Így használjuk ki a teraszt: nyáron a miénk, télen a növényeké

Így használjuk ki a teraszt: nyáron a miénk, télen a növényeké

Praktikus megoldás a mobil télikert.

A tavasztól őszig a szabadban lakó növényeink egy részét télre biztonságos helyre menekítjük. Ez a művelet sokszor kihívás elé állítja a növénykedvelőt: mit hol helyezzen el úgy, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon, azaz saját maga számára is maradjon megfelelő tér, és az összes védencét sikerüljön elhelyeznie.

Csizmadia Gáborné Emőke  a fenti dilemmára azt a megoldást találta, hogy budapesti otthonuk teraszát nyárra részben lebontható télikertté alakíttatja.

telikert teraszon 02

Évek óta kacérkodtunk a gondolattal, hogy jó lenne egy télikert, mivel nagy növénykedvelők vagyunk. Banánokkal és legyezőpálmák nevelgetésével szeretünk foglalkozni. Ezek mind igen helyigényesek, és a lakásban nem fértünk már el tőlük.

Van egy 6x3 méteres – az erős napsütés miatt kihasználatlan – teraszunk, ami adta a lehetőséget a télikert megvalósításához. A Facebookon bukkantam rá egy hasonló adottságú ház teraszára épített télikertre. Ez volt a döntő pillanat, hogy ilyen kell nekünk is.

A hely tehát adott volt, szakembert kellett keresnünk, aki megépíti. Szerencsénkre ajánlottak egy korrekt, precíz szakembert, aki az árajánlatában – mely részünkre elfogadható nagyságrendű volt – megjelölt értéken belül el is végezte az építést. Az esőnapok miatti kiesések következtében 3 hét alatt készült el. Az elképzelésünket, a tervezést előre megbeszéltük, de a menet közben felmerült újabb ötleteket is rugalmasan kezelve módosítottunk. A teljes bekerülési költség 1 millió forint volt.

telikert teraszon 03

Praktikus lesz, mert a polikarbonát ablakok nyárra 2 -2 csavar kiszedésével leszedhetők, és akkor nyitott teraszként tudjuk használni. Az őszi hűvös napok beálltával az ablakokat visszarakva pedig zárt télikert lesz belőle. Mivel a teteje is hőszigetelt polikarbonát, a napfény melegét jól hasznosítja. Télen szükség esetén fűtőfóliával fogunk rásegíteni a megfelelő hőmérséklet biztosításához.

telikert teraszon 04

Banánokat nevelünk, amelyek nálunk rendszeresen teremnek is, ezenkívül Washingtonia  legyezőpálmákat is nevelgetünk magonc koruktól. Ezek kétéves koruktól már annyira helyigényes növények, hogy a lakásunk befogadóképességét meghaladják. Ezek a növények nyárra lemennek a kertbe, így a teraszt pihenésre, vendéglátásra jól ki tudjuk használni.

telikert teraszon 05

telikert teraszon 06

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR