nyári napfordulatot ünneplik vele.
A tüzet háromszor kellett átugrani, hogy a tűz tisztító ereje átjárja az illetőt. A tűzbe dobált és a tűzben megsült korai szentiváni almának gyógyító erőt tulajdonítanak. Verbicán a tűzbe dobott gyümölcsöt a család gyermekhalottjának szánják. A lányok párosan ugrottak át a tüzet az udvarlójukkal, hogy megtisztuljanak, termékenyek legyenek, és gyermekeket nemzzenek. Az öreg férfiak pálinkát öntöttek a tűzre, hogy bőven legyen pálinka a következő évben.
Általában késő estig tartott a szórakozás. Mezítláb taposták el az elhamvadt tüzet, így egy évig sem szög, sem tüske nem ment az illető lábába.
