Most hajtassuk elő a burgonyát, ha korábban és többet szeretnénk betakarítani

Most hajtassuk elő a burgonyát, ha korábban és többet szeretnénk betakarítani

Megteszi a tojástartó.

Februártól már készülődhetünk a kerti munkákra, a burgonya például már előcsíráztatható. Vásároljunk ehhez jó minőségű vetőburgonyát, a saját betakarításból származó utolsó krumplinkkal szemben a kereskedelemben kapható vetőburgonyák ültetésével csökken a betegségek kockázata. Egyébként jó tudni, hogy nem a legnagyobb gumók adják a legerősebb növényeket, hanem inkább a közepes nagyságúak.

A legjobb, ha a burgonyát lazán, a csírázó felével felfelé egy karton tojástartóba vagy palántázótálcába tesszük, és hűvös (10-15 °C), de mindenekelőtt világos helyre állítjuk. A túl nagy gumókat egyszerűen vágjuk ketté, és a vágási felülettel lefelé helyezzük el őket. Időről-időre vízzel permetezzük a gumókat. Az is jó megoldás, ha a burgonyákat egy gyümölcsös ládába fektetjük és kb. a felükig érett komposzttal vagy virágfölddel fedjük. Ebben az esetben viszont csak takarékosan öntözzük. Néhány hét után megjelennek a csírák, a gumók pedig elkezdenek fonnyadni.

burgonya hajtassuk elo 05

Március végén-április elején, a fagyok elmúltával az előhajtatott burgonyákat kiültethetjük, ha rendelkezünk hidegággyal, a hajtással felfelé helyezzük bele a gumókat. Ha szabadföldbe ültetjük őket, akkor ajánlatos május végéig várni.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR