Invázió, ami sok helyi növény pusztulását okozza

Vannak távolról jött növények, amelyek annyira jól vannak, hogy kiszorítják a honos flóra egyedeit. Ellenségük nincs, barátjuk viszont túl sok van.

A külhoni növények betelepedése lehet szándékos vagy véletlenszerű, de mindenképp emberi tevékenység következménye - ami néha rosszul sül el. Nem egy esetben előfordult, hogy a távoli kontinensről származó növény bekerült az őshonosok közé, majd – a természetei szabályokat kijátszva – eluralkodott a táj felett, akár teljesen ki is szorította a honos flórát! Mivel távolról jött, így ellensége nincs, kártevője sincs, szaporodásának gátja nincs, kiválóan érzi magát, mondhatni túl jól. Elszaporodik, először csak egy-egy növénytársulásban válik dominánssá, majd egyre nagyobb foltokat alkot, később akár hektáros táblákat sajátít el az őshonos növényzetből. A botanikusok ezeket adventív (betelepült), özön- vagy invazív növényeknek hívják, esetleg azt mondják rájuk, hogy neobióta. Gyüttment, magyarul.

Első számú közellenség: a parlagfű

A parlagfű (Ambrosia elatior) az I. Világháborút követően jelent meg Magyarországon, de mára a leggyakrabban előforduló, veszedelmes gyomnövényünkké vált.

Közeli rokona, a rézgyom (Iva xanthifolia) néhány évtizeddel később követte a parlagfüvet, de az is előfordulhat, hogy lekörözi testvérét és még károsabb gyommá, allergén növénnyé válik.

Selyemkóróból selyemfűméz

A selyemkórót (Asclepias syriaca) mint kiváló mézelő növényt telepítették be hazánkba a 18. század közepén. Az eredeti célt nem sikerült elérni, azt viszont igen, hogy szinte megállíthatatlanul elterjedt az országban, főleg a homokos területeken. A selyemkóró megporzása speciális: a nektárért bemászó méh lába beleakad a portokba, és azt leszakítva a teljes portokot magával viszi a másik virágra.

Sajnos a házi méhek esetében sokszor nem a portok, hanem a rovar lába szakad le. A selyemkórót eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában vadméhek porozzák be, amelyek jóval nagyobbak és lábuk is erősebb, mint a házi méheké. Ennek ellenére egyre több méhésznél kapható az erős, jellegzetesen fűszeres ízű, illatos selyemfűméz, amely a nyers ételek különleges ízesítője. A selyemkórót tehát a méhészek terjesztik, mindenki más kétségbe esetten irtja.

Aranyvesszőtől aranyló mezők

Ugyancsak Amerikából származik a két aranyvessző faj, a magas aranyvessző (Solidago virga-aurea) és a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), melyek dísznövényként kerültek Európába, de gyorsan meghonosodtak és mára egyre több mezőt festettek egyöntetű sárgára, főleg a Dunántúlon. Olyan területeken tud tömegesen felszaporodni, ahol rendszeres kaszálás és talajművelés nincs, sok viszont a nedvesség.

Amíg a természetvédelem számára csak adventív és kártékony gyomnövény az aranyvessző, addig a gyógynövénytan mint vizelethajtó, gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású, vadon gyűjthető lágyszárút tartja számon, sőt a méhészek is szívesen röptetik méheiket aranyvesszővel erősen fertőzött területeken, a virágból készülő aranyszínű, lágy, ízletes mézért.

Keserűfű az ártereken

Japánból származó, egykori dísznövény, ma veszélyes gaz az ártéri keserűfű (Reynoutria japonica, másik neve Fallopia japonica), amely elsősorban nedves élőhelyeken, folyóparton hódít.

Nagy, 12 cm-es, ovális leveleit és laza fehér virágait méteres hajtásokon hozza, amelyekkel óriási összefüggő területeket borít be. Allelopátiás növény, azaz gyökere olyan kémiai anyagokat állít elő, amelyekkel megakadályozza a környező növények csírázását, fejlődését. Nem csak Európában, hanem Észak-Amerikában és Új-Zélandon is komoly problémát jelent.

Égési sérülést okozhat a medvetalp

3 méter magasra megnövő hajtásai és fehér ernyői miatt a mérsékelt éghajlaton közkedvelt dísznövénnyé vált a kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum).

Magról gyorsan szaporodik, folyók mentén, erdőkben terjed, kiszorítva a honos növényeket. Közvetlen veszélye, hogy a növény nedvében felhalmozódó anyagok a bőrrel érintkezve égési sérülésre hasonlító tüneteket, maradandó hegeket okozhatnak.

Egyéb adventív lágyszárúak

Disznóparéj, amaránt – Amaranthus sp.
Libatop fajok – Chenopodium sp.
Ligetszépe fajok – Oenothera sp.
Festő buzér - Rubia tinctorum (Kelet mediterrán eredetű festőnövény)
Olasz szerbtövis – Xanthium italicum
Alkörmös – Phytolacca americana – termése antociánt tartalmaz, amit ételfestéshez használnak; egyébként termése nyersen mérgező