A szabadban telelt a kamélia, köszöni, remekül van

A szabadban telelt a kamélia, köszöni, remekül van

Közelgő virágözönnel jelzi.

A kamélia (Camellia japonica)  kiváló hidegtűrő növény, de mindenképp érdemes védett helyen tartani, ahol a kemény fagyoktól megkíméljük. Vidákovich Anikó  egy ismerősük tanácsára idén a helyén hagyta az övét, cserébe sok-sok virágot kap hamarosan.

"A növény legalább 6 éves. A férjem által készített cserépedénybe ültetve, egy védett udvarban az állandó helyén van. Azelőtt minden évben át lett szállítva egy fűtetlen, világos helyiségbe, ott 10-15 °C körül telelt, amit kisebb-nagyobb levél- és bimbóvesztéssel élt túl. A legutolsó alkalommal viszont majdnem elpusztult, erős visszametszéssel, tenyészidőszakban intenzív öntözéssel és tápoldatozással került a mostani állapotba.

kinn teleltetett kamelia 02

Egy dél-koreai ismerősünk javasolta, hogy ne vigyük be teleltetni, hanem hagyjuk kint, mert náluk ezek a növények úgy vannak, mint a gyom, szabadon, pedig ott is van fagy, mint a mi éghajlatunkon. Tettünk egy kísérletet, ezen a télen kint hagytuk a helyén. Semmi extra védelmet nem kapott, fal előtt áll keleti fekvésben. A teleltetés helyén idén -5 °C-nál hidegebb nem volt. Érdekes módon a rododendronok levélkonyulással reagáltak a hidegre, a kamélián nem találtunk semmi elváltozást. Árnyékban volt egész télen, februártól kezdi sütni a reggeli nap. Soha ennyi bimbó nem maradt rajta, mint most. Kíváncsian várjuk a tavaszt.

kinn teleltetett kamelia 03

A gondozását illetően nincs sok tennivaló. Forró nyárban árnyékolva van már a reggeli órákban is. Nagy melegben napi egyszer (este) egy jó vödör víz egy zuttyantásra, (alul kifolyik a felesleg). Esővízzel igyekszem öntözni, de a vezetékes víztől sem sértődik meg. Áprilistól október elejéig 2-4 hetente tápoldatozom rododendron-táppal. Kártevőt még nem láttam rajta, amióta megvan.

kinn teleltetett kamelia 04

Először 2019-ben volt bőséges virágzás, ekkor legalább egy hónapig virágzott. 2020-ban pár virágot hozott csak, a bimbók nagy része lehullt. 2021-ben pedig örültünk, hogy életben maradt."

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR