Gólyahír jelzi a gólyák vadászterületét

A mocsarak tavaszi aranysárga boglárkája akkor is nyílik, amikor a gólya tavasszal érkezik.

A mocsári gólyahír (Caltha palustris) a boglárkafélék családjába tartozó lágyszárú, évelő növény. Az egész északi féltekén, Európában, Ázsiában és Amerikában is honos. A magyar név az 1807-es első „Magyar füvész könyv” szerzőinek, Diószegi Sámuel botanikus papnak és Fazekas Mihálynak, a Ludas Matyi későbbi szerzőjének a sikeres szóalkotása. A gólyahír ugyanis a gólyák tavaszi érkezésekor virágzik a mocsárban, a nedves réteken, lápokon, patakok mentén, ami egyben a gólyamadár vadászterülete is.

Így adj növénynevet!

A két neves szerzőnek honos növények ezreit kellett Linné tudományos rendszerében elhelyeznie, és hozzá a megfelelő magyar nevet kiválasztania. A helyi és népi nevek gazdag kínálatából sem lehetett könnyű választaniuk, de bizonyára a legnehezebb maradandó újat kitalálni. A “Caltha” nemzetségnév görög eredetű, kosarat vagy serleget jelent, ami feltehetőleg a virág alakjára utal. A latin “palustris” fajnév jelentése mocsári.

A virágai tükrözik az UV-sugarakat

A gólyahírnek a talajban vaskos áttelelő gyöktörzse van, az üreges szár felálló, a tőlevelek nyelei hosszúak, középtájon már rövidebbek, a felsők szinte nyeletlenek, száron ülők. A levelek fényesek, sötétzöldek, szíves-kerekded vagy vese alakúak, a szélük csipkésen fogazott. Az áprilistól nyíló virágok kétivarúak, a virágtakaró egynemű, csészelevelek nincsenek, a lepellevelek aranysárgák, UV-fény tükrözésével csalogatják a színeket gyakran nem érzékelő megporzó rovarokat.

Száz porzó, óriási mennyiségű virágpor

A nektárt szokatlan módon a magház tövében lévő mirigyek választják ki. Az akár száz porzónak óriási a virágpor kínálata. A termés tüszőcsoport, két sorban álló magvakkal, amelyeket az esőcseppek vernek ki a helyükből, és a vízen lebegve terjednek. A teltvirágú kertészeti változatok persze többnyire terméketlenek.

Főzve ehető, bimbói csemegének számítanak

A mocsári gólyahírnek nyersen minden része mérgező, de hőkezeléssel, azaz főzve, és az első levet lecserélve a nagy leveleket és a fiatal hajtásokat régebben fogyasztották a lápvidéki emberek. Az ecetben áztatott és érlelt virágbimbók ma is különleges csemegének számítanak, ezek a Földközi-tengertől északabbra fekvő vidékek „kapribogyói”. Szárítva vagy silózva állati takarmányként ártalmatlan a gólyahír mérge, azaz a szénába keveredett növénytől az állattartó gazdáknak nem kell tartaniuk.

Mocsári gólyahír telepe a lápvidéken