6 hasznos tanács a tavaszi metszéshez

6 hasznos tanács a tavaszi metszéshez

A kerti fák ügyes, szakszerű metszése a növények szépségén és egészségén is meglátszik majd. Ehhez adunk néhány praktikus tanácsot.

A megfelelő gondozással, amelyhez alapvetően a metszés is hozzátartozik, megőrizhetjük fáink egészségét és tetszetős megjelenését. A fákat két nagyon tág csoportba sorolhatjuk: vannak a lombhullató és az örökzöld fák. A lombhullatók ciklikusan minden évben elveszítik lombkoronájukat, míg az örökzöldek egész évben zöldek maradnak. Lombhullató például a tölgy, a juhar, vagy a kőris. Az örökzöldek közé soroljuk többek között a cédrust, a ciprusféléket, a magyalt, a fenyőféléket.

Míg egyes fák erőteljes metszést igényelnek, másokat, mint például a tujákat, nem feltétlenül kell metszenünk, leszámítva némi méretszabályozó metszést. Fontos, hogy jól ismerjük az adott fa metszési igényeit, mielőtt összeállítjuk kertünk fáinak metszési rendjét.

A túlzásba vitt metszéssel kárt tehetünk a fában, mint ahogy ez például a magnóliák esetén sokszor megeshet; míg az elégtelen metszés egyes fajoknál gátolhatja a növekedést, de még a virágzást is.

Bár mindig figyelemmel kell lennünk az adott fa speciális metszési követelményeire, léteznek olyan általánosságban alkalmazható metszési szabályok alapelvek, amelyeket majd' minden gyakori dísz- vagy kerti fa esetén bátran követhetünk. Az alábbi útmutatóval ehhez, azaz a helyes, sikeres metszéshez szeretnék néhány hasznos, közérthető tanácsot adni.

Metszés 

1. tanács
A metszéshez használt eszköz mindig legyen éles

A tompa élű vagy rozsdás eszközök használatával könnyen kárt tehetünk a fában, nem beszélve arról, hogy a saját dolgunkat is jócskán megnehezítjük ezzel. A metszéshez használt eszközeink, szerszámaink mindig legyenek élesek, és csakis a rendeltetésüknek megfelelően használjuk azokat. Célszerű minden metszési idény kezdetén megéleznünk azokat. Mondanunk sem kell, hogy kiváló minőségű metszőollóval hosszú évekig gondtalanul elvégezhetjük ezt a feladatot.

Metszés

2. tanács
Sterilizáljuk, fertőtlenítsük a metszéshez használt eszközöket

A nem sterilizált metszőolló különböző növénybetegségek és fertőzések forrása lehet, nagyban hozzájárulhat ezek gyors terjedéséhez. Mielőtt elkezdjük tehát a fák metszését, mindig sterilizáljuk az eszközöket: áztassuk legalább 20 percig egy vödör hidrogén-peroxidos vízben vagy hipós vízben.

3. tanács
Először a törött, sérült vagy beteg ágakat távolítsuk el

Elsőként mindig a sérült, beteg vagy letört ágakat távolítsuk el. Azoknak a fáknak, amelyek sok, nagy össztömegű termést vagy virágot hoznak, könnyebben letöredezhetnek az ágaik, mint a többi fáé. Ezek közé tartozik például a gyönyörű virágaival díszítő kínai selyemvirágfa vagy selyemmirtusz.

4. tanács
Munka közben többször is ellenőrizzük, hogyan haladunk

Fametszés közben gyakran megtörténhet, hogy a munka hevében túlzásba visszük a metszést. Ha ugyanis túl közel állunk a fához, sokkal nehezebb felmérnünk az addig elvégzett metszés mértékét.

Ügyeljünk tehát erre, amikor metszünk, és mindenképpen lépjünk hátra pár lépést, akár többször munka közben, hogy távolabbról is megszemléljük az addigi eredményt. Még jobb, ha megkérünk valakit, segítsen nekünk ebben. Különösen jól jöhet ez olyan fák esetén (lásd pl. csüngő koronájú díszcseresznye), amelyek nem bánják, ha egy kicsit "kócosan" hagyjuk őket.

5. tanács
Ügyeljünk a helyes technikára

Metszéskor az ágakat mindig a fatörzshöz a legközelebb metsszük le, ügyelve természetesen arra, hogy se a fa kérgét, se az ágakat ne sértsük meg. A metszésfelület egy picivel az ággallér felett legyen, így biztosan nem teszünk kárt a fa törzsében. A metszés szöge lefelé, a törzstől távolodva álljon.

6. tanács
A lemetszett ágakat semmisítsük meg

A különböző növénybetegségek terjedésének megelőzése érdekében elengedhetetlen, hogy a lemetszett ágakat összeszedjük és eltávolítsuk a kertből. Ha a megmetszett fa beteg vagy rovarkártevők támadták meg, a legjobb megoldás az ágak elégetése.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR