Halálosan mérgező növények a kertben – amelyekről tudunk, és amelyek jól titkolják

Halálosan mérgező növények a kertben – amelyekről tudunk, és amelyek jól titkolják

Ne lepődjünk meg, ha ártatlannak tűnő növényeink is a listán lesznek!

Vannak növények, amelyeknek közismert a mérgező mivoltuk, messziről elkerüljük őket. Más fajok viszont nem kevésbé mérgezőek, mégis csak kevesen tudják róluk, hogy érintésük, elfogyasztásuk veszedelmes. Kisgyerekes házaknál fokozottan figyeljünk rá, hogy ezeket a növényeket ne ültessük, és a gyerekekben is tudatosítsuk, hogy ne egyenek úgy általában semmilyen ismeretlen bogyót, virágot, magot, levelet (sajnos minden évben előfordul, hogy ovisok dézsmálnak meg mérgező növényeket, amikor a szülő vagy az óvó néni éppen nem figyel…)

Tiszafa (Taxus baccata)

A tűlevelű bokor minden része mérgező, kivéve a piros magköpenyt, azonban ha ezt lenyeljük, jó eséllyel a mérgező magot is elrágtuk. Nem véletlenek a népi elnevezései: méregfa, ördögfa, csapfa, halálfa. Háziállatokra is veszélyes! A hívogató piros bogyók nagy veszedelmet jelentenek, sokan ültetik sövénynek, a kert szélére, ahonnan az utcára is kilóg.

Általában a levelek tartalmazzák a legtöbb méreganyagot, már 50-100 db elfogyasztása halálos. A tiszafamérgezés tünetei a fogyasztást kb. egy órával követő rosszullét, szédülés, öntudatlan állapot, pupillatágulat, az ajkak vörösödése, felszínes légzés. Később a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a halál légzésbénulás következtében következhet be.

mergezo novenyek 01

Aranyeső (Laburnum anagyroides)

Először is tisztázzuk: az aranyeső nem azonos a koratavasszal nyíló aranyvesszővel (amit mindenki aranyesőnek nevez, tévesen). Az aranyeső egy májusban virágzó, pillangósvirágú növény, aranysárga, lecsüngő fürtjei vannak, az akáchoz hasonlít. Ennek a növénynek minden része, különösen a termese halálosan mérgező. A mérgezés tünetei: hányás, hasfájás, szívritmus zavarok, kábultság, mely akár eszméletlenséghez vezet.

mergezo novenyek 02

Csattanó maszlag (Datura stramonium)

A Datura gyomnövény, de ma már dísznövényként is nevelik. Az éjszaka nyíló növény minden része alkaloidokat tartalmaz. Az atropintartalmú növényi részek fogyasztását követően az arc kipirosodása, a nyálkahártyák szárazsága, gyorsabb pulzus, bódultság, aluszékonyság és tág pupillák figyelhetőek meg. Gyermekek esetében különösen a mag jelent veszélyforrást, akár 15-20 mag elfogyasztása is halálos lehet. Nem véletlen, hogy Indiában kedvelt eszköze az ön- és szerelmi gyilkosságoknak.

mergezo novenyek 03

Májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis)

Ismét egy gyönyörű, illatos virágunk, amely mérgező. Ráadásul egy időben bújnak ki tavasszal a levelei a medvehagymával, úgyhogy legyünk nagyon körültekintőek a medvehagymázásnál (az ehető hagymaleveleket jellegzetes illatukról ismerhetjük fel). Nem csak erdőben találkozhatunk vele, gyakran ültetik kertbe is. A mérgezés általában a piros bogyók elfogyasztásakor lép fel, de a növény minden része mérgező. Mérgezés esetén először csillapíthatatlan hányás, hasmenés, erős hasi fájdalom, kábultság lép fel, a pulzus nagyon lassú lesz, alig tapintható. A második szakaszban az érverés hirtelen meggyorsul, a vérnyomás lecsökken és a szív leállása következtében beáll a halál.

mergezo novenyek 04

Gyűszűvirág (Digitalis)

A kertek nagy kedvence a szépséges, harang alakú virágok füzérével díszítő gyűszűvirág. Legismertebbek a piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea), és a gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata), mindkettő minden része tartalmaz a gyógyászatban használt méreganyagot. Házilag nem alkalmazható, mert ha a növény bármely része a tápcsatornába kerülve mérgezést, hányást, hasmenést, szívritmuszavart okoz. Súlyos esetben szívelégtelenséget, légzésleállást, halált válthat ki.

mergezo novenyek 05

Őszi kikerics (Colchicum autumnale)

Nem csak dombvidéki réteken, de kertekben is előforduló bájos kis virág, igen mérgező. A fehér, levendulaszínű és lila virágok mérgező kolchicint tartalmaznak, aminek nincs ellenszere. Az őszi kikerics lenyelése szívrohamhoz és más szívbetegségekhez vezethet.

mergezo novenyek 06

Leander (Nerium oleander)

Az egyik leggyakrabban előforduló, legnépszerűbb növény, lelkes hobbikertészek teszik ki tavasszal, majd viszik be ősz végén a hatalmas cserepeket. A növény részei, beleértve a virágait is, alkaloidákat és glikozidokat tartalmaznak, melyek a szervezetbe jutva rosszullétet okozhatnak. A leggyakoribb tünet a hasmenés és a hányás, egyéb idegrendszeri tünetek, valamint a fejfájás, de súlyosabb esetben keringési zavarok is felléphetnek. Ezek a méreganyagok a fa nedvében találhatóak a legnagyobb koncentrációban, a bőr zsibbadását okozhatják. A mérgező virágokkal és levelekkel való enyhe érintkezés is kiütést, viszketést okozhat az egész testfelületen.

mergezo novenyek 07

Ricinus (Ricinus communis)

A kedvelt dísznövénynek főként bordó levelű, piros virágú változatát ültetik. A növény magja mérgező, mivel babra hasonlít, főként a gyerekek kaphatnak kedvet elfogyasztásához, de náluk már 1-2 mag is halálos lehet. A fogyasztás után néhány órával (2-24 óra) jelentkezik égő érzés a szájban, torokban és a gyomorban, majd hányás, erős, véres hasmenés, hasi görcsök, homályos látás, görcsrohamok, nehézlégzés, heveny máj- és veseelégtelenség bénulás és halál következhet be.

mergezo novenyek 08

A felsoroltak mellett még számos más mérgező kerti növényünk van (pl. a hunyor, a rododendron virága, a sisakvirág...), ezért ültetés előtt mindig tájékozódjunk a növény veszélyeiről!

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?