A salátaboglárka korai virágaival egybefüggő szőnyeget alkot.
Amikor a tavasz lassan belopakodik a kertekbe, a salátaboglárka egyike az első évelőknek, amely már február végén előbújik és beborítja a talajt.
A salátaboglárka néha már február végén szirmot bont, de leginkább márciustól májusig nyílik. Szára heverő, levelei szív- vagy vesealakúak, fényesek. A szárlevelek hónaljában gyakran sarjrügyek fejlődnek.
A növény nitrogén- és vízigényes, a kert friss, részben árnyékos és nedves részein él. Dombvidéki és hegyvidéki nedves réteken, ritkás és nedves lombos erdőkben, patakok mellett fordul elő, sokszor tömegesen, a kertbe bekerülve gyorsan elterjed.
Virágzás előtt szedett fiatal leveleit (amelyek még nem tartalmazzák a bőrt és nyálkahártyát izgató protoanemonint) és virágait is fogyasztják salátában. A zsenge leveleket C-vitamin tartalmuk miatt egykoron a rettegett hiánybetegség, a skorbut kezelésére használták. A benne lévő toxikus anyag azonban hányingert, hányást, görcsöket, bénulást is okozhat. A népgyógyászat krónikus bőrpanaszokra is alkalmazta, a megvastagodott gyökerek nedvét pedig szemölcsre kente.
A tapasztalt hobbikertészek azt mondják, hogy a legjobb, ha az egész növényt kerüljük, nem is mérgezősége, hanem fékezhetetlen terjedése miatt. A salátaboglárka ugyanis nagyon sikeresen terjeszkedik. Ma már több mint 100 fajtája ismert, amelyik szinte mindegyike vadon élő populációkból származik. A fajták többnyire alacsonyak, rengeteg virágformával és színnel rendelkeznek, a krémszínűtől a halványsárgán át az erős sárgáig vagy zöldig. Emellett a levelek is lehetnek különféle mintákkal díszítettek.
