Meglepő látványt nyújt ez a különleges trópusi növény.
A szivarfafélék családjába számos ámulatba ejtően egyedi trópusi fa, cserje, illetve kúszónövény tartozik. Ezek közül az egyetlen, amelyik Afrika trópusi éjhajlatú területein gyakorlatilag mindenütt előfordul, a kolbászfa vagy szalámifa (tudományos nevén Kigelia africana). Nem csupán a neve érdekes: az alábbiakból kiderül, mi mindent érdemes még tudnunk róla!
Hogy néz ki a kolbászfa?
A kolbászfa a kelet-afrikai Eritreától kezdve a közép-afrikai Csádon keresztül egészen a nyugat-afrikai Szenegálig és Dél-Afrika északi részéig mindenütt gyakori növény. Legnagyobb magassága kb. 20 méter. A fiatal fák kérge sima, szürke színű, amely a fa növekedésével együtt folyamatosan hámlik. A csapadékban bővelkedő területeken a fa örökzöld, míg a csapadékszegény vidékeken lombhullató. Merev, bőrnemű, hármas örvökben álló összetett levelei 30-50 cm hosszúak és 6 cm szélesek.
Kolbászfa kisokos
A kolbászfa mondhatni legfigyelemfelkeltőbb része a trombita alakú virága, valamint az abból kifejlődő termés. A hosszú kocsányon lecsüngő (akár 1 méter hosszú) virágbugát alkotó vérvörös virágok éjjelente bontanak szirmot. Meglehetősen kellemetlen illatot árasztanak, amely azonban például a denevéreket igencsak vonzza. De nem csupán a denevérek, hanem a különböző madarak és rovarok is szívesen keresik fel táplálékforrásként az erősen szagló, nektárban gazdag virágokat, amelyeknek egyúttal a beporzását is sikeresen elvégzik.
A szürkésbarna termések hosszú kocsányon csüngenek alá. A kifejlett termések hossza elérheti a 60 cm-t, vastagságuk a 16-18 cm-t, súlyuk pedig a 6-7 kg-ot! És valóban, a növény köznapi nevét nem véletlenül kapta: ránézésre olyan, mintha a fát hatalmas, vaskos kolbászrudakkal aggatták volna teli.
A sokmagvú termés húsa rostos, pépes, emberi fogyasztásra nyersen alkalmatlan, olyannyira, hogy mérgezési tüneteket is okozhat. Az állatvilág tagjai azonban, köztük a páviánok, a folyami disznók, az elefántok, a zsiráfok, a vízilovak, a tarajos sül és a papagájok előszeretettel lakmároznak belőle.
A termés szárítás, sütés-pörkölés, illetve a sörhöz hasonló alkoholos italban történő erjesztés (ez utóbbi a legelterjedtebb) után válik alkalmassá emberi fogyasztásra. A népi gyógyászat úgy tartja, hogy a fa kérgének rágcsálása elmulasztja a gyomorfájást. Az Akamba törzs tagjai a termés levét cukorral és vízzel keverve a tífusz kezelésére alkalmazzák. (Hogy milyen sikerrel, erről nem szól a fáma.)
A kolbászfa fája puha és gyorsan elég, a lombja nyújtotta árnyék pedig gyakori helyszíne a különböző rituális szertartásoknak. E két ok miatt meglehetősen ritka, hogy kivágnák a fát tüzelőnek vagy azért, hogy a fáját feldolgozzák.
Egyes trópusi régiókban díszfának nevelik fényes, sötétzöld lombja, valamint különleges virágai és termése miatt. A fa átlagos élettartama 50 és 150 év közé tehető.
