Azon töprengtünk, vajon számít-e, hogy minek nevezzük kedvenceiket. Hobbi-, társ-, házi-, háziasított- és vadállat? Elmélkedés következik - olvasd el és mondj véleményt!
Ismered azt az elalvás előtti utolsó, édes pillanatot, amikor egészen furcsa gondolatok lepik el agyadat és nemlétező emlékek élethű pillanatait éled át? Ekkor születnek meg a legértékesebb gondolatok. Paul McCartney fejében például a legtöbb nóta ekkor fogant. Néha ezek az elmélkedések haszontalanok, de mégsem tudjuk kiverni a fejünkből őket. Mi azon méláztunk el, hogy mi a különbség háziállat és háziasított állat, hobbi- és társállat, szelíd- és vadállat között. Számít egyáltalán, mit minek bélyegzünk meg?
Jurassic Park
Vadállat az, amit nem simogatunk meg, csak azért, mer' szép és puha. Épp ellenkezőleg, körükben nem hagyjuk szanaszét végtagjainkat, féltve őrzött egyéb állatainkat. Vad, mert nem érti a rusnya, hogy ő is lehetne értünk, nem csak mi érte. Nem érti, hogy felesleges vadásznia, ha mi is megfoghatjuk helyette a napi betevő egerecskét-legyecskét-kukacocskát. Ezért cserébe mi, GAZDIK, csupán némi törődést és néhány szerelmes pillantást várunk el.
Vadállatot azok az önzetlen emberek tartanak, akiknek a síkos, pikkelyes bőrön megcsillanó hajnali napsugár is elégtétel az előző napi 6 órás hajcihőért: „Edd meg a papit, fííínom egerecske, hamika...egyél...tépd szét, picinyem...egyél már, te rusnya dög...csibész, kígyócskám...".
Önzőség a háziállat?
A háziállat más téma. Ők mindenképpen emberi önzőségünk burjánzó bokrának cseppnyi gyümölcsei. Megesszük őket – a félreértések elkerülés végett lásd: szarvasmarha, disznó, liba, kacsa, tyúk – vagy végtelen tiszteletet óhajtunk tőlük.
Meg szeretetet, amelyre igényünk a becipelt húszkilós tápok számának növekedésével exponenciálisan nő.
Valljuk be, hogy minden befektetett óra után elvárunk bizonyos számú simit, nyalit, „Imádlak, gazdim"- pillantást. Már hallom is, amint a hű kutya- és cicabarátok felhördültek. Nem bánom.
Kölcsönösség teszi a háziállatot
Én ugyanis ebben látom a társállat kifejezés lényegét. Társállattá akkor válik a brazíliai ugrópók és a mopsz is, ha tartó és eltartott kicsit egymásért is van. Nem a kajáért, nem a simogatásért, hanem az együtt töltött percekért.
Hogy létezik-e ilyen pillanat az állatoknál (és az embereknél), hogy mire gondol egy cica, amikor kéjesen a lábunkhoz dörgölődzik, nemigen tudjuk. Sejtjük. De vajon baj-e, ha csak mi teszünk állatunkért? Szerintünk a lényeg az, hogy állat és ember is jól érezze magát. Háziasítottuk őket, hogy függjenek tőlünk; ergo ne menjenek el. Nem jogunk, hanem kötelességünk, hogy ezután ne bánjunk velük mostohán. Hogy szeretjük-e eléggé egymást, majd kiderül közben. Legfeljebb megesszük őket, vagy ők minket.
A hobbiállat játékosan hangzik, kicsit talán túl játékosan is. Talán lehetne a háziállat szinonimája. Egyébként meg marhára mindegy, hogy nevezzük: szeretgessük és gondozzuk őket, ahogy azt ők megkívánják. És nem kell a fakszni: ŐK a mi kedvenceink!
