Téli védelem a rózsáknak – ha kemény fagyok jönnek

Téli védelem a rózsáknak – ha kemény fagyok jönnek

Takarás, bugyolálás.

Amennyiben a hőmérséklet engedi, akár decemberig is virágozhatnak a rózsák. Azonban a januárban megérkező kemény fagyok esetében már szükségük van téli védelemre, noha az erős, egészséges növények általában jól felkészülnek a hőmérséklet csökkenésére. Sajnos a legtöbb rózsa nem teljesen fagyálló, ezért ilyenkor plusz védelemre, ápolásra van szükségük.

teli vedelem rozsaknak 05

Felkészülés a téli pihenőre

A gombabetegségek terjedésének megelőzése érdekében a lehullott lombot szedjük össze, mivel a spórák ezekben is áttelelhetnek. Az elhalt növényi anyag táptalajt jelent a különféle kórokozók, fertőzések számára, ezért érdemes a virágzás után egy ápoló metszést végezni, így kevésbé lesz fogékony a növény a különféle betegségekre. Ilyenkor levághatunk mindent, ami már nem képes biztosan fejlődni, például azokat az ágakat, amelyek egymáshoz túl közel vannak, vagy összeérnek, vagy az elvirágzott hajtásokat, elhalt fás részeket, elszáradt leveleket. Tavasszal pedig jöhet majd az a metszés, ami a helyes növekedést serkenti és formába hozza a növényt.

teli vedelem rozsaknak 04

A megfelelő ültetés fontos

A legjobb óvintézkedés az, ha a rózsát kellően mélyre ültetjük, hogy megvédjük a legérzékenyebb oltási helyet (ez a gyökérnyak felett található, ott, ahol a hajtások indulnak). Ennek a résznek kb. 5 cm-rel kell a föld alá kerülnie. Ha az oltási hely nem a föld alatt helyezkedik el, akkor jó módszer lehet feltölteni földdel a rózsa tövét (vagy föld és komposzt keverékével), így tudjuk az ágyásban lévő vagy törperózsákat védeni. A tőzeg kevésbé alkalmas erre, mert megköti a nedvességet és nagy hidegben megfagy. A föld feletti hajtásalapot kb. 15-20 cm magasan töltsük fel. Ügyeljünk arra, hogy eközben a rózsa gyökerei ne váljanak szabaddá, ne onnan szedjük a földet. A hajtásokat pedig boríthatjuk fenyőágakkal – ez megvédi őket a kiszáradástól, széltől, fagytól.

teli vedelem rozsaknak 02

A magastörzsű és kúszórózsák külön védelmet igényelnek

A magastörzsű rózsák különösen fagyérzékenyek, mivel az oltási helyük a korona alatt, védtelenül található. Vágjuk vissza a koronát kb. egyharmadnyira, mert így jobban be tudjuk csomagolni őket. A leveleket és a teljesen elnyílt virágokat távolítsuk el a rothadás, penészesedés, fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében. Helyezzünk fenyőágakat a hajtások közé, tekerjük be a koronát jutával vagy zsákvászonnal, és kössük le az anyagot. Ne használjunk műanyag zacskót, fóliát, mert könnyen benedvesedhet, berohadhat. A földön lévő szárat talajjal is befedhetjük. A futórózsák is különleges bánásmódot igényelnek. Esetükben is fedhetjük az oltás helyét földdel. A fő hajtások alapját védjük lombbal vagy jutával a széltől és az erős téli naptól, az ágakat pedig lehetőség szerint nádszőnyeggel, fenyőágakkal fedjük. Ezeket a rács elé helyezzük, rájuk kötjük, így körbeölelik a növényt.

teli vedelem rozsaknak 03

Ne feledjük a dézsás növényeket sem

A dézsában, cserépben nevelt rózsáknak is szükségük van valamiféle téli védelemre. Mivel a tartóban viszonylag kevés föld van, az teljesen megfagyhat, aminek következtében a víz nem tud mozogni, így a növény gyakorlatilag kiszárad. Állítsuk ezért a dézsát egy védett helyre, például pincébe vagy egy fűtetlen üvegházba. Amennyiben a rózsát betakarjuk, alkalmanként mérsékelten öntözzük meg! Amennyiben nem rendelkezünk ilyen hellyel, akkor a szabadban is átteleltethetjük a növényt, ilyenkor azonban mindenképp védjük. Helyezzük a cserepet polisztirol tálcára vagy rácsra –ez plusz szigetelő levegőréteget biztosít. A cserepet tekerjük körbe többször buborékfóliával vagy kókuszrost szőnyeggel. A föld feletti hajtásokat zsákvászon anyaggal is meg lehet védeni a drasztikus hőingadozásoktól.

A rózsa megfelelő fejlődése érdekében a tél elmúltával, tavasszal el kell távolítani a téli védelmet is. Az aranyvessző virágzása jelzi, hogy itt az idő, ez általában március-áprilisban következik be. Ne várjunk túl sokáig, különben a fiatal hajtások sárgulnak. A legjobb, ha az eltávolításhoz egy felhős napot választunk – így a rózsa nincs azonnal kitéve az erős napsugárzásnak, lassan hozzá tud szokni a fényhez.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR