Márciusi teendőink a kertben

Márciusi teendőink a kertben

Összegyűjtöttünk néhány tippet és trükköt az első tavaszi hónapra.

Legyünk nyugodtak, még nem késtünk el, hiszen az előttünk álló néhány, még márciusi napban bőven elvégezhetjük a következő feladatokat.

Az új ágyásfelületeket most lazítsuk fel, és a földbe dolgozzunk érett komposztot, amint a talaj kellőképpen felszáradt.

marciusi teendoink 08

Az elvirágzott muskátlikat most vissza lehet vágni, és friss virágföldbe ültetni. Ősszel ismét virágozni fog.

marciusi teendoink 09

Figyeljünk oda, hogy a szobanövények ne álljanak a hideg csempeburkolaton. A kislevelű fikusz például levélhullással reagál erre.

marciusi teendoink 02

A karácsonyi kaktuszt keveset öntözzük. A vízadagot csak tavasszal növeljük meg, miután megjelentek az új hajtások.

A disznóbabot cserépben hajtassuk elő, így 3-4 hetes előnyhöz jutunk. A madársalátával és téli parajjal beültetett ágyásban lazítsuk fel a földet a sorok között.

A dombágyásra hordjunk érett komposztot, és dolgozzuk a felső földrétegbe. Az articsókát hajtassuk elő cserépben, meleg és világos helyen.

marciusi teendoink 01

A sárga- és őszibaracknál a korona alatt a mulcsréteget újítsuk fel. A korábbi beérés érdekében a rebarbara rügyeire borítsunk rá egy cserepet.

marciusi teendoink 03

A gyümölcsfák törzséről távolítsuk el az enyvgyűrűket, és dobjuk el. A kérget drótkefével dörzsöljük le. A bogyós bokrok ritkító metszését a hónap elején el kell végezni.

marciusi teendoink 10

A cserepes gyümölcsfákat két-háromévente ültessük át nagyobb edénybe, agyagos, enyhén savanyú földbe.

marciusi teendoink 04

A márciusi vetési időszak előtt a régi vetőmag csírázóképességét ellenőrizzük próbacsíráztatással.

A kiültetett fuksziát a hónap elején vágjuk vissza kb. egyharmadára, ültessük át friss földbe, és tegyük világosabb, melegebb helyre (12-15 fok).

A rózsanád, kardvirág, dália gumóit ellenőrizzük le, hogy nem kezdtek-e penészedni, és a tároló-helyet rendszeresen szellőztessük.

marciusi teendoink 05

A télikertben használjunk sárgalapot a kártevők leküzdésére. A szobanövények számára biztosítsunk kellőképpen magas páratartalmat. A barnuló levélszegélyek száraz levegőre utalnak.

Fagymentes időszakban elkezdhetjük az évelők tőosztását. Erre a műveletre alkalmas növények a nyáron és ősszel virágzó növények. A kora tavaszi időszaknak az az előnye, hogy az évelők csak most ébrednek, és az új hajtások még alig, vagy egyáltalán nem mutatkoznak.

marciusi teendoink 06

Ásóval ássuk körül a teljes gyökérlabdát. Miután a gyökér szabaddá vált, az évelőt felezzük meg vagy negyedeljük. Az egyes daraboknak kb. ökölnyi méretűnek kell lenniük ahhoz, hogy később jól fejlődjenek. Majd a szétszedett növényeket ültessük az új helyükre, a földet jól nyomkodjuk meg körülötte, és alaposan öntözzük meg, hogy a gyökér jól érintkezzen a talajjal.

marciusi teendoink 07

A keleti hunyornak nemcsak a korai virága szép, hanem a télizöld lombja is. Az azonban már kevésbé vonzó, hogy a tél végén a leveleket gyakran barna foltok csúfítják el. Ezért a régi levélzetet még az első virágok megjelenése előtt távolítsuk el. Az előző évi leveleket egyenként vágjuk le tőből, különben véletlenül könnyen lecsípetjük az új levél és virághajtásokat is. Ennek a munkálatnak egyszerre két pozitív hozadéka is van: a levélfoltosság betegség nem terjed tovább, és a virágok jobban érvényesülnek.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR