Kora tavasszal, a kihajtás előtt metsszük meg a nyáriorgonát

Kora tavasszal, a kihajtás előtt metsszük meg a nyáriorgonát

Meghálálja a visszavágást.

A nyáriorgona (Buddleja davidii) bokros növekedésű, nyáron virágzó cserje. Minden évben új, hosszú, túllógó hajtásokat hoz. Ahhoz, hogy a kompakt formáját megtartsa, rendszeres visszavágásra van szüksége. A kora tavasz a legjobb időpont a metszéséhez, amennyiben szeretnénk gazdag virágözönben gyönyörködni. A növény a radikális metszést is bírja, sőt meghálálja.

A nyári orgona az új hajtásokon hozza virágait és emiatt minden kora tavasszal (február végétől március elejéig), amikor a rügyek fakadni kezdenek, ajánlott erőteljesen visszavágni az alacsonyan maradó ágakat. Ilyenkor a fagykárosodott hajtások és rügyek jól felismerhetőek, így a sérült részeket is egyben el tudjuk távolítani. Öregebb bokrok esetében vagy túl nagyra nőtt példányoknál fiatalító metszésre lehet szükség, ebben az esetben habozás nélkül az alap közelében lévő összes hajtás eltávolítható. Az elhalt ágakat teljesen kivághatjuk.

Az elvirágzott részeket legalább hetente egyszer távolítsuk el a nyár folyamán. Vágjuk az ágakat a következő erős levélpárra vissza, így ösztönözzük a növényt új, kis virágzatok képzésére, amelyek meghosszabbítják a virágzási időszakot.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR