Megjelent Magyarországon a paradicsom barna termés-ráncosodás vírusa

Megjelent Magyarországon a paradicsom barna termés-ráncosodás vírusa

Elrendelt zárlat.

2018 óta már Európa számos országában felbukkant és most hazánkba is megérkezett a paradicsomot és paprikát károsító paradicsom barna termés-ráncosodás vírus (Tomato brown rugose fruit virus, ToBRFV). A kórokozó rendkívül könnyen terjed, jelentős veszteséget okoz, veszélyes károsító.

Idén egy Csongrád-Csanád és egy Győr-Moson-Sopron megyei termelő üvegházaiban is igazolta a jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Mindkét esetben növényegészségügyi zárlat alá kellett helyezni a teljes termesztő berendezést.

A növényvédelmi szakemberek a szükséges hatósági intézkedéseket haladéktalanul elrendelték, valamint megkezdték a fertőzések forrásának felderítését. A vírus csak a növényeket károsíthatja, az emberi egészségre nem veszélyes.

A károsító ellen nem létezik hatékony növényvédelmi technológia, pedig az általa okozott elváltozások eladhatatlanná teszik a termést. Az EU Bizottsága ezért szükséghelyzeti határozatot, majd egy szigorúbb rendeletet adott ki a vírus behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében.

A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szigorú higiéniai előírásokat rendeltek el, amely magában foglalja a fertőzés terjesztésére alkalmas minden anyag (pl. göngyöleg, munkaruha, metszőolló) rendszeres fertőtlenítését. Gondoskodni kell az üvegházból kikerülő zöld melléktermék ártalmatlanításáról is, amely történhet a hatóság által kijelölt helyszínen elföldeléssel vagy hulladéklerakóba szállítással, továbbá a termelési ciklus végén a teljes üvegházat fertőtleníteni kell. Hatósági felügyelet mellett – bizonyos esetekben – a tünetmentes paradicsom bogyók hazai értékesítésére továbbra is lehetőség van.

A károsító hazai előfordulása miatt még inkább indokolt, hogy csak megbízható forrásból szerezzenek be szaporítóanyagot és még szigorúbban tartsák be a termesztés és forgalmazás során az általános higiéniai szabályokat, valamint végezzék el a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítését. Javasoljuk továbbá az önellenőrzést, mert a megbízható forrásból származó ültetési anyagoknál is előfordulhat a vírus. A külföldi előállítású vetőmagok felhasználása esetén nagyobb biztonságot adhat a vetés előtti célzott laboratóriumi vizsgálat.

A ToBRFV tüneteinek első észlelését követően a gyanút be kell jelenteni a területileg illetékes megyei kormányhivatalnak!

Forrás: Nébih (gov.hu)

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR