10 nagyszerű növény a kert árnyékos zugaiba

10 nagyszerű növény a kert árnyékos zugaiba

Öltöztessük színes növénydíszbe kertünk sötétebb, árnyékosabb részeit is.

A következő pompás, árnyéktűrő növények gondoskodnak róla, hogy kertünk fényszegény, félhomályos szegletei ne barátságtalanul zordak, hanem tündöklőek, mesebelien rejtélyesek és vonzóak legyenek!

Mindannyian ismerjük az árnyliliomot és a nebácsvirágot. Ezek a növények kifejezetten jól viselik az árnyas fekvést, és fényszegény körülmények között is megbízhatóan virágoznak. De rajtuk kívül is léteznek mutatós növények, amelyek a kevésbé napos helyeken is megélnek. A titok nyitja, hogy a megfelelő növényt ültessük a megfelelő helyre!

Az árnyéknak természetesen számtalan fokozata létezik. Az ültetés céljára kiszemelt területet pár napig, a nap különböző szakaszaiban figyeljük meg. A teljes árnyék azt jelenti, hogy a területet soha nem éri közvetlenül a természetes fény. A félányék pedig azt, hogy az adott terület naponta maximum 3-4 órán át részesül közvetlen napfényben. Egyes fénykedvelő növények elviselnek némi árnyékot is, az árnyékot kedvelők pedig bizonyos mértékig tolerálják a napsütést, különösen a reggeli, délelőtti órákban. A legjobb, amit tehetünk, hogy már a növényárudában rákérdezünk, illetve elolvassuk a címkét, hogy a  növény, amelybe első pillantásra beleszerettünk, vajon mennyire jól fogja tűrni kertünk adott, megváltoztathatatlan környezeti viszonyait.

Következzenek tehát most olyan növények, amelyek a kertünk vagy tornácunk sötét sarkait is igen nagyra fogják értékelni:

1. Tölgylevelű hortenzia

A tölgylevelű hortenzia nem csupán lombjával, de mutatós virágaival is előnyére válik a kert megvilágítatlan sarkainak. Az alacsonyra növő változatoktól az egészen magas, 2-2,5 méteres változatokig széles a skála. Elvisel némi napfényt is, különösen, ha nem a rendkívül meleg késő délutáni napsütésről van szó. Nagyon szép átmenetet alkot például a telekhatár mentén, pázsit és fasor közé ültetve. A törpe fajtákat ráadásul edényes növényként is tarthatjuk.

10 arnyekturo noveny 01

2. Begónia

Ez a strapabíró, kevés gondozást igénylő egynyári növény hosszan, szinte folyamatosan virágzik, akár egészen a fagyokig. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy az elhervadt virágokat rendszeresen lecsipegetjük a növényről. A virágok a rózsaszín, piros, fehér, lazac, illetve narancs számtalan különböző, gyönyörű árnyalatában előfordulnak. Léteznek olyan fajták is, amelyeket pompás lombjuk miatt érdemes ültetni. A begónia cserepes növényként is igen népszerű.

10 arnyekturo noveny 02

3. Páfrány

A kecses, csipkés levelű páfrányok szívósabbak, mint azt első látásra gondolnánk. Még a legkeményebb telek után is rendületlenül újra és újra kihajtanak a kertben. Kifejezetten kedveli az árnyékos fekvést. A legtöbb fajta a mérsékelten nyirkos talajt részesíti előnyben, de a jól meggyökeresedett, idősebb példányok jó szárazságtűrők. Kiváló talajtakarónak, szegélynövénynek, de szoliternek is.

10 arnyekturo noveny 03

4. Bletilla, jácintorchidea

Ez az egzotikus megjelenésű évelő kora tavasszal virágzik. Virágainak színe lehet fehér, lila, illetve a rózsaszín legkülönbözőbb árnyalatai. A virágzás gyakran hat héten keresztül is tarthat. Szép, szokatlan eleme lehet a kert árnyékos részének, amelyet célszerű a hideg hónapokban védett helyen teleltetnünk. Konténeres növényként is tarthatjuk.

10 arnyekturo noveny 04
Takashi Hososhima

5. Gyöngyvessző

A gyöngyvessző sűrű, kerekded bokrot alkot, amely nem igényel túl sok törődést. Rendkívül jó a hidegtűrő képessége, és a részben napos fekvést is tolerálja. Az újabb fajták élénkebb színekkel és kisebb mérettel örvendeztetik meg a növénybarátokat. Csoportosan, szegélynövénynek, illetve kiemelkedő színfoltnak is ültethető.

10 arnyekturo noveny 05

6. Tűzgyöngyvirág, tűzeső

A színes, fodros levelű tűzgyöngyvirág üde megjelenésű évelő, amely pompásan díszíti az árnyékos kerteket. Elsősorban szép lombjáért ültetik, de a tavasztól a nyár közepéig hosszú szárakon nyíló, apró virágai is látványosak. A részben napos fekvést is jól viseli, bár színe zavartalan árnyékban teljesedik ki a legjobban.

10 arnyekturo noveny 06

7. Torénia

A lágyszárú, egynyári torénia feltűnő, a tátikához hasonló lila, fehér, rózsaszín vagy sárga virágai nyáron, illetve kora ősszel nyílnak. Kiválóan alkalmas virágládákba, függő kosarakba, de talajtakaróként is igen mutatós.

10 arnyekturo noveny 07
Serres Fortier

8. Tarkalevél, caladium

A tarkalevél hatalmas, szív alakú, vibrálóan élénk színű levelei igen tetszetősek. Mivel igencsak igényli a meleg környezetet, a mi éghajlati viszonyaink között a legjobb, ha ezt az egzotikus megjelenésú növényt cserépbe ültetve állítjuk ki a kert egy árnyas részébe, a hideg hónapokban pedig beltérben, szobanövényként tartjuk.

10 arnyekturo noveny 08
David Martin

9. Püspöksüveg

Elbűvölő, terjedő tövű évelő, amelyet sokan szívlevelű tündérvirág néven ismernek. Kecses virágai tavaszal jelennek meg. A hideget jól tűri, azt viszont nem, ha rátaposunk, így a kert olyan részébe ültessük, ahol talajtakaróként zavartalanul fejlődhet.

10 arnyekturo noveny 09
brewbooks

10. Díszcsalán

A díszcsalán meglehetősen szívós évelő, amely minden elképzelhető színben - a zöldtől kezdve a sötét burgundivörösig - előfordul. Leveleinek alakja is igen nagy változatosságot mutat, nem beszélve a különböző fajták eltérő magasságáról. Számos fajta a napos és az árnyékos fekvést egyaránt tolerálja, így ideális mind kerti, mind konténeres növénynek.

10 arnyekturo noveny 10

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR