Virágzó krizantém a lakásban: így lesz belőle cserepes szobanövény!

Virágzó krizantém a lakásban: így lesz belőle cserepes szobanövény!

Vajon fog-e beltérben újra virágot hozni?

A krizantém az egyik legnépszerűbb kerti virágunk, amely az utóbbi időben kedvelt ajándék-, illetve beltéri dísznövénnyé is előlépett. Ez többek között annak köszönhető, hogy az üzletekben kapható növényeket a termesztők különböző trükkös technikákkal (növényi hormonokkal, illetve a növényt érő fénymennyiség manipulálásával) az év bármely szakában rá tudják venni a virágzásra. Ha tehát a krizantémból virágzó szobanövényt szeretnénk varázsolni, ennek egyik fontos előfeltétele a fény megvonása. Szó mi szó, esetenként jelenthet kisebb-nagyobb kihívást, hogy a növény természetes életciklusába beavatkozva a megszokottól eltérő időpontban váltsuk nála a virágzást.

Mindenekelőtt nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a cserepes krizantém különbözik a télálló, edzett kerti krizantémtól. A cserepes krizantém érzékenyebb a hideggel és a fényviszonyok változásaival szemben, viszont az év során gyakorlatilag bármikor találhatunk belőlük a virágboltok, kertészeti áruházak polcain, hogy aztán több héten át díszítsék az otthonunkat. A krizantém lakásban való tartása szerencsére nem túl bonyolult, noha igényel némi külön figyelmet a szokásos öntözésen, jó minőségű, jó vízáteresztő virágföldön túl. Ha pedig elvirágzott, nem kell feltétlenül eldugnunk a kíváncsi tekintetek elől, hiszen dús, sötétzöld lombja pont eléggé látványos és dekoratív.

krizantem lakasban 02

Mit tegyünk, hogy a krizantém jól érezze magát a lakásban?

A cserepes krizantém általában már a megvásárlásakor alkalmas arra, hogy a lakásban helyezzük el. Ha úgy látjuk, hogy a gyökere teljesen benőtte a cserepét, rögtön át is ültethetjük egy kicsivel nagyobb cserépbe. Az átültetéshez használjunk friss virágföldet és olyan virágcserepet, amelynek az alján található vízelvezető nyílás. Fontos, hogy a szobanövényként tartott krizantémot a nappali órákban világos helyen tartsuk, ahol sok természetes fény éri, az éjszakai órákban viszont semmi ne világítsa meg (legyen az az utcai lámpák beszűrődő fénye vagy éjjeli jelzőfény). A túlzott megvilágítás negatívan hat a virágzásra, magyarán megakadályozza a krizantém további virágzását.

A szobai krizantém rendszeres öntözése gondozásának fontos részét képezi. Hogy a különböző gombás betegségeket megelőzzük, a lomb alá locsoljuk az öntözővizet, azaz semmiképp ne érje víz a leveleket. Hogy a növény folyamatosan esztétikus megjelenésű maradjon, az elnyílt virágfejeket csipkedjük le. A növényt tartsuk megfelelően szellőző helyiségben, a túlzott nyirkosságot, magas páratartalmat kerüljük.

A cserepes krizantém gondozása többnyire egy rövid életű projekt. Ennek oka, hogy egy 3-4 héten át tartó virágzás után egyszerűen befejeződik a folyamat. A beltéri körülmények rendszerint nem ideálisak ahhoz, hogy újbóli virágzást váltsanak ki, az ehhez megfelelő feltételek megteremtése pedig igencsak körülményes lehet. Emiatt a legtöbb esetben egész egyszerűen a komposztáló ládában fejezik be pályafutásukat az elvirágzott beltéri krizantémok. Bár ez meglehetősen szívtelen megoldásnak tűnhet, vegyük figyelembe, hogy manapság már viszonylag olcsón és sok helyen hozzájuthatunk dúsan virágzó cserepes krizantémhoz.

Elvirágzás után annyit tehetünk, hogy a szebb lombú, bokrosabb példányokat megtartjuk, esetleg szükség szerint metszőollóval némiképp alakítunk rajtuk. Az idő alatt, amelyet a cserepes krizantém az otthonunkban tölt, tápoldatozásra nem lesz szüksége. Ha viszont azt tervezzük, hogy hosszabb ideig megtartjuk, akkor célszerű havonta egyszer tápoldatoznunk. A tápoldatozást a téli hónapokban függesszük fel.

krizantem lakasban 03

Egész télen a lakásban?

Nyilvánvaló, hogy bár megoldható a krizantém szobanövényként való tartása, a kérdés valójában az, hogy mennyire tudjuk megteremteni ehhez az optimális körülményeket, fog-e a növény virágot hozni? Ha nem, mit tehetünk a virágzás elősegítése érdekében? Bár nincs két krizantémfaj, amelynek az igényei száz százalékban megegyeznének, elmondhatjuk, hogy a virágbimbók kialakulásához átlagosan napi 9,5-10,5 sötét óra, és ezzel párhuzamosan 12-15 °C-os hőmérséklet szükséges. A legtöbb lakásban ezeket a feltételeket meglehetősen nehézkes teljesíteni, hiszen nincs olyan helyisége, ahol a sötét, hideg órákat biztosítani lehetne.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?